PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 60 díszítmények felületkitöltése az erősen árnyalt színezés következtében már elvesztette törökös jellegét és nyugati munkákhoz hasonult. Érdekes helyet foglal el az 56. á. hímzésmintája, amely első rápillantásra határozottan renaissancekori . olasz munkákat idéz emlékezetünkbe, egyes díszítményeinek alakja és színezése azonban törökös. Ugyanezeknek felületkitöltése, sőt öltéstechnikája is törökös. A felületkitöltésre alkalmazott öltések közül kettő van, amely — régi török hímzéseken való előfordulása alapján — törö kösnek mondható a mi munkáinkon. Egyik öltésfajta az, amidőn a behímzendő felületen sűrűn egymásmellé varrt szálakon — bizonyos távokban — ellenkező irányban fektetnek át szálakat, s ezeket az előbbiekkel szabályos közökben apró öltésekkel egymáshoz és az alaphoz erősítik. 30 8 Ez a minden valószínűség szerint keleti eredetű technika azonban régtől fogva szerepel nyugateurópai hímzéseken is, ahol bizonyára még a középkor folyamán a Keletről odakerült nagyszámú hímzés révén honosodott meg. Ezen öltésmódnak régi magyar munkáinkon való szereplése tehát csak az esetben tekinthető közvetlen oszmánlörök jövevénynek, ha törökös rajzú és színezésű hímzésen szerepel. Ilyen pl. a 7. á. hímzése, ahol a piros és kék alapú virágokon vajszínű selyemszál van az említett módon keresztül varrva, ide sorolhatjuk a 14. á. hímzésmintáját is. A nálunk fennmaradt, kétségtelenül régi, török hímzések közül legjobban a 28. á. szemlélteti ezt az öltésfajtát. Régi úrihímzéseink között a 47. á. virágain, valamint a 75., 83. és 144. á. valamennyi díszítménvén látjuk jól ugyanezt a technikai kivitelezést. Míg az említett öltésféle csupán a munka színén ad teljesen betöltött felülelet, addig a másik törökös öltésféle munkamódja olyan, hogy az így készült hímzések szine és fonákja azonos. Ez a laposöltések családjába tartozik, de ezeknek olyan változata, amely nyugati munkákon teljesen ismeretlen. (Készítésmódját az ilt bemutatott öltésábra szemlélteti.). A nálunk fenn maradt r égi török hímzések közül a 16., 21., 25., 26., 32., 36., 76., 82. á.kon bemutatott hímzéseken látható legjobban ez az öltéstechnika. Régi úrihímzéseinken nagy előszeretettel alkalmazták ezt a törökös laposöltést, mégpedig úgy, mint a lörök munkákon is a selyemfonállal hímzett felülelek kitöltésére. Az itt bemutatott munkák közül a 60., 30 8 Munkamódjál 1. Ferencz—Palotay: Hímzőmesterség. Bpest. 1932.—153. á. ÍAP wft-r 73., 74., 113., 114., 123. á.-kon látjuk világosan ezt az öltéstechnikát. A törökös díszítmények magyarrá válásának folyamata közben természetesen nemcsak a formák és színek világába szivárogtak be nyugati elemek, hanem a technikák körébe is. Jellemző erre a 120. és 122. á. levéldíszítinénye. Mindkettőn a formák tagolása a technikával is hangsúlyozott. A levelek fogazása túlnyomóan törökös laposöltéssel készült, míg a levél középrésze, s a többi díszítmény már európai öltésfélékkel dolgozott. Mindkét, fennebb tárgyalt öltésmód teljességgel hiányzik törökös rajzú népi hímzéseinken, azokon a mustrákon is, amelyeknek feltehető úri mintaképei ilyen technikával készülhettek. A népi átvétel módjára és időpontjára azonban jellemző — s fennebbi megállapításainknak látszólag ellentmond — hogy népi hímzéseinknek elég jelentékeny részén felleljük a törökös laposöltést, mégpedig erősen törökös rajzú és színezetű munkákon. Ilyen hímzések az ország déli szegélyéből, a Somogy megyétől Arad megyéig húzódó sávból kerültek elő, ahol mind a magyarság, mind a nemzetiségek (sokácok, horvátok, szerbek, bunyevácok, oláhok) kezén élnek. 30 9 Ezek a népi hímzések azonban a múlt század folyamán a szomszédos balkáni területről beszüremlett, s más népek közvetítésével nálunk meghonosodott mustrák, amelyekkel — minthogy jelen tanulmányunk kitűzött feladatainak körébe nem tartoznak — ehelyütt nem foglalkozhatunk. 31 0 Régi és újabb lörök hímzések gyakran készültek szálszámolásos technikával is, feltűnő módon azonban ezekből nálunk igen gyér számban maradtak fenn emlékek. Ezek közé tartoznak a 21., 22., 23., á. mintái, a 35. á. hímzéscsíkja, valamint a XXXYJII. t.-n bemulafolt munkák. Minthogy azonban utóbbiak közül valószínűleg magyar munkának kell tekintenünk a 140. á. mintáját, így ez eg\ike azon kevésszámú törökös úrihímzéseinknek, amelyek szálszámolással készüllek. Egyik igen becses darabunk, a ragályi egyház 1683-as évszámot viselő keszkenője (34. á.) is így készült, — nyilvánvalóan lörök hatásra, — valamint a 127. á. oldalsó csíkja is. Népi hímzéseink körében több olyan típusú munka szerepel, mely feltehetően lörök mustrák utánérzéseként keletkezeti, s 30 3 L. ehhez: Hímzőmeslevség. 35. és 45. 1. 31 0 Megoldásra váró feladat volna a halkáni hímzések törökös rétegét, valamint e területen belül, különféle regionális megjelenési változatait megállapítani. Csakis ezen munka elvégzése után kerülhet majd sor a magyar népi hímzés egyes típusaira gyakorolt hatásuk kivizsgálására, másfelől pedig annak megállapítására, hogy milyen tárgyi és felfogásbeli különbségek (illetve egyezések) mutathatók ki a régi magyar hímzés oszmántörök hatású fonalas munkái és a Balkán törökös jellegű hímzései között.
