PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 49 hosszú életét és lassú elhalását. Közelebb áll a török eredetihez aJ90. á. mintája, bár itt is erős elrajzolódásokat figyelhetünk meg. (Ezt is Debreczeni tussrajza nyomán közöljük.). A középső nagy levél tagozódása még egészen törökös, a többi fogazott levélen viszont értelmetlen változtatásokat eszközölt készítője. A 89. á. kissé vaskos, nehézkessé vált variánsa ezeknek, hiányzik belőle a lendület és elegancia, amely nálunk oly gyakori. A nagyobb középvirág helyébe két kisebb tétetett, mégpedig eléggé művészietlen módon, a méretükben egyhangú, száron ülő virágokkal azonos nagyságban., — Ezekkel öszszehasonlítva, az 1. á. belsejének díszítménye s a 8. á.-é is sokkal több törökös jelleggel bír. Igen tanulságos e minta — vidékenként anyira különböző módon végbement — elnépesedését nyomon követni. A 158. á. kerlési (Szolnok-Doboka m.) szász mintája részleteiben megmaradt a (török vagy úri magyar?) mintakép törökös jellegeinél, a levelek és virágok elhelyezésében azonban bizonyosfokú elváltoztatás mutatkozik, s a népi hímzéseinkre jellemző egyenletes térkitöltésre való törekvés. Erre mutat a nagy középvirág elnyújtása, amellyel a felső virág szélével egy vonalban való végződését igyekeztek létrehozni s a tőből szimmetrikusan fakadó két legalsó virág elhelyezése is. A 174. á. a kalotaszegi írásos munkák tipikus ismertető jeleit viseli magán — annak ellenére, hogy még igen keveset távolodott el ez a minta, vonalvezetésében, az úri munkákétól. A részletek elvesznek, s a körvonal határozottan megvont vaskos csíkja nem kedvez az aprólékos kidolgozásnak. 26 7 Egészen más jellegű a 182. á. mintázata. (A WbZ/ner-gyüjtemény e hímzése valószínűleg a Börzsönyből való német munka.). A zsúfolódás itt sem hiányzik, de a sokféle, gon- , dosan kidolgozott részlet az egyöntetűen betöltött felületet formailag felbontja. Kedvesen naiv népi járulék pl. a legfelső tulipánból kinövő két virág. A 181. á. Erdélyből való s nem annyira a díszítményen való elváltoztatás, mint inkább térbeli elrendezés szempontjából érdekes. 26 8 A népi tervezésmódra jellemző, hogy az újonnan megismert díszítőelemet a megszokott kompozícióba illeszti bele, tekintet nélkül az így létrejövő anorganikus hatásra. A 183. á. párnalapon alkalmazza ezt a díszítményt, meglehetősen szétroncsolva és elváltoztatva. A középső, térkitöltő virágok már elszabadultak a szártól, s néhány levél ugyancsak minden összefüggés nélkül libeg a térben. Különös, hogy emellett megmaradt a jellemzően törökös, 26 7 L. ehhez: Török hagyaték a kalotaszegi hímzésben c. cikkemet: Értesítő, 1937. 106. skv. 1. 26 S U. o. A Néprajzi Múzeum leltári bejegyzése szerint ez a darab, valamint a 164. és 170. á.-n bemutatott hímzés is a Kalolaszegből való. Ezt azonban nem tartjuk valószínűnek, mert hasonló jellegű 2 frontális ábrázolású virágok mögül elő-előbukkanó szár. A csigavonalakban kunkorodó ág — amely egyetlen nagy, a kör belsejét betöltő virágban végződik — az a törökös díszítmény, amely régi magyar hímzéseinkre (az eddig ismerteket véve alapul) a legnagyobb hatással volt, mind az ilyen díszítmények nagy számát és változat-gazdaságát, mind pedig országos elterjedését és hosszú időn át való kedveltségét tekintve. A nálunk fennmaradt régi török hímzések között — különös módon — egyetlenegyen sem találkozunk evvel a díszítménnyel, de hogy valamikor bizonyára ismeretes volt nálunk, azt világosan mutatja magyar változatainak sokasága. 268 3 ) Török hímzéseken egyébként még a közelmúltban is szívesen alkalmazták. Ezek a török hímzések azonban a mintának bizoii} ros merev, szögletes és elkényszeredett megjelenési formáját mutatják, s egyben az egyéni fantázia és alkotóerő teljes hiányát, (ami bizonyára csak a késői darabok jellemzője). Utóbbi tulajdonság pl. abban is nyilvánul, hogy a teljesen egyforma levelek sokasága szorosan egymásmellé helyezve nő ki a szárból. Természetesen nem tudjuk, milyen lehetett e minta hódoltságkori lörök őse, de ha az e csoportba tartozó magyar munkákat a más díszítményűekkel összehasonlítjuk, ezeken is bizonyos nagyvonalú, könnyed, szabad és előkelő vonalvezetést és a díszítményrészleteknek önkényes, de egy belső Íratlan mérték-törvényhez simuló játékát figyelhetjük meg elrendezésükben. Jellemző példa erre az 51. á. 26 9 Határozottan török elemei (a középső szekfű, a fogazott levél) formája és tagozódása ellenére is minden részletét barokkos mozgékonyság, könynyedség hatja át. A 100. á.-n és a 108. á. sarokdíszítményében előkelően nyugodt, kiegyensúlyozottan nemes változatát mutatjuk be e díszítményeknek, a 101. á.-n pedig megint el-elnyugatiasodott, mozgalmasabb, de egyben degenerált fajtáját, lepedőszél-szegélyről. A díszítmény formáján kívül már csak a legalsó vízszintes levél alakja és tagoltsága törökös, a száron ülő kisebb sablonizált levelek és virágok elrajzolódása már a művészi hatás rovására megy. Ami e mintában érdekesen nyugati elváltoztatás, az a szárnak a középvirág által való merész keresztülvágása, s a szimetriára való törekvést eláruló kétoldalt elhelyezkedő kisebb virág. A ránk maradt régi magyar hímzéseken még ma is többszáz példányban meglévő változataiból mutatunk be néhány jellemzőt a munkák e jól felgyüjtött területről sohasem kerültek elő. Minthogy a darabok egy kolozsvári magángyűjteményből kerüllek a Néprajzi Múzeum tulajdonába, csak erdélyi származásuk látszik bizonyosnak. 268 a) Legrégibb évszámu (1689) az aszalói (Somogy m.) ref. egyház térítőjének mintája. 26 9 Közli Díváid K.: Sáros vm. szövött emlékei. Magyar Iparművészet, 1905. évf. 47. á.
