PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 43 terítő (68. á.). Az oldalközép díszítményei méretben is, hangsúlyban is egyenrangúakká váltak a sarokmintákkal s nyilvánvaló az a tendencia, hogy a hímzés egyöntetű, összefüggő keretet alkosson, s összhátásában közeledjék a korabeli nyugaleurópai vászonkendők szélén körülfutó, megszakítatlan hímzéscsíkjához. Mint alább látni fogjuk, e kendő nemcsak elrendezésében, hanem díszítményeinek formálásában is a keleti elemek nyugativá válásának jellemző példája. Hasonló modorban helyezkednek el a virágbokrok a zsujtai és baktai térítőkön (71. és 72. á.) is. Utóbbi erősebb eltávolodást mutat az eredeti elrendezésmódtól, amenynyiben a sarokdíszítmények rézsútos irányban való elhelyezkedése itt már hiányzik. Érdekes megfigyelni, hogy az elrendezésbeli elváltoztatás milyen gyakran halad egyöntetűen, párhuzamosan a díszítmények formájának, színezésmódjának és technikájának megváltoztatásával. Első lépés a nyugati elrendezésmódhoz való idomulás tendenciája, mielőtt azonban a teljes áthasonulás bekövetkeznék, bizonyos helyi jellegek, ízlésbeli változtatások csúsznak bele s a minta törökből magyarrá válik, — mielőtt nyugateurópaivá válhatna. Ezen elrendezésmód elnyugatiasodásának érdekes példája a 100. á.-n bemutatott miskolci terítő, ahol 9 azonos díszítmény az egész felület egyöntetű betöltését célozza. A tiszanánai kendő (61. á.) ugyancsak az «elnépiesedés» stádiumában mutatja mind az elrendezést, mind a díszítményeket. Jellemző itt is, hogy elmarad a sarokminta rézsútos beállítása. Mint említettük, ezen elrendezésmódnak mindmáig megszámlálhatatlan sok emléke maradt fenn s így nem bocsátkozhatunk minden egyes példánynak ismertetésébe, csupán jellemzőbb típusait mutattuk be magyar földön élő változatainak. Ilyen elrendezésű kendők sarokmintája — többek közt — a XXVI, XXVII, XXX. tábla valamennyi mintája s a XXXIII. t. 118-122. mintája is. Ezen elrendezésmód nálunk való meggyökerezettségére jellemző, hogy nemcsak térítőkön, hanem — a török műveltségjavak között hiányzó — párnalapok hímzésére is alkalmazták, mint a 110. á. bizonyítja. Márkusfalvi Máriássy Mária 1646-bau készült urasztali térítőjén (19. á.) a díszítmények elrendezése közeli rokonságban van a 20. á. török kendőjének elrendezésével. De a virágbokrok azonos mérete, szabályszerű távolságban való elhelyezése már itt is nyugati hatásokat sejttet. Mint említettük, ez az elrendezési mód török munkákon nemcsak vászonterítőkön, hanem például nyereglakarókon is divott, valamint más egyéb, hosszúkás, vagy négyszegletes takarón is. A díszítményeknek ilyenfajta térbeli elhelyezkedése a ránk maradt régi nyeregtakarókon is jól megfigyelhető. Ha a XLII. t.-n közöli két nyereglakarót török eredetűnek tekintjük (s nem magyar készítménynek) akkor a 147. á.-n bemutatott nyeregtakarót már kétséget kizáróan magyar munkának kell elismernünk. Ez, a valamikor Teleki Mihály kancellár tulajdonában volt nyereglartó díszítményeinek elhelyezésében pontosan az említett török cafrangok beosztásához igazodik. Ugyanilyen elrendezésűek a Lorántffy Zsuzsanna címerével ékes — valamikor talán paplanként használt — bársonytakaró díszítményei is. (U48~ á.) 3. A török hímzések egyik leggyakrabban alkalmazott elrendezésmódja az, amelyet a pesgireken láttunk, vagyis, amikor azonos díszítmények ismétlődnek a kendő 2 szélén, leliál csíkot alkotnak. Ennek a török elrendezési sajátosságnak magyar munkákon való végigkísérése nem könnyű feladat. Nem azért, mintha ilyen elrendezésű hímzések nálunk hiányoznának, hanem azért, mert egyes tárgyakon, — mint pl. lepedőszélen, párnavégen, stb. — a nyugati gyakorlatban is ilyen módon díszítenek. Ebből következik, liogv az ily elrendezésű magyar hímzéseket csak az esetben mondhatjuk lörök hatásúaknak, ha a tárgy alakja, a díszítmények elrendezése a török kendőkével azonos. A ránk maradt régi magyar hímzések közül azonban egyik sem díszíti téglalapalakú kendőknek két keskeny szélét, mert ilyen alakú kendőket, úgy látszik, nálunk egyáltalán nem készítettek. Csupán a miskolci ref. egyház egyik nagy térítőjén látunk két keskenyebb szélén egymás mellé helyezett díszítményeket (98. á.). Erről a térítőről viszont nem mondhatjuk kétség nélkül, hogy valóban magyar munka, s nem esetleg nálunk készült török hímzés. Az esetben, 4ia a díszítmények jellege határozottan törökös, fel kell tételeznünk, hogy az elrendezés is lörök hatásra keletkezett, mint pl. a sümegii ferencesektől származó, ma a Veszprémmegyei Múzeumban lévő hímzés (81. á.), amely egész megjelenésében a kolozsvári unitárius templom lörök térítőjével azonos stiláris jellegű (82. á.). Másik ilyen példánk az az erdélyi lepedőszél, mely kétségtelenül magyar munka, de erős török hatás alatt készült (84. á.). Itt is bizonyosra vehető, hogy mivel hasonló jellegű díszítmények eredeti török hímzéseken is egymásmellé helyezve töltöttek be egy csíkot, a díszílménnyel együtt az elrendezésmodor is Kelet felől került hozzánk. Mondottuk, hogy ezen elrendezésnek török hatás alatt való kialakulásáról nálunk csak az esetben beszélhetünk, ha a díszített tárgy alakja is a hosszúkás török kendők formájára emlékeztet. Ilyet, régi úri munkáinkon nem találunk, de fennmaradt ez a
