PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 33 még napjainkig gazdag és típusban igen változatos sorozata volt fellelhető. A török hímzések tárgyalásában az alábbiakban a vászonhímzésekkel foglalkozunk. Hímzés kétféle formájú török kendőt díszít: egyik a négyszegletes terítő, a tsevre, amelyen a díszítmények a térben bizonyos rendszer szerint helyeződnek el, másik a hosszúkás, kéztörlőnek, stb. használt és két keskeny végén hímzett pesgir nevű kendő, valamint az ennél hosszabb és keskenyebb, derékra tekert, vagy a nadrágkorcba behúzott uckur nevű kendő. Utóbbi szintén csak két keskeny végén mutat azonos mintájú hímzésdíszt. A magyarországi régi török hímzések közül mind hitelességük, mind magas koruk tekintetében kiválnak azok, amelyeket török felirat díszít. A ma ismertek közül összesen négy olyan magyarországi hímzett térítőről tudunk, amelyek keleties írásjeleik után ítélve, lörök eredetűek, avagy török közvetítéssel jutottak hozzánk. (9.^10., 11., 12. á.). Érdekes, hogv mind a négy templomi felszerelésként maradt fenn: a 10. á.-n látható kendő felföldi protestáns templomból került a kassai múzeumba, a többi három pedig ma is a református egyházak birtokában van. Jellemző, hogy az ország egymástól igen távolfekvő helyeiről bukkanlak fel: egyik a Dunántúl nyugati részéből, egv a Felföldről, s kettő Erdélyből. Csupán egyikükről, a dányáni térítőről (11. á.) tudjuk, hogy mikor s milyen körülmények között került a nevezett templom birtokába, de fel kell tételeznünk, hogy a többi is ugyanígy, keg3 Tes ajándékként jutott egyházi tulajdonba. A négy feliratos kendő a török hímzésféléknek különböző típusait mutatja. Ornamentális szempontból, a régi magyar hímzésekkel való összehasonlítást illetően, legjelentékenyebb ezek közölt a győri kendő (9. á.). 22 5 A csaknem négyszegleles kendő azonos sarokdiszítményei a közép felé hajlanak, s ugyanilyen irányban helyezték el az oldalak közepén lévő, szintén aszszimetrikus virágot is. Beljebb négy kisebb, s nyilván térkitöltésül odaillesztett virágot látunk a sarokminta felelt. A kendő közepét gazdag és szépen tagolt, virágból kiinduló, három-három egyforma hajlítottszárú virág — forgórózsaszerűen kört képezve — tölti ki. A díszítményeknek a térben ily módon való elrendezése a négyszegletes török kendők egy nagy csoportjára jellemző, s merőben eltér a korabeli nyugateurópai kendők körbefutó csíkként elrendezett mintázatától. De ugyanígy a díszítmények maguk is: vonalvezetésük, (rajzuk), színezésük és technikájuk egyaránt jellemző a török stílus egy bizonyos irányára. Már maga az, hogy nem részarányos 22 3 L. ehhez: A győri református egyház régi török kendője s némely tanulsága c. cikkemet: Győri Szemle. VI. évf. 174. skv. 1. 2 minta szerepel sarokkitöltésként, idegenül hat a nyugati díszítésmódhoz szokolt szemnek. Ez a közös tőből fakadó, minden száron más-más virágot termő növényi díszítmény török hímzéseken elég általános, s a nálunk fennmaradt ilyen terítők között is szerepel még egyen, a 32. ábrán bemutatott kecskeméti török kendőn. Az, hogy az egész virágtő oldalt elhajlik, szintén a török hímzések egy kedvelt elrendezési módja. Az oldalközép díszítménye nem kevésbbé jellemző. Ezen, a virágok erős elslilizáltsága folytán, már csak a középső szekfűt ismerjük fel teljes határozottsággal. A baloldali, különös virág a XVII. században úgylátszik egyike volt a legkedveltebbeknek, a hímzéseken kívül a korabeli török falicsempéken, s az említett kecskeméti kendőn is szerepel. A négyszegletes török kendők középrészén elég sűrűn fordul elő a — többnyire hat-, vagy nyolcágú — forgórózsaszerű díszítmény s ez számunkra azért bir különös jelentőséggel, mert ezt a díszítményt (bár gyakran nem központi elrendezésben) a régi magyar hímzés is átvette és kedvelte (V. ö. a XXXII. t.-án közölt mintákkal). A nálunk fennmaradt török kendők közül egyébként a monori ref. egyház török terítője is ilyen középmintát mutat. 22 6 A négy apró díszítmény jellegzetessége, hogy az azonos tőből fakadó szárak keresztezik egymást. Sok-sok régi magyar hímzésminta török eredetijére ismerünk ebben. A részleteket illetően, az egyes virágok felett kikandikáló (azaz inkább mögülük kinövő) apró levél a török ornamentika általánosan kedvelt alkalmazásmódja. Színezését tekintve, feltűnik a török kerámia és hímzés egy közös, kedvelt színe: a bolusvörös, amely az európai hímzőgyakorlatban ismeretlen. Ezen a kendőn, (s igen gyakran má sokon is) a szegfű szírmait hímezték evvel a színnel. Jellemző, hogy a szárakat sötétbarna selyemmel dolgozták, s hogy ugyanevvel varrták körül az egyes, világos színű díszítményrészeket. A díszítménynek az alaptól elütő színnel való kontúrozása török jellegzetesség. öltéstechnikája a nyugateurópai hímzéseken ismeretlen, de a magyar munkákon éppen török hatásra gyakran szereplő törökös laposöltés (1. a 60. lapon lévő ábrát). Végezetül említjük a kendőnek, hitelessége szempontjából, legbecsesebb díszét: a keretként szereplő, belehímzeit feliratot. A jó állapotban lévő, ma is könnyen olvasható szöveg szabad magyar fordítása így hangzik: 22 7 «Bármilyen nagy a szerelmem, larlsd meg adolt szavadat; különben atlól félek, hogy szivemet hódollalva gyötröm leszel. Valamikor látlak, mindig repes a szívem. Iíej, drá22 6 Fényképfelvétele a Néprajzi Múzeum gyűjteményében F. 78.693. sz. alatt található. 22 7 A török szöveg megfejtését Dr. Validi Ahmet Zeki-nek, magyarra fordítását Dr. Tagán Galimdzsánpak köszönöm.
