PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 3l sát. Ily módon tehát — bár szorosan véve nem tartozik kitűzött feladataink körébe — először magukat a török hímzéseket mutatjuk be, evvel mintegy összehasonlító anyagot szolgáltatva a magyarországi törökös és a magyar hímzés török jellegzetességeinek megállapításához. Ezek szerint elsősorban azokat a határozottan töröknek minősíthető darabokat tárgyaljuk, amelyektől tapasztalataink és a török hozzáértők véleménye szerint a török eredet meg nem tagadható. Ezeket a darabokat — kettő kivételével — mind a Magyarország területén s feltehetően a hódoltság idejéből, vagy az azt követő évtizedekből fennmaradtak közül válogattunk össze. Azon igyekeztünk, hogy szóban és képben ezekhez a nálunk fennmaradt török fonalas emlékekhez hasonlítsuk, illetve állítsuk párhuzamba a magyar hímzés törökös jellegzetességeit. A hazánkban fennmaradt régi török hímzések száma jóval meghaladja az itt bemutatottakat. 21 8 A közölt — s főleg az összehasonlítás céljait szolgáló — magyarországi török hímzéseket olymódon igyekeztünk összeválogatni, hogy velük lehelőség szerint a régi török hímzés minden típusát bemutathassuk, illetve annak azokat az anyagbeli, technikai, színbeli és díszítésmódbeli sajátosságait, amelyek a fentiek szerint valóban töröknek mondhatók. Az összehasonlítás folyamán csak akkor veszünk elő törökországi munkákat példának, ha a magyarországi régi török hímzések között alkalmasat nem találtunk. Mert hiszen a hazai törökösnek mondott daraboknak ezt a jellegét természetesen csak úgy állapíthatjuk meg, ha — a mai tudásunk szerint — kétségtelenül töröknek mondható darabokkal hasonlítjuk össze. Ezen, a török hímzés általános jellegeit (a magyarországi török hímzéseken) tárgyaló rész után azt igyekeztünk kimutatni, hogy e török jellegek milyen módon és mértékben mutatkoznak magyarországi hímzéseken; egyrészt a régi, u. 11. uri hímzésen, másrészt a népi hímzéseken. Előbbieknek — természetesen — szintén nem minden fellelhető darabját, hanem csak azokat a példányait mulatjuk be, amelyek egy-egy típusnak jellemző képviselői, avagy idevágó érdekes, egyedülálló darabok. A legtipikusabb s legnagyobb elterjedtségű mintákból, díszítményekből néhány esetben több vállozalot is mutatunk be, bizonyításául annak, hogy a magyar hímzőművészet milyen sokféle módon vette át, avagy formálta, alakította át a török eredetit. Legvégül a nép kezén élő törökös hímzésmintákkal foglalkozunk s ezeknek képeit külön csoportban mutatjuk be, minthogy mintabeli, színezési, technikai különbözőségük ellenére is kétségkívül sok közöttük az egyezés. Egyes esetekben azonban a népi munkát a régi magyar hímzés mellé állítottuk, mert összehasonlítás céljából tanulságosnak véltük egy-egy díszítmény azon útjának mérföldköveit megjelölni, melyet magyar kézen az évszázadok folyamán megtett. Több hímzés esetében nem lehetett kétséget kizáróan eldönteni, hogy vájjon eredeti törökországi munka-e, avagy hazánkban törökök által készített hímzés, sőt esetleg valamely török hímzésnek magyar másolata-e. A hímzések török eredetének megállapításában kizárólag stíluskrilikai szempontok vezettek, minthogy az exaktabb eredményeket igérő anyagvizsgálatról le kellett mondanunk, annak tudatában, hogy a nagy mennyiségben hozzánk került török anyaggal (alapanyagra és hímzőfonallal) nálunk is készülhettek hímzések. A Magyarországon fennmaradt s eredeti török munkának minősített hímzések eredethelyének és készítési idejének meghatározását mellőznünk kellett, minthogy ezeknek kérdései a törökországi anyagnál sincsenek még tisztázva. Időbeli rögzítésükhöz némi támasztékot a mintázatukban, díszítményeikben rokon brokátszövetekkel és a gyakran pontosan datált épületburkoló falicsempékkel való összehasonlítás nyújt. Nem feladatunk ehelyütt, hogy a török hímzésstílus általános jellemzését, alakulásmenetét taglaljuk. Alábbiakban csupán az egyes régi hazai török hímzéseket tárgyaljuk olymódon, hogy az illető darabot nemcsak önmagában, hanem típusának képviselőjeként is jellemezzük. 21 8 Ilyirányú, rendszeres gyűjtés és kutatás hiányában fel kell tételeznünk, hogy ismeretlenül lappang még több ilyen hímzés mind főúri magánbirtokban, mind a falusi templomok felszerelése közölt. A már feltárt, de itt be nem mutatott hazai török és törökös hímzések szép sorozatát bírjuk Huszka Józsefnek a Néprajzi Múzeumban őrzött vázlatkönyveiben és Debreczeni Lászlónak, az Erdélyi Reformálus Egyházkerület kolozsvári gyűjteményében lévő rajzaiban, s utóbbi intézmény gazdag fényképgyüjteményében.
