SZABÓ KÁLMÁN: AZ ALFÖLDI MAGYAR NÉP MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 3. (Budapest, 1938)

DIE KIRCHEN AUS DEM MITTELALTER

- 131 — döngöltek, hogy a falak biztosabban álljanak. A falakhoz használt terméskövet Alföldünkön bányászták. A kecskeméti református templom 1686. évi építéséhez Olaj bég 200 szekér követ enged vágatni orgoványi pusztáján. Halas kör­nyékén ma is vágják az Alföld ezen egyedüli kövét s tanyák építkezésénél használják. Jobb­minőségű, Budáról vagy messzebb vidékről való homokkövet, amit úgy kellett a Dunán ideszál­lítani, középkori templomainknál keveset hasz­náltak fel. Legfeljebb az ajtók lábazatai vagy az ablakpárkányok készültek ilyenből. Ahol ter­méskövet nem vághattak, ott téglából építkez­tek. A terméskövet kevés faragással tették al­kalmasabbá az építkezésre. Ugy látszik, hogy az összerakott köveken, vagyis magán a falon oltották meg a meszet. A megmaradt falakból látjuk, hogy erősen és jól építkeztek. A feltárt templomok közül néhánynak alap­rajzát bemutatom. Ezekből elsősorban azt lát­juk, hogy alföldi községeink templomai igen ki­csinyek voltak. Belviláguk nem több 8—12 m­nél és ritkaság számba megy az olyan temp­lom, mint a baracsi, amelynek hossza 17'75 m volt. Még ennél is nagyobb az alsómonostori templomrom ; ez 25 m hosszú és 13 m széles. A templomok mind egyhajósak. A templom alap­rajzokon a feketére festett részek a föld felett a mai napig fennálló falakat jelentik. A legelső templomromot 1923-ban ásattam fel a Kecskeméthez közel eső Borbásszállás pusztán. A templom falának ekkor még egy da­rabja a föld felett fennállt. A templom hossza 623 Saroklevél a benei templomból. Eckverzierung aus der Kirche zu Bene. 12'80 m. Hajójának átmérője 5'40 m. A félkör­alakú apsis átmérője 4'20 m. Alaprajza mutatja, hogy a románkorban épült, de a sugárirányban kiugró támpillérek tanúsága szerint később a gót stil korában átalakították (617). A templom építőanyaga terméskő és tégla. A benei puszta templom kiásott falmarad­ványai arról tanúskodnak, hogy a román kor­chen werden hier dargestellt. Diese Kirchen wa­ren sehr klein. Der Innenraum misst zumeist nicht mehr als 8—12 m und kommen grössere nur ausnahmsweise, so in Baracs eine 17 75 m und in Alsómonostor eine 25 m lange und 13 m breite vor. Alle diese Kirchen sind ein­schiffig. Auf den Abbildungen sind die heute u 4+00 J 622. A kerekegyházi templom alaprajza. Grundriss der Kirche zu Kerekegyház. noch oberirdischen Teile der Mauern mit schwar­zer Farbe markiert. Die erste Ruine wurde im Jahre 1923 zu Borbásszállás unweit Kecskemét ausgegraben. Die Mauern waren damals noch zum Teil ober­irdisch. Länge der Kirche 12 80 m, Schiffsbreite 5'40 m, Durchmesser der halbrunden Apsis 4'20 m. Ihr Grundriss bezeugt, dass die Kirche ur­sprünglich im romanischen Stil erbaut und spä­ter zur Zeit der Gotik, mit radial stehenden Stre­bepfeilern versehen und umgebaut wurde (617). Ihre Baumaterialien sind Steine und Ziegel. Die aufgedeckten Uberreste der Kirchen­mauern von Benepuszta bezeugen, dass hier im romanischen Zeitalter eine kleinere, einschif­fige Kirche mit halbkreisförmiger Apsis bestand, die aller Wahrscheinlichkeit nach während des Tatarenzuges im Jahre 1242 zerstört wurde (618). Dies wird nicht nur durch den romanischen Grundriss und durch die zahlreichen Gräber­funde des Friedhofes aus dem XI. —XII. Jahr­hundert, sondern auch durch eine Eckverzierung bewiesen, die sich unter den Trümmern vor­fand (623). Im XIII. Jahrhundert wurde die Kir­che umgebaut und vergrössert ; eine Sockel deu­tet auf dieses Alter hin (624). Es wurde noch

Next

/
Thumbnails
Contents