KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE I. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 1. (Budapest, 1936)

ELSŐ RÉSZ. Bevezetés

szik és nem más, mint az Élet kerekén felhágó, ideig-óráig győzedelmeskedő, majd a kerék másik oldalán lebukó Everyman saját holtteste, végül is a Halál személyét veszi magára. Ahogyan a középkori Élet-kerékből kiválva, Everymannek saját holtteste lett „Everyman Halála", úgy az ókori Életkerék, a három Párka, mint a kezdet, kifejlődés és vég szimbóluma, szintén kiindulópontja volt egy nem hivatalosan mitologikus „Párka-Halál" keletkezésének (1. Lukianos). „Everyman-Halála" tehát olyan alakot ölt, amilyen maga Everyman. A nő Halála női-, a férfi Halála férfi-alakot vesz magára. Az aggastyán Halála maga is aggastyán, amint az „Ifjú Everyman" Halála is egy ifjúnak holtteste. De a Halál alakjának kifejlesztésében nemcsak az Élet kerekén fokonkint fejlődő élő test bírt nagy jelentőséggel, hanem a Gisant-typ-kerék oszlási fokozat szerint felsorakozó holttestei is. A klasszikus művészet — miként később a középkori is — nemcsak hullának rajzolta a szörnyű körülmények kíséretében gyilkoló Halált, hanem a végső oszlási fokot, a csontvázat is megszemélyesítette. A História Josephi Halál-alakja egyesíti magában a keleti pogány elképzeléseket és a klasszikus eredetű keresztény Halál-fogalmat. A bikán vagy bivalyon lovagló, ördögre és szatírra emlékeztető középkori Halál keleti hagyományokra enged következtetni. VII. Az „összlegenda Az „újlegenda" vagy „összlegenda" az Everymanlegendának és a Három élő és halott legendájának egyesítéséből származott. A „gisant-typ-legendának" az Everymanlegenda ősi formájával már a Barlám és Jozafát legendában és Petrus Alphonsus Disciplina clericalis c. gyűjteményében voltak kapcsolatai. Az egymásmellettiség a középkori legendaképzés szabálya szerint egymásbafűződést eredményezett. A „gisant-typ-legenda" a Három élő és halott legendájának ősi formája. Egy halott a nyitott sírban fekszik és inti az élőt. De már az említett N'omán-legendában is többször jön az egyetlen élő a halott sírjához, akinek holttestét mindannyiszor az oszlási folyamatnak egy előbbrehaladott fokában látja viszont. A középkori művészet szívesen hozta a különböző időkben történt események jeleneteit térbeli kapcsolatba. Krisztus háromszori megkísértését pl. ugyanazon a képen rajzolta meg a középkori művész, Krisztus és az ördög alakját háromszor állítva egymás mellé. A „gisant-typ-legenda" ősi formája szerint csak egy halott fekszik a sírban, de az élő háromszor látogatja őt meg, a halott háromszor ismétli meg monológját, amelyet „a halott siralmának" nevezünk. Ennek az ősi legenda-alaknak nyomai még a Három élő és halott legendájának első illusztrációin is felismerhetők. Ezeken a három élőt teljesen egyformán rajzolták, míg a három halot'at az oszlási folyamat három különböző stádiumában. A három élő tehát egy és ugyanazon személy, aki a halottat háromszor, különböző időben látogatta meg. Az ily módon háromszor ismételt „gisant-typ-Iegendának" egy további fejlődési foka az, amikor már a három élő alakját az Everyman-fogalomba kapcsolva, három különböző életkor képviselőjévé tették meg. Ebben az esetben a Három, élő és halott legendája külső képében az „Élet kerekével" válik azonossá. Heinrich von Melk művében ugyanazt a halottat különböző időpontban három különböző élő szemléli már. A gazdag királyt közvetlen halála után, a halálos állapot első keletkezéstörténete pillanataiban, a ravatalon látja kiterítve a rokonság. Ugyanezt a halottat felesége már mint félig-meddig oszlásnak induló holttestet szemléli, míg végre a király fia jóval a temetés után kinyitja atyja sírját, hogy őt túlvilági sorsa felől kikérdezze. A holttest helyett ekkor már csak csontvázat talál. A ferrarai latin változatban már három halott fekszik a három oszlási fok megszemélyesítőjeként. A legendának ebből a fejlettebb alakjából alakul ki Franciaországban a Három élő és halott legendája. A Szt. Macariusról szóló Migne-legenda hatása alatt — amelynek IV—V. századi alakja szerint Macarius egy pogány koponyájától tudakolja meg a lélek túlvilági sorsát — a Három élő és halott legendáját egy remete személyével kapcsolták össze, aki a temetőkerthez közeledő három élőt a három halottra figyelmezteti, ill. aki a három halottnak megjelenését a három élő előtt vízióban látja (miként a Test és lélek vitájában). A halottak megjelenése a középkori legendákban négyféle célt szolgált. Egy halottnak egy élővel való szembeállítása mint művészi eszköz a „gisant-typ-kerék" fogalmának monologizált vagy dialogizált kiépítése. Ebből a műformából fakadt a Három élő és halott legendája. Számos középkori legenda szerint azonban a halott azért is jő fel az alvilágból a felvilápra, az élő azért megy le az alvilágba (pl. a „Pál-víziókban"; v. ö. „Patricius-pokla", Dante, Divina commedia), a haldokló azért tér vissza még a halálos ágyon az alvilágból, hogy az élőknek a jók és rosszak túlvilági sorsát nyilatkoztassa ki (a „gisant-tyD-" és Everyman-legendával együtt már a Barlam és Jozafát-legendában is megtalálható). A túlvilági híradás céljából beszél Macarius a koponyával és ezzel a célzattal kelti életre Szt. Jeromos Jeruzsálemi Szt. Cirill kérésére azt a három halott ifjút, akik az apokrif Cirill-levél szerint nemrég haltak meg és akiknek holttestét nagy néptömeg jelenlétében Szt. Jeromos betlehemi sírja elé. Krisztus születése helyére vitték. Ugyancsak