Voit Pál: Barokk tervek és vázlatok (1650-1760) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1980)

szükségszerű volt. Ezért elemi szinten a 17. században és méginkább a 18.ban talán többen értettek hozzá a tanult rétegekben, mint mainapság. Végül is nem csak művészi célú rajzokat készítettek, hanem gyakorlati érdekből is örökítettek meg, ábrázoltak valamit. Az ilyen rajzok se nélkülöztek több-kevesebb művészi szándékot, vagy legalább is esztétikus gondot. Persze az ilyenek már éppen nem alak-rajzok, egyikük se figurális. Nem történések és nem annyira emberi — vagy isteni — személyek fölidézései, hanem pusztán dolgoké. A gyakorlati cél elsődleges erényükké avatja tárgyszerűségüket, sőt tárgyilagosságukat. Némi túlzással a művészi ipar rajzainak is nevezhetnénk őket, hiszen egy más anyagban megformált vagy formálandó alkotás kedvéért készítették őket, amennyiben tervek s a tárgyi megismerés célját szolgálták ha tárgyakat, tájat, objektumokat „térképeztek föl" velük. Mint tervek és grafikai ábrázolások, mint iskolai tantárgy és mint művészi ágazat jórészük az egykori „architectura civilis" — a közhasznú építészet fogalom-körébe tartoztak — megkülönböztetésül az „architectura militaris", a hadiépítészet tudományától. Terv, helyszínt és építményeket rögzítő rajz, mérnöki (építészi, bánya- és géptechnikai, föltalálói, vízszabályozási sőt „műemléki") fölvétel az igen nagyarányú pusztulás mellett is szerencsére számos maradt fönn korunkig. Bemutatásuknak sokféle érdeke lehet: ipar- és technika, — valamint történeti, gazdaság- és művelődéstörténeti, de számunkra itt és most elsősorban művészettörténeti. Hiszen az „akadémikus-művészi" rajzok hiányában ez az a magyar rajz-történeti örökség, amelyet egy hazai időszaki kiállítás-sorozaton a közönség elé tárhatunk. Az egykori építészeti és kézművesi rajzok évszázadokon át mind művészi igénnyel készültek. Ez az igény pedig nemcsak a kész mű műfaji szépségéhez tartozott, hanem magának a rajznak vagy vázlatnak a grafikai, a rajzi szépségét jelentette. A barokk tervek önmagukban is különleges művészi alkotások. Mérnöki pontosságuk mellett az épület szerkezetének, külső és belső megjelenésének ideáját nyújtják (ezért a vázlat és a terv gyakran viseli az „idea" elnevezést), — azt mondhatnánk, a megépítendő tömeget ábrázolják ideális tisztaságában, mintegy megszerkesztett látomásként. Egy kapuzat, rács vagy szószék rajzi elképzelése is ilyen ideálistermészetű: azt mutatja,ami a megépített, megfaragott, megmintázott műalkotás majd lehet, amilyenné válhat majd. A szerkesztésnek,a konstrukciónak és a játéknak e különös ötvözete pedig nemcsak a remekmű-számba menő kiváló terveket, hanem — szerényebb mértékben — a gyakorlatlanabb kézműves vagy iskolai rajzokat is jellemzi. Mindegyikük művészeti és rajztörténeti dokumentum és kisebb vagy nagyobb alkotói érték. Mindig ilyennek is tekintették őket. Ha az egyes lapokat fölirattal látták el, akkor a rajzhoz illő és jó hatású kaIligráf iára törekedtek. A terveket, rajzokat a könyvtárakban és a levéltárakban őrizték, néha le is másolták, egyiküket másikukat metszeten sokszorosítva reprodukálták is. A jelenlegi kiállítás meglehetősen heterogén jellegű. Szükségképp ilyen: a régi magyarországi technikai, kézművesi, tanulmányi érdekű rajzművészet különféle jellegű, igényű és értékű emlékét vonultatja föl. A sokféleséget és az erős érték-különbségeket a rajzok megfelelő csoportosításával igyekezett a rendezés közös nevezőre hozni. A bemutató időbeli határaként az 1650-es év körüli időt azért választottuk, mert korábbi hazai rajzokat aligha lehetne