Jávor Anna - Lubomír Slavícek szerk.: Késő barokk impressziók, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) és Josef Winterhalder (1743-1807) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Tomas Vales: Ifj. Josef Winterhalder (1743-1807), Maulbertsch legkiválóbb freskófestő tanítványa. Fejezetek egy készülő monográfiából - Megérkezés Morvaországba és a festő tanulóévei

Josef Winterhaider: Szent József halála, 1778. Mühlfraun (Dyje), Megostorozott Krisztus-zarándoktemplom, mellékoltár ítélésekor később alapvető szemponttá vált az a kapcsolat, ami Maulbertsch festői stílusához fűzte, és amit Winterhalder - saját szavaival élve - a leginkább csodált. Míg a kortársak mércéje szerint egy mester festői „manírjának" elsajátítása érdem volt, ugyanezt a modern történészek szellemtelen utánzásnak és eklekticizmusnak ítélték meg.

20 Ez a felfogás Winterhalder nyilvánvaló egyetemes művészi teljesítménye ellenére többé-kevésbé még mindig tartja magát, különösen, amikor a pasztellszínek széles skáláját felvonultató falfestményeit autonóm festői kéz műveként, valamint jellegzetes arc- és alakhasználatával jellemzik. A mester műhelyében eltöltött éveket legvalószínűbben az 1763-tól 1768-ig terjedő időszakra datálhatjuk, amikor Winterhalder neve a znaimi dominikánus kolostor számviteli könyveiben is felbukkan.

21 Az ebből az időszakból származó művek Winterhalder munkásságának problematikus részét képezik. Monika Dachs néhány, hagyományosan Maulbertschnek tulajdonított mű meghatározásának revíziója során a legtöbb papírra festett olajvázlatot radikálisan az ifjabb Josef Winterhalder javára írta.

22 Ez az attribúció minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Winterhalder művészetének eredetét meghatározhassuk. A korábbi kutatásokban utalás történik hat, Maulbertsch által szignált képre, amelyek az erdélyi Orlát (Orlat/Ortenbach) kicsiny plébániatemplomába jutottak még a 18. században. Kétségtelenül ezekkel kapcsolatosak Winterhalder első rajzos jegyzetei a Szentlélek kidmddsa-képről, illetve a Krisztus mennybemenetele központi alakjáról.

23 Az említett rajzok közül az előbbi - a kivitelezés módját tekintve - megfeleltethető Winterhalder Pietro Monaco egy rézmetszete után készült, a Morva Galériában őrzött rajzának.

24 Kompozícióját tekintve mindkét rajz - kisebb változtatással - hű maradt az előképhez. Látványos módosítás azonban az összekulcsolt kézzel térdelő apostol figurájának jelentős rövidülése, csakúgy, mint a nagyobb léptékben ábrázolt fej, a magas homlok és a kiugró szemhéj, ami Winterhalder egész munkásságán végigvonul. A második rajz gondos másolás benyomását kelti, Winterhalder későbbi rajzainak egy csoportjára is jellemző nyugtalan, vibráló kontúrozással. Maguk a képek a festő számára inkább csak gazdag inspirációforrásként szolgáltak, ami oltár- és kabinetképein a sötét színhatású képépítésben jut kifejezésre. Az orláti képek keletkezésében nem zárhatjuk ki Winterhalder személyes közreműködését sem. Néhány apostolfigura ugyanis felbukkan Winterhalder egyik vázlatán (kat. II. 4.) is, amit a festő Maulbertschnek az Ágoston-rendi Szent Tamástemplom főoltárképéhez készített egyik előkészítő vázlatáról másolt. A gazdag kolorit és a lágy festőiség a másolás ellenére egészen más művészi felvetést sugároz, és az alkotás - végső kivitelben - művészi minőségében megfeleltethető a mester művének. Winterhalder munkásságának ebbe a korszakába sorolható a Krisztus mennybemenetele (kat. II. 5.) és a Szentlélek