Jávor Anna - Lubomír Slavícek szerk.: Késő barokk impressziók, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) és Josef Winterhalder (1743-1807) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Jernyei Kiss János: Az újjáélesztett barokk. Maulbertsch illuzionizmusa és képi retorikája az 1770-es évek monumentális műveiben

Franz Anton Maulbertsch: Női szentek csoportja, 1770. A váci székesegyház kupolafreskója, részlet áldozat bemutatásakor az evilági egyház tagjai a templom terében egybegyűlnek, és csatlakoznak az égben szüntelenül folyó áldozathoz, a mennyei miséhez, amelyet a szentek élén Krisztus celebrál. A liturgia az áldozás mozzanatával teljesedik be, amely a híveket a szentélykorláthoz szóhtja, hogy az oltáriszentség vétele révén egyesüljenek Krisztussal. Ez az elmozdulás, a főoltárhoz való közeledés a nézőt a kupolafreskó látványától megfosztva ismét az oltárképpel szembesíti. Ekkor lesz jelentősége annak, hogy a festmény középpontjában a várandós Mária áll. A gyermekét méhében hordozó Maria gravida ugyanis mintegy szentségtartóként, az isteni Ige tabernákulumaként magasodik a hívek előtt. Tartása, kifejezése valódi barokk pátosszal mutatja fel őt az Istentől való érintettség, az Istennel való egyesülés misztériumának ősmintájaként. A többi szereplő alázattal övezi, akár a szentségtartókat kísérő angyalok. A jelenet szemlélésére gyermekét tartó anya invitálja a nézőt, aki a téma ikonográfiái hagyományához tartozó Caritas-úikok és Termékenység-perszonifikációk örököse, de itt egyben olyan repoussoir-ügarivá alakul át, aki pozíciójával, tekintetével és szemlélődő kifejezésével az áhítatos néző viszonyulását modellezi. A kép előterében az érzéki csalódást kiváltó trompe /^zY-motívumok sorában a lépcsőre fektetett, árnyékot vető bot a legszembetűnőbb, amely szinte megfogható jelenlétének meghökkentő illúziójával a festmény virtuális terébe való belépésre bíztatja a teldntetet. A váci freskóegyüttes tehát nagyszabású barokk szcenáriót alkotva épül rá a liturgikus folyamatra. Az előző évszázadokban kifejlesztett illuzionizmus és vizuális retorika eszközeit a festő a képi kommunikáció olyasfajta „zsilipjeiként"

14 hozza működésbe, amelyekkel a kép megnyílik a szemlélő felé és a közvetlen részesedés tapasztalatát kínálja fel neki. A kép által kiváltott jelenlét- és szemtanúság-élménynek a transzcendens jelenvalóság megtapasztalásával való összekötése a 70-es évek szakrális képegyütteseiben jellemző stratégiának mutatkozik. Ahogyan a váci katedrálisban a várandós Mária képe az oltárasztal felett áll, és így Krisztusnak az oltáriszentségben való titokzatos jelenlétével korrelál, úgy a Bécs melletti Korneuburg Ágoston-rendi templomának nem sokkal későbbi szentélyfreskóján (1773) a tabernákulum felett a szentség alapításának, az utolsó vacsorának a jelenete elevenedik meg, mintha a liturgia folyamán megidézett cselekmény csodálatosan valósággá válna. Maulbertsch hasonló festői fogással él morvaországi Mühlfraun (Dyje) búcsújárótemplomában, amelyet a megostorozott Krisztus kegyszobrának tiszteletére emeltek: a főoltáron elhelyezett csodatévő szobor felett a szentély freskóján (1776-77) varázslatos módon válik elevenné a szenvedő Megváltó alakja. A festő egy misztikus dráma „színpadára", Ecce Homo-jelenetbe állítja a figurát, és a látvány „itt és most" hatását azzal fokozza, hogy a csoportot a szentély előtt álló szemlélő nézőpontjára szerkesztett látszatiaipolába foglalja. A néző és a kép érzéki csalódáson alapuló kapcsolatát jelen esetben a barokk látszatarchitektúra-szerkesztés nagymestere, Andrea del Pozzo útmutatása alapozza meg.

15 Más feltételek várták Maulbertschet, amikor Zichy Ferenc püspök megbízásából a győri székesegyház kifestésébe fogott.

16 A középkori eredetű háromhajós, főszentéllyel és mellékapszisokkal bővített tér összetett, additív jellege miatt egységes képciklus befogadására kevésbé alkalmas, és a feladat nehézségét az is fokozta, hogy többféle műfajt és témát, elbeszélő-történeti és triumfális-allegorikus elemeket kellett összehangolni. Ezért fontos feladat jutott a díszítőfestésnek: az egyes boltszakaszokat és képmezőket a dekoráció, a keretek és az ornamentális motívumok tagolják, ritmizálják és fűzik egybe, és szerephez jutnak az illuzionisztikus effektusok működésében is. Az együttes középpontjában a Mária mennybeviteléx. megjelenítő főoltárkép és a magyar szentek megdicsőülését ábrázoló mennyezetfreskó áll (1772-73). Az Istenszülő égbe emeltetésének a freskón feltűnő mennyország-vízióval való jelenetszerű összekapcsolása a barokk szakrális terek gyakori megoldása, amely azt a benyomást kelti, mintha