Jávor Anna - Lubomír Slavícek szerk.: Késő barokk impressziók, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) és Josef Winterhalder (1743-1807) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Tomas Vales: Ifj. Josef Winterhalder (1743-1807), Maulbertsch legkiválóbb freskófestő tanítványa. Fejezetek egy készülő monográfiából - A vég vagy a kezdet?

Rotter festette meg, míg a szobrászi elemek és az oltárépítmény teljes koncepciója Andreas Schweigl munkája, és az 1760-as évek első feléből származik.

176 Schweigl nevével kapcsolatban újra és újra felmerül nemcsak a templombelső szobrászi díszítésének, hanem az architektonikus elemek koncepciójának kidolgozása is, példa erre az obrowitzi templom vagy a königsfeldi (Brno - Královo Pole) templom markáns kiképzésű fogrovatos párkánya.

177 Ezért nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy az obrowitzi templomban a szentélytér összművészeti koncepciójának kialakítója a tanult brünni szobrász volt - aki nem mellesleg Josef Winterhalderrel is baráti, illetve szoros munkatársi kapcsolatban állt. Schweiglnek - bécsi akadémiai évei alatt - alkalma nyílott Paul Tróger munkásságát tanulmányozni, amint azt nagybátyja közvetítése révén Winterhalder is tette. Milos Stehlík és az ő nyomán Jifí Kroupa is utaltak az obrowitzi premontrei kolostor nyári refektóri urnának Winterhalder-féle festett fulkefigurái és Andreas Schweigl néhány rajza között fennálló lehetséges összefüggésre, amely a két művész együttműködésének egy magasabb szintjére enged következtetni.

178 A megbízói rétegnek a nyolcvanas évek közepén bekövetkezett átalakulása elsősorban a szerzetesrendek feloszlatására vezethető vissza, amelyek addig megfelelő mennyiségű megbízással látták el a festőt. Hogy ezt az időszakot maga Winterhalder is az átalakulás korszakaként érzékelte, arról nemcsak a festő 1800 körül papírra vetett önéletrajzi jegyzetei tanúskodnak, hanem fennmaradt levelezése is. A festő kisebb volumenű megbízásokat kapott, amelyek legtöbbje szerény falusi templomok illuzionisztikus oltárfestésére, illetve egyéb díszítő jellegű festői munkákra vonatkozott. Winterhalder nyilvánvalóan 1784-ben, a feloszlatott klosterbrucki premontrei kolostor tulajdonának értékbecslése során ismerte meg Anton Valentin Kaschnitz von Weinberget.

179 Kaschnitz ugyanebben az évben az obrowitzi premontrei kolostor feloszlatásában is részt vett, és valószínűsíthetően ő volt az, aki a festőt a reformra hajló arisztokraták közül kikerülő új megrendelői körbe bevezette. Winterhalder feladata a megrendelők rezidenciáinak festészeti díszítése volt. Az 1780-as évek első feléből származó kisebb munkákat sajnos a fennmaradt művek csekély száma miatt nehéz feltérképezni, amit a többszöri átfestések tovább nehezítenek. 1784-ben készült például a Biskupitz (Biskupice) Szent Márton-plébániatemploma számára festett, mára már elpusztult főoltárkép is, amelyért a festő 100 forint fizetséget kapott.

180 Az ebből az időszakból származó másik datált mű a mára - a durva restaurátori beavatkozások miatt - erősen sérült Krisztus megkeresztelése-kép is, amely a Znaim melletti Lechowitz (Lechovice) egykori premontrei kegytemplomának keresztelőmedencéje felett látható.

181 Nehezebb viszont a Rausenbruck (Strachotice), Kallendorf (Chvalovice), Kirhau (Krhov) vagy Luggau (Lukov) templomai számára festett, mára már elpusztult festmények datálása.

182 E munkák némelyiké rőllegalább abrünniMorva Galériagyűj teményeiben őrzött pár fennmaradt rajz ad felvilágosítást. A vég vagy a kezdet? Habár való igaz, hogy Josef Winterhalder a 18. század második felének morvaországi festői közül a viszonylag jól megkutatott művészek körébe tartozik, mégis, munkásságának néhány aspektusa - amelyeket jelen tanulmány legalább részint felsorol - a 18. század végi morvaországi és közép-európai művészet kutatásában is jelentős szempont lehet. Ennek a területnek az újbóli vizsgálata új eredményeket hozhat mind a táblaképek, mind - kisebb mértékben - a falfestmények terén. Habár Winterhalder festői tevékenységének fő területe Morvaország volt, munkái fellelhetők Sziléziában, Ausztriában, illetve Magyarországon, ahol néhány freskót is alkotott. Winterhalder mindig is tanára, Franz Anton Maulbertsch művészete mellett tett hitet, művei mégsem korlátozódnak a mester másolására. Amint azt munkássága bizonyítja, Winterhalder szívesen alkalmazott a Paul Tróger és Dániel Gran nevével fémjelzett idősebb művészgenerációtól, de Giovanni Battista Piazzetta vagy Rembrandt műveiből vett szó szerinti idézeteket is. Ez részint ellentmond annak az általánosan elterjedt nézetnek, amely Winterhaldert pusztán Maulbertsch-követői státuszba száműzi. A néhány Maulbertschnek tulajdonított vázlat elvitatott attribúciója Winterhalder oeuvre-jét gyarapította. De itt is szükség van egy nagy adag óvatosságra, hiszen már most is egyértelmű, hogy e munkák jelentős részét a Maulbertsch köréből kikerült, eddig kevéssé megismert más festők alkothatták. E művészek további vizsgálata segíthet a fent említett vázlatok, de akár bizonyos festmények szerzőségének tisztázásában is. Winterhalder Maulbertsch erős hatása ellenére megtalálta saját autonóm festői nyelvét, ami az oltárképeken például hidegebb színhasználatban, sajátos figuratípusban és mindenekelőtt az egyedi arcvonásokban mutatkozott meg. Ez a hideg, „fémes" kolorit, ami későbbi korszakában a földszínek alkalmazásában teljesedik ki, néhány kivételtől eltekintve visszafogja az expresszivitást, és a festő néha olyan nyugodt kifejezőeszközökkel él, mint ami például Felix Ivo