Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Kovács Ágnes | Nemzetközi kiállítások Münchenben és magyar résztvevőik
A magyar művészek jelenléte azonban a 80-as években mind a müncheni kiállításokon, mind a város művészeti életében ugrásszerű növekedésnek indult. Az 1888-as nemzetközi kiállításon 32 a magyar résztvevők száma már majdnem elérte a félszázat. A magyar képek zömét még mindig a müncheni magyarok küldték a kiállításra, és ez így is maradt 1896-ig. A millenniumi ünnepségeket követően azonban változott a helyzet. „Az 1896-os millenáris esztendő végzetes csapást mért a müncheni magyar kolóniára. Rippl-Rónai, Halmi majd Szamossy ugyan már korábban Párizsba sietett Munkácsy aegise alá, de Peske, Kardos és Pataky kiállítást látni hazanézett és itthon is ragadt. Kéméndy pláne, az Operához szerződött szcenikai főfelügyelőnek. Baditz csakúgy, mint Karcsay hirtelen észbekapott, hogy ő egyszersmind földesúr is, nemcsak piktor. [...] Réti, Thorma, Ferenczy, Grünwald pedig Hollósyval együtt megalapozzák a nagybányai festőiskolát" - írta Csók István a már idézett visszaemlékezéseiben." Az 1897-es 7. nemzetközi kiállításon harminchárom magyar művész vett részt, és közülük márcsakhatélt hosszabb távon a bajor fővárosban, így például a két akadémiai professzor, Liezen-Mayer és Wagner, akik a kiállítást szervező bizottságnak, valamint a zsűrinek is tagjai voltak. A névsoron végigtekintve látható, hogy szinte mindenki küldött képet Münchenbe, aki „számított" abban az időben: Benczúr, Munkácsy, Sz Ínyei, Lötz Károly (1833-1904), Kriesch Aladár (1863-1920) mellett megtalálhatjuk a korszak divatos zsáner- és állatfestőinek, Margitay Tihamérnak, Zemplényi Tivadarnak (1864-1917), Ujváry Igrácnak (1860-1927) és Vastagh Gézának (1866-1919) a müveit is. A képek műfaját tekintve öt portré, hét történelmi kép, tizenöt zsáner- és állatkép, valamint két tájkép szerepelt a „magyar osztály" kínálatában, és ezeknek kilencven százaléka már elkelt, mire a kiállításra érkezett, tehát már csak az ott elnyerhető díjak, a megmérettetés céljából küldték ki őket. Ami a díjakat illeti, azok sem maradtak el. 1896-ig első díjban részesült Munkácsy Mihály (1879) és Benczúr Gyula (1888), másodikban Bihari Sándor (1888), Mészöly Géza (1883), Horovitz Lipót (1888), Eisenhut Ferenc (1892) és Strobentz Frigyes (1891). Ez a lista később tovább bővült Csók István (1897), Réti István (1901), Szinyei Merse Pál (1901), Kriesch Aladár (1905) és Fe renczy Károly (1913) kitüntetéseivel. Ami a művek értékesítését illeti, a már említett 3. nemzetközi kiállításon (1888) a beküldött 38 magyar kép 28 százalékát adták el, messze megelőzve ezzel többek között Franciaországot (10 százalék) és Angliát (4 százalék) is, bár ez a húsz százalék összegszerűen szerényebb képárakat jelentett, hiszen a magyar képek 8250, a franciák 32 ezer, az angol képek pedig 6300 márka értékben keltek el. Hogy a képek árát mi határozta meg, azt meglehetősen sok körülmény befolyásolta. Függött a művész hírnevétől, a kép műfajától, témájától és méretétől, és természetesen a mindenkori divat is befolyásolta. Wagner Sándor Magyar tanya című képéért 1500, Strobentz Frigyes (1856-1929) Osz című festményéért 2000 márkát, míg Eisenhut Ferenc (1857-1903) akkoriban divatos keleti tárgyú festményéért 5000 márkát fizettek. 54 A magyar osztály ügyeinek szervezését, a lobbizást a kultuszminisztérium és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat megbízásából általában a kint élő magyar művészek (Wagner Sándor, Eisenhut Ferenc, Strobentz Frigyes) intézték, s ez nem volt túl hálás feladat. „A közbizalom igen szép dolog [...] 4. Az Angolkert. R.: München im Bild 1909.
