Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella | Müncheni művészek a pesti tárlatban

A széles körből merítő bécsi sajtóban rendszeresen jelentek meg hírek az európai egyleti élet eseményeiről, amelyek tükrében a Pesti Műegylet helyzetét is világosabban tudjuk felmérni. Az 1844-es év az első, amikor a bécsi sajtó művészeti életre koncentráló rovataiban naprakészen követhető az európai müegyleti kiállítások sorjázása. Mióta Bécsben is feltűntek a müncheni képek, mintha rivalizálás bontakozna ki. Egy példa kívánkozik ide 1844-ből, amikor egyjótékony célú tárlaton néhány müncheni képet mutattak be. Ezek láttán összehasonlították a két iskolát, és megállapították, hogy a „széles körben ismert müncheni művészet éppen most, bizonyosan a mi ismeretlen bécsi művészetünk mögött van".

74 A vetélkedésnek később is adódik nyoma, begyűrűzik Pestre is, ám a pestiek egyértelműen a münchenieknek adják a pálmát. München művészeti élete mindinkább felívelt, 1845-ben a párizsi Salon és a londoni Royal Academy tárlatához csatlakozott az új művészeti központban, a Königsplatzon nyíló kiállítással, amelyet az Akadémia új igazgatója, a Peter von Corneliust 1841-ben váltó Friedrich von Gartner - a Kunstverein egyik alapítója - szervezett. A korszak három fő művészeti centrumának egyidejű kiállítása nagy európai esemény volt, a bécsi kritikusoknak összehasonlításokra adott alkalmat. A császárváros sajtójának már idézett lapjain a párizsi, londoni, berlini tárlatokat mindig kissé bombasztikusán tálalták, és különösen figyeltek a szenzációízú mennyiségi adatokra. Elhűlve olvashatjuk az egyre grandiózusabbá váló akadémiai megmozdulások adatait, és el lehet gondolkodni, hogy ilyen bőségből mennyivel inkább lehetséges a világnagyságok kiemelkedése, mint nálunk a néhány tucatot kitevő mezőnyből. Még a bécsi Akadémia kiállításainak darabszáma is csak 500 körül mozog, és akkor hol van a pesti képpiac helye? Am a korabeli tárlatokon uralkodó tendenciák halvány visszfénye Pesten is felfedezhető, így pl. az orientalizáló divat, a megrázó, rémületes témák kedveltsége, a tájképek és a történelmi zsánerek terjedése. A müncheniek küldeményeinek száma 1845-ben elérte az ötvenet, és állandó jelenlétük, valamint az, hogy mindig szerepeltek a müegyleti vásárlásban, következményekkel járt. A nagy presztízzsel bíró alkotások a kiállítások képét mind műfajilag, mind esztétikai ideáljaikban hozzáigazították az európai müegyleti rendezvények jellegéhez, a bécsi Akadémia tárlatáról átkerülő művek hatását tompítva. Egy ideje - nyilván a körülmények késztetésére - mindegyre találunk a müncheni kollekcióban magyar tárgyú képeket. Albert Adam Magyar pásztorok lovakkal és Magyar huszárok a csatában képeiről feltételezem, hogy magyar földön készültek, amint fia, Eugen lovas képei is: Ménes istálló, Kanca istállóban, Csikós lovakkal stb. Eugenről (1817-1880) biztosan tudjuk, hogy ebben az évben járt Magyarországon, a Dunántúlon, Veszprém körül, a Balatont festette, és Prágában is magyar tájat mutatott be,

75 később egyik korai látogatója volt Szolnoknak. A müegyleti vásárlás ebben az évben igazi botrányt kavart, mert mint ismeretes, ekkor mulasztották el megvenni Barabás Miklós (1810-1898) Vásárra induló erdélyi bérci oláhok című művét. A sajtó felhördülését követő mentegetőzésben az hangzott el, hogy a mester képe drága - 500 ft. - volt. De ugyanekkor Michael Neher (1798-1876), a müncheni Kunstverein konzervátora, jónevú architektúrafestő képét, Mária kápolna Calvon, Würtenbergben címen az addigi legmagasabb áron, 1200 ft-ért megvették és kisorsolták. Nem csoda, hogy az egyesület kiváltotta azok tiltakozását, akik a magyar mestereknek szerettek volna kedvezni. Henszlmann szerint - aki rajongott a müncheniekért - a kép mégis megérte, és nem bánná, ha a múzeumba kerülne, de sajnos a nyertes nem így vélekedett.

76 A Társalkodóban Ney Ferenc józan szemlélettel közeledik a müncheniekhez, és megmosolyogja a Lotzeképek iránti töretlen elragadtatást (amely Henszlmann-nál is hangot kap): „Juhokat, kivált melyek az előtérben vannak, remekebbül festeni már alig lehetséges. Ha posztógyárnok volnék, irigyelném e' szép, tömött fürtös gyapjút, melly csak ollóra látszik várni, hogy lenyírassák." Ney elcsodálkozik a müncheniek gyors fejlődésén, és hangsúlyozza a magyar elmaradottságot, ennek kapcsán leszögezi a legkeserűbb