Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

MŰFAJOK - Vallásos képek (Hessky Orsolya)

E művek egyik legfontosabb képviselője Fritz von Uhde Nehéz út cfmű alkotása (1890, kat. 316), amely a bibliai jelenet profanizálásában a legmesszebb jut. A festő több más bibliai jelenetet feldolgozott (Asztali áldás, 1885; Utolsó vacsora, 1886, vagy a kiállításon látható Jézus tanítása a hegyen, 1895 körül, kat. 317), de a téma végletekig fokozott pátosztalanítása, antihistorizálása, ugyanakkor és nem mellékesen a kor szociális problémáira is reflektáló megközelítése mintegy összefoglalása vallásos képeinek. E müvekben ugyanis a művész legbelsőbb hite nyilvánul meg, ettől válnak súlyossá és hitelessé. Uhde-Bernays következőképpen ír Uhde vallásos képeiről: „Képeiben [...] a korszak tendenciáitól független alapvetés nyugodott, amely teljesen személyes indíttatású volt. [...] Az örökké állandó keresztény megváltás történetének személyes, benső, szigorúan protestáns átélése keveredett benne az egyre haladó kor felvilágosult kultúrtudatával. Mivel képein a mindennapos munka fáradságosságát jeleníti meg, éppen nem ellenére van a vallásos felfogásnak, hanem a krisztusi tett újra és újra megnyilvánuló lényegét hangsúlyozza, egyébként éppen a dogma szellemének megfelelően. A »veletek maradok a világ végéig« éppen az ő művein nyer személyes és misztikus, a német romantikusok és az angol preraffaeliták művi misztikájától igencsak távol eső értelmet; s ez Uhde művészetének kulcsa is egyben."

8 Munkásságával és személyében pedig a korszak protestáns-katolikus problematikája is feloldást nyer. Bizonyos művek egy-egy bibliai történet ábrázolásánál - Uhdéhoz hasonlóan - szintén lemondanak azokról az eszközökről, amelyek visszautalhatnának az esemény saját korára, a Nehéz úthoz hasonló dekonstrukcióhoz azonban már nem jutnak el. Kardos Gyula Az istenfélő Jób (kat. 151) vagy Hegedűs László Káin és Abel című művén (kat. 125) a személyek atrribúcióját már a cím is segíti; a jelenetek örök érvényű szimbolikáját az időtlen környezet (ruhátlanság) is hangsúlyozza. Különös hangulatú alkotás Zemplényi Tibor Nagypéntek című műve (kat. 349), amely szokatlan kompozíció, s nem az időbeli meghatározhatatlansággal próbálja általános érvényű mondanivalóját kifejteni. A felállítás előtt a keresztre szegezett Krisztus és a föléje hajoló, művész-korabeli ruhát viselő nőalak adja a jelenet feszültségét: a megváltás fizikailag megragadható utolsó előtti pillanatát helyezi korabeli, profán környezetbe. A rózsaszín selyemruha mit sem sejt az üdvtörténet jelentőségéről, s érdeklődve, csodálkozva, talán valamit megértve hajol Krisztus fölé. A vallásos témájú müveken belül külön csoportot alkotnak az áhítat képei: ezeknek témája rendszerint valamely elmélyültség közben megragadott alak vagy alakok. E képtípus egyik legismertebb darabja Wilhelm Leibi Három asszony a templomban című müve (R. e katalógus 151. oldalán). Az 1873-ban keletkezett, több rétegben is értelmezhető mű sémáját kompozicionális és eszmei szempontból hasonló alkotások követik (Skuteczky Döme: Ájtatosság [kat. 268]; Zemplényi Tivadar: Templomban). Hessky Orsolya JEGYZETEK 1 Uhde-Bernays 1983. II. 245. 2 Idézi Sinkó 1996. 218. Sinkó Katalin több tanulmányában is foglalkozik a korszak vallásos festészetének különböző problémáival, amelyek alapján nagyjából felvázolható a kérdéses időszak háttere. Sinkó 1996, Sinkó 2000, Sinkó 2005. 3 Sinkó 2005. 65. 4 Uo.l3.j. 5 A két felekezetnek a művészetre gyakorolt hatásáról és ennek a 19. század második felében való kicsúcsosodásáről két különböző kiállítás is szól: Luther und die Folgen für die Kunst. Hamburger Kunsthalle, 1983; illetve a München ben megrendezett München leuchtete. Carl Kaspar und die Erneuerung christlicher Kunst in München um 1900. Haus der Kunst, 1984. 6 Sinkó 2004. 65. 7 Thomas Mann e kötetben is többször idézett Gladius Dei című művének lényegi mondandója is valójában erre irányul: a korszellem nyoma el töröl hetetlen, a töredékes világegyetem aligha építhető fel újra. A mű elemzése olvasható Klaus-Peter Schuster München leuchtete. Carl Kaspar und die Erneuerung christlicher Kunst in München um 1900. című tanulmányában. In: München leuchtete 1984. 29-46. 8 Uhde-Bernays 1983. II. 248-250.