Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)

TANULMÁNYOK - Sármány-Parsons Ilona | München szerepe a modern magyar festészeti szemlélet és stílus megteremtésében

ezt a képtípust, majd a zsánerfestészetben is megjelent, amint például - hogy csak a közép-európai festészetnél maradjunk - az osztrák biedermeier mesterei (Peter Fendi [1796-1842], Josef Danhauser [1805-1845]) örökítettek meg szívesen imádkozó fiatal nőket, gyerekeket a templomban vagy esetleg otthon. A különleges lelkiállapot megragadása, akár a bensőséges, őszinte spirituális átszellemülés, akár a nehéz helyzetben történő könyörgés a remélt segítségért, de mindenképp a hiteles érzelmi odaadás ábrázolása volt a festők szándéka. A század második felében felgyorsuló szekularizáció hatására újra gyakrabban előbukkant ez a téma, és az „áhítat képeinek" döntő hányada egyre inkább a falusi lakosság köréből vette modelljeit (bár nem kizárólagosan). Leibi képe egy topografikusan beazonosítható falu templomának padjában térdeplő három parasztasszony imádkozását örökíti meg. A kép először Bécsben szerepelt a Künstlerhaus-be\\ 1882-es kiállításon, amikor Hevesi Lajos az egész kiállításból ezt a festményt emelte ki, és elemezte hosszan bravúros technikáját, a minuciózus, a régi mesterekével egyenrangú virtuozitású ecsetkezelés finomságát, ami visszaadja minden tárgy, szövet, anyagszerűségét, és tapintható közelségbe hozza a ráncos kéz vagy arc pergamenszerű bőrét.

13 Nehéz szavakba önteni a kép lenyűgöző hatását, ami megszületése óta lebilincselte nézőit és elemzőit. Éppen azért, mert nincs történése, nincs témája, szinte csendéletszerű állapotkép, ami nem akar még hangulatot se sugallani a maga már-már puritán tárgyszerűségében. Nehezebb elemezni, mint egy cselekményes vagy egy meghatározható hangulatot árasztó müvet. Werner Hoffmann szerint a három életkort megjelenítő, fiatal, érett korú és öreg parasztasszony „a déméteri anyauralomra determinált nőtípushoz tartoznak: létük beteljesedése a megtartás, és ezt hangtalanul, eseménytelenül, befelé fordulva élik meg. Ez a megtartó erő jut érvényre a formában is, és annak valósághűségét szimbolikussá emeli: olyan maradéktalanul őrzi ez a kép a közelit és az egyszerűt, és olyan feddhetetlen tárgyilagossággal, hogy a szemlélőt az emelkedettség áhítatos érzésére hangolja."

14 A Három asszonya templomban című kép 1883-as sikerétől kezdve a (müncheni) kortársak szemében Leibi volt a legnagyobb élő német festő, akinek érzékeny festésmódját mindig Holbeinéhez hasonlították.

15 Nem meglepő ezek után, hogy ez a kép új mércét állított az ambiciózus fiatal festők elé is. A magyarok közül Hollósy Simon eredt szívósan Leibi „titkának" a nyomába, hogy olyan technikai tökélyre fejlessze magát, mint a csodált mester. Az 1883-ban festett Nevető leány című bravúros kép bizonyítja, hogy jó úton járt (4. kép). 1885-re azután megszületett az első olyan képe, a Tengerihántás (kat. 132), amely mind méreteiben, mind a paraszti témaválasztásban tükrözi Leibi hatását - sokkal inkább, mint Bastien-Lepage-ét, akinek A koldus című, szintén nagyalakos, de egész más színvilágú és hangulatú képe (1880, Ny Carlsberg Glyptotek, Kobenhavn) ugyan ki volt állítva Münchenben 1883-ban, de a kritika akkor nem figyelt még fel rá. 4. Hollósy Simon: Nevető leány, 1883. MNG (kat.130)