Szücs György szerk.: München - magyarul, Magyar művészek Münchenben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/6)
TANULMÁNYOK - Szinyei Merse Anna | Magyar festőtanárok lengyel tanítványai Münchenben
fiatalok többnyire osztályában tanultak - maga is megbirkózott ezzel a nem mindennapi feladattal. A körképek obligát méretében: 120 m szélességben és 15 m magasságban készítette el 1886 és 1888 között a Müncheni Körkép Társaság megrendelésére Konstantin győzelmi bevonulása az ókori Rómába 512. évben című hatalmas munkáját, mely Wagner 1889-es kiegészítéseit és javításait követően sikerrel járt München után Berlinben és Londonban, hogy aztán az Egyesült Államokban maradjon végérvényesen. 15 Elképzelhető, hogy a Kossaknak és Stykának később segédkező Wagner-tanítványok némelyike mesterénél is besegített a munka kevésbé kényes részfeladatainál, és így szerzett némi gyakorlatot. Wagnert egyébként nem véletlenül kérték fel erre a munkára, őt ugyanis az 1870-es évek elejétől foglalkoztatta az itáliai táj és nép színpompás, realisztikus megörökítése. Bajorországban élő leszármazottainál magam is láthattam ezekből ízelítőt, például a tivoli Villa d'Estét és szökőkutas parkját ábrázoló remek képét. Azonban Rómára kellett koncentrálnia, annak is ókori figurákkal benépesített antik műemlékeire, mert Berlinből felkérést kapott egy nagyméretű, gazdagon illusztrált díszalbum 250 képének és rajzának elkészítésére, mely Kulturbildern aus altrömischen Zeit címmel 1873-ban jelent meg, egymás után több nyelven is. A sok tanulmányrajzot, illusztrációt amerikai és nyugat-európai műgyűjteményekbe került nagyméretű festményeihez is felhasználta (pl. Kocsiverseny a római Circus Maximusban, 1873, Manchester Art Gallery, Manchester). A lengyel-magyar művészeti kapcsolatok müncheni színterén alapvető szerepet játszó Wagner Sándor életmüvében azonban korántsem ezek az antik világot felelevenítő rajzok, akvarellek, festmények, illetve körkép az igazán jellemzőek. Bizonyára nem ezekért választotta őt tanárának az a több nemzedéknyi, összesen 67 lengyel festőnövendék, akiket tanárságának negyvennégy éve alatt rövidebb-hosszabb ideig mesterségére okított az Akadémián. A lengyelek a messze idegenben is meg akarták őrizni patrióta alapállásukat, talán ezért is vonzódtak a müncheni művészéletbe ugyan szervesen betagolódó, de pesti származását mindvégig hangsúlyozó festőhöz. Wagner szinte tüntetett magyarságával: hosszú fekete zsinóros kabátot, pörge magyar kalapot szeretett hordani, és hosszú bajuszát is magyar módra pödörte. Karl von Piloty osztályába kerülve már második ott töltött évében a hazafias önfeláldozás jelképét festette meg Dugovics Titusz történetében (1859, kat. 336), az Izabella királyné búcsúja Erdélytől (1863, kat. 337) pedig a hazaszeretet, a honvágy lírai kifejezése. Egyre szívesebben festett lovas kompozíciókat, így olyan képei is, mint a Nőrablás az Árpádok korában (1868, MNG) biztosan megdobogtatták a régi lovagi kultúrájukra olyannyira büszke lengyelek szívét, akik nagy számban készítettek lovas kompozíciókat. Ha csak nem kapott más témájú megrendelést, Wagner legszívesebben magyar tematikát választott müveihez. Magyarországon élő rokonainak és barátainak nyarankénti felkeresését szívesen kötötte össze a hazai vidékek bebarangolásával, amikor rajzokon és vázlatokon számtalan motívumot gyűjtött a télen Münchenben megfestendő képeihez. Mindezekből sokat publikált a müncheni lapok illusztrációiként. Időnként festőbarátaival utazott: a korabeli sajtóból ismeretes például, hogy 1874-ben Székely Bertalannal együtt járt Debrecenben és környékén, hogy a ménesekben fajlovakat és csikósokat fessen és rajzoljon. Ilyen előtanulmányok után jött aztán létre a híressé vált Pünkösdi királyválasztás Debrecenben vagy a Debreceni csikósverseny. A müncheni lengyelek is hasonlóan dolgoztak, rendszeresen hazajártak otthoni tájakon vázlatozni, népi típusokat, tárgyi emlékeket rajzokon begyűjteni. Wagner 1866. április 16-án kezdte meg tanári működését az Akadémián, ezáltal az Anschütz-féle Malklasse immár a kezdőké lett. Wagnerével egy évben alakították meg Arthur van Ramberg (1819-1875) festőosztályát is, ahová Leibi és barátai mentek át Anschütztől (1802-1880). Igy a Piloty-osztály már valódi mesteriskolaként működhetett. Az addig Hilfslehrerként működő Wagner 1869-ben kapta meg végleges kinevezését a Technische Malschule vezetésére. Később a történelmi festészetet, végül egy kompozíciós osztályt is rábíztak. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy igényességének, bravúros
