Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - A székesfehérvári szarkofág és köre (T. S.)

1-26. rolták. A peremvonalhoz elöl jobbra és kétoldalt, ahol ép, függőleges zárólemez csatlakozik. Ezen jobbra hátul kiugró tag maradványa. Lent nyakgyűrű törése. A kompozíció szabatos. Két sorban a kerület nyolcadára szerkesztett levelek helyezkednek el, egymás fölött fél tengelyköznyi eltolódással, úgy, hogy a felsők középre és sarokra kerülnek, az alsók közeiből kiemelkedve. Az alsó levelek összeérnek, a felsők között sarokiránt dőlő törzsek állnak, amelyekből két-két széthajló, volutas szár nő ki. A jobb oldali pár, amely alig sérült, nem követi a fedőlemez homorulatát. Közében orsószerű forma maradt meg, kevéssé mélyített alapból kiemelkedve. A sarok- és középvoluták érintkeznek. A szárak alja erősen viszszavágott, a felső levelek körül függélyes alap jelenik meg. A levelek majdnem tagolatlan körvonalúak, csúcsosodók, a felsők nagyobbak. Az alsó sorban négy nagyrészt rongált levél látszik, a felsőben a három elülső és a jobb oldalinak a bal fele, valamivel jobb állapotban. A részletképzés sajátságos. A volutas részek alakítása csak jobbra látszik jól. A törzs sima, szögletesedő, lezárása éles gyűrűféle. A volutaszárak simák, függélyes felületűek, alsó felük derékszögben visszaugratott. A hátsó volutin látszik, hogy csigásán végigtekeredett. A leveleket élesedő vagy domború gerinc felezi, és oldalsó, lapos felületekből kiemelkedő formák sora tagolja. E formák hol a gerincből válnak ki, hol önállóak. Az alsó levelekből szinte csak a legalsó tag látszik, amely a gerinctől különváló, lapos felületet körülívelő, hiányzó végű, éles forma. A felső sorban a bal sarki levélen elkülönülnek a gerinctől a tagok, a többin nem. A középső levél elöl és jobbra hasonló tagolású. Ezeken a legalsó tag olyanféle, mint az alsó levélsorban, csak teljesebb, íve felgörbülő ujjfélében folytatódik mindkét irányban, lent kettőződve. A két végződés a levél körvonalában is elkülönül, lapos karéjokat képezve. Felfelé, ugyancsak éles taggal körülvéve, nagyobb, mandula alakú lapos felület következik. Ennek felső keretelőjéhez további két éles tag csatlakozik közvetlenül. A levélszélek ezen a részen már seholsem épek. A bal sarki levélen a gerincet majdnem végig lapos felületből kiemelkedő íves formák kísérik, de nem világos, hogy ezek hogyan függtek össze a levélszélekkel, amelyek hiányzanak. A jobb sarki levélen a gerincből szabályos közökben oldalra hajló tagokból válnak ki íves formák a levélszélekhez közel, felfelé. A bal szélen megfigyelhető, hogy az oldalra hajló tagok vonalában a felület, amely nagyrészt lapos, lépcsőződik. > A korinthoszi fejezettípus ilyen stilizálása, különösen, ami a levélformákat illeti, egyedülálló a hazai emlékanyagban. A gerinctagot kísérő ívek korai korinthoszias fejezetek levélrészeit öszszekapcsoló hajlatokra emlékeztetnek (pl. Esztergom: Gerevich T. 1938, C; vö. 1-21.). A levélrészek lépcsőzése a visegrádi kolostori vállkövek (1-12.) stílusából eredhet. A lapos felületekből kiemelkedő tagoló formákhoz hasonló felfogást a székesfehérvári szarkofág egyik rozettatípusa mutat (I. 24-25. kép). T. S. Bánki 1972, 284; Székesfehérvár 1978, 35, 108 (32. sz.); Kralovánszky A.: Székesfehérvár. Királyi bazilika I. Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára 310. H. n. 1988. Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum 1-27. Kőlaptöredék fonatrészlettel és félpalmettával Székesfehérvár, romkert, a bazilika főhajójának Szt. István sírhelyétől keletre eső része (1971, Kralovánszky Alán ásatása) fehér márvány 31 x 24,5 x 16 cm 1083 körül Vastag lemez szélső részlete. Elöl a díszes felület csiszolt, töredékes. Hátul gondosan faragott sík kis részlete. A faragványszélen a vastagság közepe táján kiugró, majdnem négyzetes keresztmetszetű, durván faragott tag, amely valaha nyilván megfelelő vájatba volt rögzítve. A többi felület törött. A dísz maradéka keretes, kitöltött körfonatra vall. Az ép szélen keskeny szegélysáv mellett egyenes szalagrész ugrik ki. Túloldalán a szegélysávnál kissé mélyebb síkú mező, amelyben hajló szárról a szalag mellé simuló, négyujjú félpalmetta domborodik. Ezt túlfelől íves törésfelület zárja, amely a szalagrésznek megfelelő szélességű, és ehhez a félpalmetta vége felé közeledik: nyil-