Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - A székesfehérvári szarkofág és köre (T. S.)

I. 21. kép: Székesfehérvár, Szent István szarkofág, a bal hosszoldal jobb széle sem teljesen egyformák. A kis rozetták domborúak, tagolásuk a jobb oldalon egyszerűbb. A levélkék háromtagúak. Középső tagjuk magas, kétvájatú. A két szélső a bal oldalon szintén, a másikon viszont vájattalan és befelé tekeredő. A fedélen c formáknak a szalagtípuson kívül legfeljebb a kereszt melletti hármas levélke felelhet meg. Ennek két oldalt lecsüngő tagja némiképp az iménti befelé tekeredőkre emlékeztet, hosszú, törött végű felső eleme pedig középéles megoldásával a megfelelő sziromtípust idézi. Stíluskapcsolat tehát, ha szűkösen is, van. A kompozicionális különbségek, tekintettel a fedél oldalsó díszének befejezetlenségére is, ettől függetlenül kétségessé teszik a két rész összetartozását: lehet, hogy két különböző szarkofág egymást kiegészítő alkotóelemeiről van szó. A szárnyas lények ábrázolása biztos térkitöltő készségre vall. Az angyal rézsútosan, jobbfelé lebeg, kezében az elhunyt lelke bepólyált csecsemő. Feje dicsfényes, félprofilba fordul, bal lábát felfelé billenti. Ruhája bő, bokáig érő, könyök alatt végződő ujjú. Válla felől nagy drapérialebeny hull alá. Ez az alsó, két lába a bal szélig ér, jobb szárnya a felső, bal szárnya a jobb kerettag mellé simul. Az átló két végpontját a sarkoknál a jobb láb és a pólyás feje adja meg. A kerubok hatszárnyúak, testrészeikből csak fejük látszik, a felső szárnypár előtt. A felső és az alsó szárnypár középen összeér, kereszteződő végük a mező szélét éri (I. 26. kép). A harmadik, oldalt kiterjesztett szárnypár az oszlopok mellé simul, és a mező aljáig ér. A fennmaradó közökben a rozetták és a levélkék központosán, illetve tengelyesen helyezkednek el. A pólyást vivő angyal ábrázolási típusa, amint erre Kádár Zoltán és utóbb, pontosítva, Bogyay Tamás rámutatott, Mária halálát megjelenítő bizánci elefántcsont faragványtípus felső régiójából különült ki. Bizánci eredetű a hosszoldalak kompozíciós megoldása is : olyan templon-gerendákra emlékeztet, amelyeken téglalap alakú mezőbe írt hangsúlyos középső motívumot kétfelől egyforma, nem egyszer körökből álló fonatok fognak közre (pl. Grabar, A. : Sculptures byzantines du moyen âge II. Paris 1976, 48-49, 105, XIVXV, LXXIX: No. 33., 4L, 87b.). Hasonló szárnyállású kerubok pedig a cividalei Egbert-psalteriumhoz utólag hozzáfűzött, tipikusan kelet-európai stíluskeveréket mutató lapok MaiestasI. 22. kép: Székesfehérvár, szarkofágfedél töredéke, jobb oldal I. 23. kép: Székesfehérvár, szarkofágfedél töredéke, homlokoldal