Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Zselicszentjakab (N. E.)

lanak rá. Az ujjak éles metszésűek, a felső pár két-, a következőből a jobbra megmaradt tag egyvájatú. Felül az oldalsó részek simák, a jobb fél kissé nagyobb. Középen, kissé balra húzódva, hármas köteg nyúlik előre, a gerinccel együtt végződve. A köteg tagjai egyvájatúak, végük középen becsippentve kerekedő, közük is vájt. A darab néhány más, részben középvolutás fejezettörcdékkel függ össze, és ezekkel együtt valamilyen korinthoszias forma jelenlétére utal az esperesi templomban. Alsó része hasonló típusú óbudai töredéknek (1-20.) lényegében megfelelő alakítású, a felső ugyanehhez képest egyszerűbb változat. A levélrészek formálása veszprémi és pilisszentkereszti palmettás frízek (l-l, 2.) hátsó sorának félpalmettáira emlékeztet. A félpalmetták közötti visszahajló köteg egyik veszprémi példája (Gerevich T. 1938, XCIX/2) a becsippentett végű tagokkal alakított visegrádi formának pontos párhuzama. Visegrád, Mátyás Király Múzeum 1-20. Levélvég kihajló része fejezetről Óbuda, Fő tér 1., udvar (1956/57, Bertalan Vilmosné ásatása) mészkő 9 x 18,5 x 7,5 cm 1030-1060 körül Széles, alul homorú, felül erősebben domborodó, hátul törött darab. Középső sávjában alul lapos levélgerinc, felül hármas köteg. Mindkettő ferdén, balra húzódva nyúlik előre. Kétfelől mindkettőre ujj ázott részek hajlanak rá. Az alsó és felső részletek a levélperemnél találkoznak. Ez íves, de a köteg jobb szélénél, amelynek környéke zúzott, horpadt vonalú. Kétoldalt alul két, felül három ujj látszik. Az alsók egy-, a felsők kétvájatúak, hegyesek, illetve hegycsedők. Közeik háromszögűek. Ezeket felül mélyen, alul sekélyebben dolgozták ki. Alul egy köz jobbra lapos, a többi vájt, a két hátsó furatosan. A bal szél törött. Felül az ujjak belseje a hegyesedő végeknél éles, hátrább és a törésnél domborodó vagy lapos. A gerinc tagolatlan. A köteg bal tagja kerek végű, peremes, lapos közepű, szomszédjától vájattal elválasztott. A másik két tagon a végződés nincs meg, a vájatvezetés kusza. Az óbudai Fő tér táján előkerült korai kőfaragványok ügye egyelőre nem áttekinthető. A közzétett anyagban akad hasonlóan, de tisztábban tagolt töredék (Braunschweig 1991, 451-452: Nr. 124) és olyan másféle típusú is, amely stilisztikailag nehezen megítélhető (uo. Nr. 126: Bertalanné 1984, 42/c. kép). A most bemutatott levéltöredék nagyméretű, hajladozó levelű fejezethez tartozhatott. Felületkitöltése éppoly teljes, mint a mohácsi levélvégeké (1-21.), de stílusban az egyszerűbb visegrádi példához (1-19.) áll közelebb. Hátán a szétfeszülő, hegyesedve ütköző ujjak némileg a szekszárdi körhálós fejezet (1-4.) palmettáira emlékeztetnek. A vájattal elválasztott, lapos kitöltésű hármas kötegnek (vö. I. 3. kép) nincs jó dunántúli párhuzama. A lapos kitöltés kerek végződésekkel előfordul pilisszentkereszti fejezeten (vö. 1-16.). Gerevich L. 1971c, 12, II; Bertalan V.-né: Adatok Óbuda középkori helyrajzához. BudRég 23 (1973) 99, 104; Braunschweig 1991, 451 (Nr. 123). Budapesti Történeti Múzeum, ltsz.: 57.58.1. 1-21. Oszlopfőtöredék korinthoszias dísszel Mohács, múzeum (1965 előtt) mészkő 43 x 50 x 24 cm, sz. balról fejezetközépig: 28,5 cm 1050-1100 körül A külső felületen elöl széles, balra, eredeti sarkon túl, keskeny díszített fejezetrész, jobbra merőleges elfaragás. Hátul törés. Lent a díszítményeket ferdén végig elvésték, az alsó síkból csak kis rész maradt. A felső síkból keskeny peremsávok maradtak a medencerész körül. Ennek belseje meszelt, oldala szögletes, meredeken szűkülő, alja gömbölyű. A fejezetsarok mögötti medenceoldal átlós, a többi egymásra merőleges és a fejezet, illetve az elfaragás felületével párhuzamos. A felső sík homorú ívnégyszögű volt. A sarok legkinyúlóbb része hiányzik, középen széles, derékszögű kiugrás bővíti az idomot. A fejezetdísz kétlevélsoros. A levelek nyolcad kerület szélességűek, mindkét sorban egyező tengelyállásúak. Minden oldalközépre és sarokra egy-egy levélpár jut. A felső levélközökben gyűrűzött végű törzsek állnak, amelyekből kettéváló volutaszárak nőnek ki, középre és a sarokra hajolva. Csak a középvoluták maradtak meg, szorosan a felső sík alatt, a derékszögű kiugráshoz tapadva. A levelek fent a saroknál csúcsosodó, másutt íves lezárást kaptak, végük kihajló. A sarokvoluták ráhajlottak a levélcsúcsokra, és, amint az eredeti saroknál látszik, aláfaragottak voltak. Az alsó levelek érintkeztek, fent a levelek és a volutas részek közét mélyen kivájták. A díszítő faragás mindent elborít, sima alap csak a volutaszárak fölött látszik. A részletezés dús. Az alsó leveleken megmaradt részletek a felsőkével egyező tagolásra vallanak. A levélgerinc elkülönülő, domborodó tag. Ehhez két-