Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Hímzett textilek

főméltóságok mellett magas állami tisztségeket viselő, világlátott főpapok voltak, utóbbi nagy mecénás is (Kubinyi A. : Szécsi Dénes bíboros prímás. Entz Géza nyolcvanadik születésnapjára. Tanulmányok. Budapest 1993. 99-108). A teljesen gyöngyhímzett püspöksüveg nem volt igazában ritkaság, de kétségtelenül előkelő műfaj. Ezért lehetséges, hogy az esztergomi infula valóban beilleszthető a már hagyományossá vált történeti összefüggésbe, amit azonban végülis semmi sem bizonyít. Sőt ezzel együtt nyitva kell hagyni annak a lehetőségét is, hogy első tulajdonosa nem rendelte, hanem vásárolta, esetleg külföldön. Többször javították. Legelőször valószínűleg kibővítették s ugyanakkor láthatták el az ezüsttel átszőtt selyemmel bevont hengeres, gyöngyözött, alsó peremmel (1550 körül ?). 1791-ben Keglevich Frigyes nagyprépost javíttatta. A bélés alatt papírfeljegyzések további javításokról (1861 májusjúnius havában és 1916 decemberében). 1861-ben bélelték újra, amikoris nagyobb munkát végeztek fehér szállal. Ettől jól elkülöníthető a sárga szállal történt későbbi javítás. 1994-ben Sípos Enikő konzerválta és pótolta a lepergett gyöngyöket. K. É. Henszlmann I. : A bécsi 1873. évi világtárlatnak magyarországi kedvelőinek régészeti osztálya. Budapest 1933. 77-78. 12. kép.; EM 1948, 265-267, 277. kép; Cséfalvay 1992, 56. Esztergom, Főszékesegyházi Kincstár, ltsz.: 1964.318. X-51. Miseruha Hímzett keresztjén Vetési Albert veszprémi püspök (1459-1486) címere: világoskék alapon balra néző, kiterjesztett szárnyú sas. Valószínűleg egyike azon nyolc, „Albert püspök címerével" ékített miseruhának, melyet a püspökség 157l-es inventáriuma említ (Magyar Országos Levéltár, Acta Ecclesiastica Eppatus Vesp. fasc. 19. Nr. 44). Szövete: aranyozott ezüstfonallal brossírozott borvörös bársony, hímzése: aranyozott ezüstfonalas domborúhímzés és árnyalt, selyemfonalas laposöltés, h. : 110 cm 1480 körül, Velence A bársonyt díszítő, lendületes rajzú, csigavonalban kunkorodó, szimmetriX-51. kus indák, hosszúkás, csipkésszélű levelek, gránátalmák, a későgótikus itáliai selyemszövésben jelentkező iszlám hatást tanúsítják. Hasonló, többnyire a 15. század végére keltezett szöveteket a brüsszeli Musées Royaux Cinquantenaire (Errera, L: Catalogue d'étoffes. Bruxelles 1927. Cat. 119.), a lyoni Musée Historique des Tissus (Schmidt, H. : Alte Seidenstoffe. Braunschweig 1958, Abb. 317.), valamint a müncheni Bayerisches Nationalmuseum (Durian-Ress, S. : Meisterwerke mittelalterlicher Textilkunst. München 1986, Kat. 52.) gyűjteménye őriz. A miseruha eleje díszítetlen, kisebbnagyobb bársonytöredékekből összeállított. Hátán, a hímzett kereszt hoszszanti szárán, hármas kupola alatt Madonna, Keresztelő Szent János és Szent Pál (fölötte Vetési püspök címere) álló alakja, a keresztszáron Mária Magdolna és Szent István diakónus félalakja. A miseruha hímzése a liturgikus hímzések un. San Marco (háromkupolás architektúra) típusába tartozik. R. Grönwoldt a 15. század utolsó negyedében igen elterjedt és sorozatban készült, kupolás hímzéseket vizsgálva a késő quattrocento és kora cinquecento velencei festészetének alapján ezeket velencei vagy velencei hatású munkának tartja (Studies in Italian Textiles 2. Some groups of Renaissance orphreys of Venetian origin. The Burlington Magazine 107 [1965] 231-240.). Csernyánszky Mária a budaszentlőrinci pálos leltár (1532) alapján e hímzéstípus Magyarországon fennmaradt darabjait, cum cruce veneciana megjelöléssel dolgozta fel. A kazula egykori tulajdonosa Vetési Albert püspök hosszú élete (1410 k.1486) során nemcsak magas egyházi méltóságokat töltött be, hanem jelentős diplomata is volt. A miseruhát valószínűleg egyik itáliai követjárásakor vásárolta. L. E. Egyed E. : Vetési Albert püspök velencei casulája. VMMK II. Veszprém 1964, 205-223.; Csernyánszky 1979, Nr. 13. Schallaburg 1982, Nr. 465. Veszprém, Egyházmegyei Gyűjtemény, ltsz. : 88.20. X-52. Miseruha Egykor az esztergomi Bakócz-kápolna felszereléséhez tartozott. Első azonosítható említése az érsekség 1609. évi leltárában. Szövete vörös és sárga selyemfonalból, valamint aranyozott ezüstdrótból szőtt brokatell, hímzése aranyozott ezüstfonalas domborúhímzés (a kereszt és az alakok keretelése), lazúrhímzés (alakok), tűfestéses laposöltés (arcok, kezek), filigránhímzés (kontúrok). A címer alapja aranyozott ezüstfonalból szőtt selyemszövet, selyemapplikációval, lazúrés tűfestéses hímzéssel, h. : 104 cm hímzés: 1508-1513 között, olasz brokatell: 16. század utolsó harmada spanyol A szövet rajzában két indarendszer keveredik. Levélkoronákkal összefogott akanthuszleveles indák csúcsovális mezőket alkotnak, közepükben vízszintes sorokban kétféle articsóka váltakozik. Ezt a hangsúlyosabb mintát kíséri a finomrajzú arabeszk-jellegű indarendszer. Azonos rajzú szövetet őriz többek között a kölni Kunstgewerbemuseum (Markowsky, B.\ Europäische Seidengewebe. Köln 1976, Nr. 93.), az antwerpeni Museum Mayer van den Bergh (Nieuwdorp-Sorber: Textil. Antwerpen 1980, Nr. 37-38.), valamint a Bernheimer-gyűjtemény (Durian-Ress, S.: Textilien-Sammlung Bernheimer. München 1991, Nr. 57.). E szöveteket a kutatók a festészeti ábrázolások és technikai jellegzetességük alapján a 16. század második feléből, de inkább az utolsó harmadából származó