Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat

Dénes testvérének, Sámuelnek gyűjteményéről tudunk valamivel többet. E táblaképek művészettörténeti feldolgozása is a jövő kutatás feladata. Ugyancsak a stíluskritikai elemzésre támaszkodva, a szomszédos stájer területek festészetéhez fűződő közeli rokonság ismeretében köthetők a Dunántúlhoz a Storno-gyűjteményből származó táblák (X-8.). A művészettörténeti elemzés a tárgyak provenienciájára, eredeti felhasználási helyére vonatkozóan közvetett módon ad tehát felvilágosítást. Stíluskritikai összehasonlításokkal, funkcionális és művészetföldrajzi elemzésekkel azonban feltárhatóak az egyes tárgyak művészeti kapcsolatai, illetve ezen kapcsolatok mibenléte, tartalma. Szerencsés esetben meghatározhatók közeli stiláris analógiák, rekonstruálhatók egy műhelyből származó műtárgycsoportok. Más esetekben mintaképek, az egyes tárgyak stiláris jellemzőinek eredői, esetleg az azokat Magyarország felé közvetítő alkotások jelölhetők meg. Bemutathatok közelebbi vagy távolabbi stiláris analógiák, melyekkel a Dunántúlra lokalizált tárgyak - azok ismeretében vagy anélkül párhuzamos stílusfejlődést mutatnak. Ezekből az eredményekből felvázolhatok a Dunántúlra lokalizált műtárgyak stiláris igazodásának irányai, bemutatható a dunántúli gótikus táblaképfestészet és faszobrászat művészeti kapcsolatrendszere. Természetes módon kapcsolja a Dunántúlt a tőle délre eső horvátországi területekhez a jáki (X-l7.) és a martinscinai Madonnák stiláris hasonlósága. A szobrászi részletmegoldások szinte azonos volta elegendő alapot szolgáltat ahhoz, hogy a szobrokat egy faragóműhely azonos korú alkotásainak tekinthessük. A műhely lokalizálását több ide sorolható műtárgy, vagy erre vonatkozó írott források felbukkanása tenné lehetővé. Ugyancsak közeli területek, Dél-Karintia, a Dráva vidéke felé mutatnak az 1505-re datált jáki oltárszekrény stiláris analógiái (X-33.). A kapcsolat nem ilyen szoros, nem egy műhelyhez való tartozásról van szó. Jól körvonalazható azonban az a Spittal an der Drauban működött helyi oltárkészítő műhely, amelynek alkotásai, éppúgy, mint a jáki oltár fennmaradt festményei, vagy a vele kapcsolatban említett, stájer-karintiai mesternek tulajdonított táblák a grazi Joanneumban, a 15. század vége tiroli-salzburgi művészetének távoli követői. Hasonlítanak egymáshoz az azonos mintaképekhez való kötődésben, és azok hasonló feldolgozásában: a részletmegoldásokban, a szerény igényekhez alkalmazkodó egyszerű szerkezetben, gyenge művészi kvalitásban. A szomszédos Stájerországhoz fűződő kapcsolat többször, különböző korú és eredetű műtárgyak körében felbukkan. Ide kötődik a Storno-gyűjteményből származó két kisméretű, kétoldalán festett tábla a 15. század közepéről (X-8.); a század végéről, az 1490 körüli évekre datált Szent Katalin eljegyzését bemutató, a Batthyány gyűjteményből (X-20.), és a Szent Mártont a koldussal, hátoldalán a Töviskoronázást ábrázoló, a Jankovich-gyűjteményből (X-19.). A hasonló stájerországi emlékek mindhárom esetben stiláris analógiák, nem mintaképek, nem azonos mester vagy műhely alkotásai, hanem azonos stílusirányhoz tartozó, egyedi jellemvonásokat mutató, különböző kvalitású alkotások. A Szent Márton-táblával kapcsolatban felvetődik ugyan a „Divisio Apostolorum Mester" oeuvrejébe való besorolás lehetősége, ennek azonban pusztán stíluskritikai alapon való eldöntése - technikai vizsgálatok, a proveniencia pontosabb ismerete nélkül - bizonytalan. A közeli horvát, stájer, karintiai területek művészetéhez való szorosabb vagy lazább kötődés, az ezekkel való párhuzamosság mellett, a gótikus korszakban folyamatosan szoros szálak fűzik a dunántúli emlékeket a jelentős ausztriai művészeti központokhoz, így Bécshez és Salzburghoz. A kapcsolatok minősége emlékenként változik. Két korai, a 15. század elejéről származó műtárgy esetében Bécshez kötődő közvetlen műhelykapcsolatok igazolhatóak. A veszprémi Egyházmegyei Gyűjtemény tulajdonában levő Feltámadt Krisztus a grosslobmingi szobrok műhelyéhez (X-4.), a Batthyány-gyűjteményből származó Maria gravida (X-5.) pedig az 1410-es években igen jelentős bécsi festészeti műhelyhez köthető. Egészen másként kapcsolható a Jankovich-gyűjteményből származó, Mária koronázását és az Angyali üdvözletet ábrázoló, kétoldalán festett tábla az 1460-as évek bécsi festészetéhez, a Maria am Gestade-templom főoltárának tábláihoz (X-15.). A köztük levő hasonlóság sok tekintetben azonos körből való grafikai minták felhasználásának köszönhető. A stiláris hasonlóság pedig az azonos művészeti körhöz való tartozás eredménye. Ennek a stíluskörnek, az akkor erőteljes németalföldi hatás alatt álló bécsi festészetnek, az egyik - a Maria am Gestade-templom oltárához tartozó - elsőrangú, a másik - a budapesti - gyengébb művészi kvalitású darabja. A Salzburghoz, mint művészeti központhoz kötődő szobrászatban találjuk meg közeli stiláris analógiáit a magyarországi emlékanyagban egyedülálló, a 14. század végén készült „piliscsabai" Madonnának (X-3.). Végh János e katalógusban zarándokként határozza meg, az 1450 körüli évekre datálja, és szintén Salzburghoz kapcsolja a Magyar Nemzeti Galéria Zalaszentgrótról származó szobrát (X-10.). A 15. század hatvanas, hetvenes éveinek biztosan dunántúli provenienciájú három Madonna-szobra - a dozmati plébánián őrzött (X-12.), a soproni (X-14.), és a Darnaygyűjteményből származó későbbi darab (X-13.) - egy korban egymáshoz igen közeli darabokból álló, egyértelműen salzburgi stiláris igazodású műtárgycsoportot hoz létre. A Salzburghoz fűződő kapcsolat ebben az esetben is stíluspárhuzamot jelent: a Madonnák közelebbi vagy távolabbi stiláris analógiáit lehet a Salzburghoz kötődő szobrászat egy-egy - nem egy ottani műhelyben készült, egymástól korban és szobrászi megoldásokban is kissé eltérő - alkotásában felismerni. Kínálkozik a lehetőség, hogy ezen emlékek alapján egy salzburgi igazodású, a Dunántúlon - talán éppen Sopronban - dolgozó faragóműhely létezését feltételezzük. A három szobor stiláris összetartozása azonban nem olyan szoros, hogy ez a feltételezés írott források ismerete nélkül is tartható lenne. A dunántúli emlékek művészeti igazodását vizsgálva Felső-Ausztria ismételten előforduló, egyes műtár-