Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat

POSZLER GYÖRGYI Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat Az 1300 és 1510-20 között készült táblaképek és faszobrok középkori templomaink berendezésének emlékei. A nyugati liturgiában használatos felszerelési tárgyak voltak, vallási tartalmak közvetítésére, megjelenítésére készültek. Funkciójuk meghatározta meg ikonográfiájukat, használatuk módja befolyásolta formájukat, sőt készítésük technikáját is. Csak funkcionális meghatározottságukból kiindulva lehet elemezni őket, szükségképpen ez minden történeti és művészettörténeti értékelés alapja. A kiállításon szereplő táblaképek középkori oltárok részei. A szárnyasoltárok liturgiái használatának - az oltár kinyitásának illetve becsukásának, az oltárszárnyak mozgatásának -, mint funkcionális követelménynek megfelelően készültek a kétoldali szemlélésre szánt táblák. Ezek többségét mindkét oldalukon festmények díszítik, a felsőlendvaiak tartoznak abba a gazdagabb típusba, ahol az oltárszárnyak belső oldalain domborművek voltak láthatóak. Csak egyik oldalán festett a Batthyány-gyűjteményből származó, Szent Katalin misztikus eljegyzését ábrázoló tábla. Ikonográfiáján kívül e technikai megoldás is utal eredeti funkciójára: triptichon középképe volt (X-20.). Az oltár egységéhez való tartozás, a képeknek az oltáron elfoglalt helye, meghatározta ikonográfiájukat is. Az oltárszárnyak belső oldalának tematikája általában az oltár titulusához, az oltárszekrényben bemutatott jelenethez, vagy szenthez igazodott. A kiállításon szereplő faszobrok nagyobb része eredetileg szárnyasoltárok szekrényében állt. Nem tartozott azonban oltárhoz a legkorábbi bemutatott faszobor, a rajkai Mária-szobor (X-l.), és más szerepük volt a veszprémi Egyházmegyei Gyűjteményben (X-4.), valamint a kismartoni Burgenländisches Landesmuseumban őrzött Feltámadt Krisztus-szobroknak is (X-l

I.)- Ez utóbbi a húsvéti liturgiában, az oltárra helyezve, a feltámadt Megváltó bemutatására szolgált, míg Krisztus Mennybemenetelének ünnepén - amint ezt a fejéből kiálló kovácsoltvas karika lehetővé tette a Mennybe való felemelkedés konkrét megjelenítésére használták. A dozmati plébánián őrzött Madonnaszobornak formáját és készítésének technikáját ugyancsak eredeti funkciója határozta meg: körmenetekben, hosszú rúdra erősítve hordozták körül (X-12.). Ez indokolta a hátoldal megfaragását, valamint erre utal a szobor talpán látható rúd csonkja is. A kiállított tárgyak jelentős része a múlt század közepétől kezdve mügyűjteményekbe, múzeumokba került. Ezzel megszűnt eredeti rendeltetésük, és megváltozott értékelésük, megközelítésük módja is: amíg templomokban voltak, ha nem is használták már, de sekrestyékben, padlásokon, félreeső zugokban megőrizték őket, templomi felszerelési tárgyak voltak. A gyűjteményekben műtárgyakká, így eredeti lényegüktől elszakadva, esztétikai értékek hordozóivá váltak. Ez a funkcióbeli változás sok esetben megváltoztatta magukat a tárgyakat is. A múzeumi bemutatás igénye indokolta például a legtöbb esetben a kétoldalon festett táblák kettéfűrészelését, az esztétikai kiegészítést szolgálta a régi képkereteknek újakkal való helyettesítése. Nyomot hagytak a tárgyakon a műtárggyá válással szükségképpen megjelenő történeti és művészettörténeti elméletek is. Jó példa erre a soproni Storno-gyűjteményből származó, két, kétoldalán festett táblakép (X-8.)- A gyűjteménybe kerülésük után az akkor barokk felületet mutató táblákat a 19. század végi historizáló ideálnak megfelelően - új, hitelesnek gondolt színekkel és fémbevonatokkal átfestve - alakították vissza „középkorivá", „eredetivé". Más szemléletű, a tárgyakat azonban szintén nagymértékben átalakító restaurálási gyakorlatot folytatott Németh Kálmán műhelye a Szépművészeti Múzeumban. A „tiszta" plasztikai formák érvényre juttatása céljából a későbbi átfestésekkel együtt sok esetben a középkori szobrok eredeti megjelenéséhez hozzátartozó festékréteget is eltávolították. Ilyen beavatkozás nyomait viselik a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében pl. a felsőlendvai domborművek (X-34.), a keszthelyi Pietà (X-29.), és a két tüskevári eredetűnek tartott Madonna közül a korábbi (X-9.)A múzeumi tulajdonban levő tárgyak esetében a modern restaurálás alapkérdése, hogy a műtárgyak bemutatásával kapcsolatos esztétikai igények és a tárgyak történetének, későbbi változásainak bemutatása hogyan kerüljön egyensúlyba. Milyen hiányokat és sérüléseket lehet és kell a műtárgyakon az esztétikai élmény kiteljesítése céljából kiegészíteni, helyreállítani, ill. egy tárgy történetének melyik az a periódusa - a legkorábbi, vagy esetleg egy épebben megmaradt, teljesebb képet nyújtó későbbi - amit be kell mutatni. Ez a múzeumi restaurálás esetenként alapvetően eltér az egyházi tulajdonban maradt tárgyak helyreállításának gyakorlatától. Az ezzel kapcsolatos igényeket ugyanis legtöbbször a templomi használat határozza meg, megkövetelve a tárgyak ép és egységes megjelenését. Ez az igény tág teret enged a restaurátori rekonstrukcióknak, amint ezt a piliscsabai (X-3.) és a jáki templomok Madonnáinak (X-l7.) szinte egészében új felülete jól példázza. A templomi tulajdonban maradt tárgyakat - a kiállítás anyagában ezek kivétel nélkül faszobrok - általában