Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - V. GÓTIKUS ÖTVÖSMŰVÉSZET, BRONZMUVESSEG ÉS A SOKSZOROSÍTOTT MŰVÉSZET EMLÉKEI - Fémművesség

V-17. kek relatív kronológiáját összeállítani. Hagyományosan az egykor Lassúpatakon, majd a 16. századtól a svedléri templomban álló keresztelőkutat szokták Konrád mesternek tulajdonítani a rajta látható sisakdíszes Anjou-címer miatt, feltételezve, hogy hálából helyezte el a címert a díszítmények között. E kút mellé azonban éppen az összehasonlító feldolgozás segítségével, a díszítmények és a forma egyezése alapján állíthatjuk a gölnicbányait és a podolinit. A címert önmagában nem tekinthetjük döntő érvnek a mester meghatározásánál, hiszen a harangok és keresztelőkutak díszítményei között több olyan pecsétet találhatunk, amely nem kormeghatározó, csupán ornamentális jellegű (például Jámbor Boleszló lengyel herceg / + 1279/ pecsétje a szepesváraljai, ménhárdi és gyöngyösi kúton). A fent említett három keresztelőkút a Visegrádon talált köpenytöredékek szempontjából a valamennyiükre jellemző, közös mintakészlet, az apró keresztek közé foglalt, indadíszes, tölgyleveles mustrasáv, valamint egy keskenyebb, szintén indadíszes, juharlevélre emlékeztető mustrasáv (a kiállításon nem látható) miatt fontos. Tehát ha a visegrádi öntvény Konrád mester munkája - amint az valószínű -, úgy ez az összefüggés igazolhatja a keresztelőkút-csoport attribúcióját is. A kiállított köpenytöredék és az oklevélből ismert visegrádi nagyharang azonosítása egy ponton problematikus : a harangok fülét - ekként határozták meg a töredék pontosabb helyét a harangon - nem szokták ilyen módon díszíteni. A keresztelőkutak - éppen a felsoroltak - nódusza azonban keresztmetszetét tekintve tökéletesen megegyezik a Szőke Mátyás által közölt metszetrajzzal. A mustrasáv két szélén látható, kb. 9 mm-es átmérőjű gombsor ugyanígy látható a svedléri, podolini és iglói keresztelőkút nóduszán. Összefoglalva : a kiállított darabot nem harang, hanem sokkal inkább keresztelőkút-nódusz agyagköpeny-töredékének tarthatjuk. A többi töredék mérete nem elégséges funkciójuk meghatározásához, nem eldönthető, hogy az oklevélben szereplő harang, vagy pedig az ilyen módon meghatározott keresztelőkút öntéséhez készültek-e. V. M. Lovag 1979, 36skk.; Patay P. : Régi harangok. Budapest 1977, 7. 3. kép; Székesfehérvár 1982, 317-324. (Szőke Mátyás ) ; Verő M. : Adatok a magyarországi bronzművesség történetéhez. Későközépkori keresztelőkutak a Szepességben és Sárosban. 1984. (Kézirat); MMüv 1300-1470, I. 253. Visegrád, Mátyás Király Múzeum, ltsz.: 73.3.4.3. V-18. Korpusz Visegrád, a plébániatemplom környékéről öntött bronz m.: 7,7 cm, sz.: 6,2 cm 14. század közepe, magyar Meglehetősen durva, alig cizellált öntvény. A korpusz feje a jobb vállra hajlik, szeme lehunyva, bajuszt és szakállt nem jelöltek, haja a vállára csüng. Karjai kissé ívelten fölfelé állnak, a könyökízületet hangsúlyozták, tenyerei átfúrva. Teste S alakban hajlik, bordái ék alakban összefutnak, hasa kidomborodik. Az ágyékkendő a testre simul, elől három vízszintes, íves, plasztikus ránc. Lábai összezárva, kissé ferdén állnak, lábfejei egymásra helyezve, egy lyukkal átfúrva. Az igénytelen, sorozatban készült, körmeneti keresztekre szögelt korpuszok egyik példánya, valószínűleg már kereskedelmi áru volt. Szórványként került elő a középkori város területéről, a templom közeléből. L. Zs. Székesfehérvár 1982, Nr. 183., 56. t., Bodor 1983. Visegrád, Mátyás Király Múzeum, ltsz.: 57.40.1. V-18. V-19-24. A körmendi kincslelet A kincsleletet 1812-ben találták Batthyány Fülöp herceg körmendi kastélyának kertjében, ő ajándékozta 1814ben a Nemzeti Múzeumnak. A Múzeum 1825. évi leltárkönyvében már szerepel. Az együttesben étkezéshez használt négy aranyozott ezüst csészét, egy öblös köcsögöt, 11 gyűrűt, öltözethez tartozó díszvereteket, gombokat, két keresztet és egy pecsétnyomót találunk. Elveszett egy mellkereszt, egy kristálykő, egy Sigillum Fratris Timothei feliratú pecsétnyomó, nagyszámú gomb és aranyozott díszveret, valamint 300nál több ezüstpénz a 14. századból. A kisméretű tálka vagy csésze (eredetileg öt volt a kincsben) közkedvelt edényforma a kora középkortól kezdve. Legjobb kivitelű a középen kürtös lovasalakkal ellátott csésze, amelyen