Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - III. ROMÁNKORI FESTÉSZET - Falképek

m-i. Falképtöredékek arcok és kéz részletével Visegrád, az esperesi templom maradványa (1977-78, Szőke Mátyás ásatása) tónusos festés meszes vakolaton a: m.: 6 cm; b: m. : 10 cm; c: m.: 4 cm; d : m. : 8 cm ; e-f : m. : 5 cm 1075-1100 Fej részlete dekoratív háttérrel, öt töredék (a). Szakállas fej részlete, három töredék (b). Szem (c). Kéz töredéke, két töredékből összeragasztva (d). Fej töredéke, széles homlok- és szemrész (e). Fej töredéke, keskeny homlok- és szemrész (f). A falképtöredékek a visegrádi Sibrik domb mellett végzett ásatás során kerültek napvilágra az ispáni vár közelében emelt kis templomból, melynek számos faragott részlete is ismert (1-9, 14, 17, 19.). A régészeti feltárás avval a meglepetéssel szolgált, hogy a 11. századi templom ki volt festve: a déli fal alsó részén és a csatlakozó nyugati fal egy szakaszán függönyt utánzó falfestés maradt fenn, melyet utóbb leválasztottak. Ennél is érdekesebb az a nagyszámú falképtöredék, amely a függönydíszes lábazat fölötti falmezők figurális festéséről tanúskodik. Néhány közülük művészettörténeti értelemben is értékelhető részletet mutat : egy-egy arcot, szemet, kezet. Mivel a templom még a 12. században elpusztult, falképdísze elkerülte a középkori falfestmények gyakori sorsát; nem fedte el későbbi vakolatréteg, és töredékei az átfestéstől, restaurálástól érintetlenül őrzik a technikailag is kitűnő minőségű mű eredeti felületeinek szépségét. Különösen jól tanulmányozható ez a két bemutatott fejtöredéken (a, b). Mindkettő félprofilban látható. Az előbbi a hajat átkötő szalagból ítélve nőalak, melyet kerekded arccal, kissé tömpe orral ábrázoltak, a másik fehér szakállú aggastyán; életkorukat a duzzadtan ívelő, illetve lefelé görbülő ajkak is érzékeltetik. Az arc ilyenformán egyénített, markáns részleteit vastag okkervörös vonások emelik ki. Ezeket hellyelközzel (pl. a férfi orrnyergénél, állán) finom zöldes árnyalatok kísérik, míg az erőteljes domborulatoknak élénk fehér csúcsfények adnak hangsúlyt; ilyenek jelzik a fény megcsillanását is a szemben, így apró félhold alakú foltként a különlegesen szépen stilizált (c) töredéken. Az árnyalásnak ez a delikát III-l. módja, a hajszalag vázlatos könnyedsége, az arcok, a kéz ívelő ujjainak organikus felépítése, a nőalak jelenetes öszszefüggést sejtető, feszült oldalpillantása olyan jellegzetes és előkelő preromán stílus-sajátosságok, amik még a klasszikus művészet felfogásának emlékképét őrzik. Ezt a bizánci festészetben konzervált emlékképet all. század vége felé a visegrádihoz hasonló módon mutatják fel pl. a civatei és a lambachi falképek, mindenesetre anélkül, hogy közvetlen művészeti kapcsolatokról lenne szó. Az igen jó kvalitású visegrádi falfestmény bizantinizáló vonásai valóban feltűnőek, épp annyira, mint a vele vélhetően egykorú faragott díszítés esetében. A töredékesen ismert falkép azonban nem nyújt elegendő támpontot, s egy-két további, jellemzőnek mondható vonása éppenséggel bizonytalanságban hagy a stílus eredetét illetően. A női fej hátterében látható ornamentikáról nem dönthető el, hogy természeti környezetet érzékeltető indás virágdíszről van-e szó (talán mint a bulgáriai Bacskovo 12. századi Ábrahám kebele falképének hátterében?) vagy tartalmi összefüggés nélküli, pusztán dekoratív mustráról, mely bizonyos ellentétet alkothatott a figurák stilizálástól tartózkodó, természetességre törekvő felfogásával. Zavarba ejtő továbbá a hajó lábazati zónájában felfestett minta, kerek és négyszögletes foglalatokban megjelenített állatalakokkal. A madarat, halakat, talán kost ábrázoló, kereteit figurák keleti textilek motívumkincsére emlékeztetnek, és az ilyen szövettel burkolt templomfalakat idézik. A lábazati függönynek ez az utánzata a jelek szerint nem tartozott a bizánci falfestészeti ikonográfia körébe, és európai példái a Földközi-tenger környékének országaiban csak a 12. században váltak kedveltekké. A most említett, megfontolandó szempontok ellenére súlyos stiláris érvek szólnak amellett, hogy a visegrádi falkép még a 11. századból való. A Dunántúl kétségkívül legkorábbi ismert falképével állunk szemben, s ez egyben a mű előkelő rangjára is utal, hiszen all. században a templomok teljes, vagy akár részleges kifestésé korántsem volt általános. A kis templom kitűnő színvonalú falfestményeinek hátterében nagyon szoros udvari kapcsolatokat, ha nem a király személyét kell feltételeznünk. T. M. AÉ 105 (1978) 287 (Szőke M.); RF 32 (1979) 105-106 (Szőke M.); Szőke 1986. Visegrád, Mátyás Király Múzeum