Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Ják (M. A. - Sz. E.)

1-102. 1-103. Kapuívmező Krisztus és két donátor alakjával Szentkirály. A plébániatemplom kapuja fölötti tégla-áthidalásból emelték ki 1875 körül, az épület bontásakor. Előbb a szombathelyi püspöki palota lapidáriumába, majd 1910 körül a szombathelyi múzeumba került. 1919-től a Szépművészeti Múzeum, 1974 óta a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona, fehér márvány m. : 67 cm, sz. : 120 cm, v. : 25 cm 1230 körül Bélletes szerkezetű kapu ívmezejét kitöltő, körszegmens alakú kőlap, előoldalán háromalakos domborművei. Jobb sarkán csonka. A tetején fennmaradt klasszikus tagozat (bukókimákkal kiemelt lemeztag) a kő ókori felhasználásának maradványa. A dombormű figurái kagylószerűcn mélyített, szemcsézett felületű, homorú reliefalapból emelkednek ki. Középütt alacsony talajsávra állított emelvényen a Pantokrátor trónuson ülő alakja jelenik meg. Sarutlan lábai az emelvény homlokzatáról kihajló levelek csúcsára támaszkodnak. Ruházata tunika és térdei között átlós ráncokba rendeződő köpeny. Előrenyúló fejét kereszttel díszített, szemcsézett felületű dicsfény-korong kcreteli. Középen elválasztott haját sűrű, párhuzamos vésetek barázdálják. Köpenyét tartó bal kezével könyvet szorít magához, jobbját kicsavart tartásban, rétori gesztussal emeli mellkasához. Jobbja felől féltérdre ereszkedő, kezében templom-modellt tartó, világi öltözékű férfiú emeli rá a tekintetét. Csigás fürtű, dús haját érdes felületkezelésű, domború süveg szorítja le. A kő íves széléhez igazodó, görnyedő testét övvel összefogott, laza esésű, bő tunika fedi. A másik oldalt mindkét térdével a talajt érintő női alak tölti ki. Fején állkötős kalpag, hátul hosszan lenyúló fátyollal. Testét hosszú tunika és ujjatlan köpeny takarja. Összekulcsolt kezében lehasadt peremű tárgy van, amely nódusszal ellátott talpas edényre, leginkább kehelyre vagy modell méretű keresztelő medencére emlékeztet. Varsányi János 1842-ben készült rajzának tanúsága szerint (OSZK, Fol. Hung. 1110/V. f. 15.) a szentkirályi templom kapuja fölé befalazott timpanon ekkor már nem középkori építészeti szerkezethez tartozott. Eredeti környezetének lokalizálása éppen ezért némileg bizonytalan. A magas színvonalú dombormű művészettörténeti értékelésének állandó problémája a datálás kérdése. Első közlője a bátmonostori timpanonnal való ikonográfiái kapcsolatát felismerve, nagy vonalakban mindössze 13—14. századi eredetét állapította meg. A kőanyag átfaragott voltát megfigyelő Éber László, s nyomában a későbbi kutatók szinte mindegyike - mesterét a