Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Marosi Ernő: Esztergomi stílusrétegek 1200 körül

MAROSI ERNŐ Esztergomi stílusrétegek 1200 körül (1-82-86, IV-1-3, 20.) A fenti cim a középkori magyar művészettörténet és történelem néhány fontos kérdését érinti. Ezek: 1) Az „esztergomi műhely" problémája (a fogalom megjelenik: Gerevich T. 1938, 91 skk.; „esztergomi stílus" is : uo. 98 skk. ; korszakot jelző fogalom Dercsényi Dezsőnél: MMT). 2) Esztergom főváros-jellegének illetve művészeti központ-szerepének kérdésköre. 3) Az 1200-as évszám értelme. Ad 1) : A „műhely" szó a művészettörténet egyik kisegítő, rendező, elkülönítő fogalmát jelöli. A stíluskritikai eljárás műszavaként abba a sorba tartozik, mint a „mester", „segéd", „követő", „iskola", „kör", amelyek mind azon a feltételezésen alapulnak, hogy a maniera illetve a stílus rokonsága, hasonlóságai a művészek közötti személyes érintkezés, illetve „hatás", a tanulás során kialakult mester-tanítvány viszony eredményei. Rendszerint az individuális konkretizálás hipotetikus fázisát jelöli, amelyben - esetleg csak ideiglenesen, még - nem lehetséges névvel jelzett attribució. (Gerevich erre is tett kísérletet, „francia" és „magyar" mester megkülönböztetésének vázlatos jelzésével.) A mühelyfogalom bevezetését 1938-ban, az esztergomi ásatások eredményeinek első tudományos feldolgozásakor egyszerűen az újonnan megismert emlékek rendszerezése tette szükségessé. A stíluskritikai műhelyfogalomban rejtőző, az újkori atelier viszonyain alapuló modell azonban nem feltétlenül érvényes a középkori munkaszervezetre, amelynek (még a jobban ismert késő középkori építőpáholyok esetében is) nem vagy nem csak az utánpótlás képzése, hanem sokkal inkább a megbízások kivitelezése a feladata (chantier). Ebben a szervezetben a személyhez kapcsolható invenció követésénél, hatásánál fontosabb a munkamegosztás, illetve a közreműködés a vállalt feladat elvégzésében. Arról, hogy a rajzban rögzített terv elterjedése (a 13. század első negyede: Branner, R. : Villard de Honnecourt, Reims and the Origins of Gothic Architecture Drawings. Gazette des Beaux Arts 61 (1963) 129 skk.) előtti időszakban hogyan valósult meg a munka kontrollja, illetve irányítása, kevés fogalmunk van. Az esztergomi in situ megőrzött emlékek a különböző iskolázottságú, eltérő stílusú munkaerők sokféleségének, feltehetően egymás melletti, párhuzamos működésének tipikus példái, jóllehet nincs világos képünk arról, milyen formai eltérések jeleznek különböző egyéniségeket, s melyek tulajdoníthatók ugyanazoknak a személyeknek, mivel a stíluskritikai indiciumok érvényességét korlátozzák a típusbeli és a technika által meghatározott vonások. Bizonyos azonban, hogy a 12. század végi esztergomi műhely nem az első e helyen, hanem egy huzamosabb ideje folyó építőtevékenység folytatója. E szempontból fontos felismerés az, hogy a Szent Adalbert-székesegyházon (I. 43. kép) a III. Béla kori (feltehetőleg élő [ + 1196] donátorként a Porta speciosa [ 1-82.] szemöldökgerendáján ábrázolták Jób érsekkel [1185-1204] együtt), állítólag tűzvészt (1188 után ?) követő építkezés valójában egy hosszú, a 12. század első felében folyó újjáépítés (amelynek eredményeként a kórustól nyugatra álló Mária-oltár felszentelésére 1156-ban már sor kerülhetett) egyik szakasza volt. Külön bizonyítandó lenne, de ehhez a fennmaradt emlékanyag nem elegendő, az a kézenfekvő feltevés, hogy a királyi palota újjáépítésén (I. 44. kép), III. Béla korában (erre nézve egyetlen datáló körülmény az épületmaradványok relatív kronológiája, írott forrás Imre király 1198-as oklevele, amely az építkezés befejezetlenségét említi) a székesegyházon már működő műhelyt foglalkoztatták. így az „esztergomi műhely" számunkra mindenekelőtt a helyi kontinuitást jelenti, amelyben a hagyományos elemek elsősorban a székesegyház-építkezés hagyatékából származhatnak, az újdonságoknak pedig szintén ebbe a keretbe kellett illeszkedniük (illetve ennek elemeivel kellett szakítaniuk). Ad 2): Az „esztergomi műhelynek" tulajdonított korszakalkotó jelentőség jelentős részben központi szerepének, „királyi műhely"-jellegének feltételezésén alapul. Ilyen királyi műhelyek kimutatása, egymásutánjuk feltételezése régi művészettörténeti hagyomány, s már a Hartvik-féle Szent István-legendának illetve a középkori krónikáknak a királyi kegyúr gondviselő szerepéről szóló beszámolóin alapul. Az esztergomi (II.) Szent Adalbert-székesegyház építészeti tagozatainak ilyen, Óbudán is feltételezett 11. századi királyi műhelyhez rendelése ( Dercsényi 1943b, 257 skk.) - részben forráskritikai, részben stiláris érvelés alapján - megdőlt. Az Árpád-kor művészettörténetét különösen Entz Géza tekintette egymást felváltó királyi műhelyek egymásutánjának (Entz 1959; 1964; 1965 ; A kerci cisztercita építőműhely. MÉ 12 (1963) 121 skk.). Ezeknek az elképzeléseknek középpontjában ismét a munkaszervezet kérdései állnak. Általában nem lehet a 11. századtól a 13. végéig azonosnak tekinteni sem a technikai követelményeket, sem a munkaszervezet gazdasági feltételeit. Európaszerte kevéssé ismerjük a műhelyek összetételét, különösen a szakmunka és a helyi munkaerő részesedését.