Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

nye (Ádám bűntudatos és ijedt gesztusa a „torkon akadt alma" jelképes jelentéséhez, a bűnhődéshez kapcsolódik). Burgundiái, és ezekkel közelebbről és távolabbról rokon további Bűnbeesés ábrázolások bizonyítják, hogy a Halotti Beszédünk latin nyelvű eredetijében szereplő „ádámcsutka"-motívum az egykorú franciaországi ikonográfiában is ismert volt. A francia minta Pécsre kerülésében biztosan része volt a székesegyház nagy figurális díszítési programjához külföldről hívott szobrászoknak. Az Ádám-Éva ciklus mestere nem tartozott ezek közé. Bár az ősszülők ruhátlan testét meglehetősen jó plasztikai készséggel alkotta meg, egyes részletekben (pl. Éva bal karja) kimondottan ügyetlennek bizonyult. Ádám kevéssé sikeresen mintázott feje láttán valószínűnek tűnik, hogy a mester a déli altemplomi lejárat krisztológiai ciklusának egyes gyengébb részletein is közreműködött (Heródes katonái: Szőnyi 1906) 229. sz.); innen származhat nosztalgiája a figurák lába alatti dekoratív földhalmok iránt. A Bűnbeesés jelenetén a feltűnően lágy formálás nemcsak az erősen kopott állapot függvénye, hanem a mester szobrászi alkatának lényeges eleme, egyúttal az idő múlásának jele. Hasonló, az arcvonásokat szinte dezorganizáló lágyság jellemzi a somogyvári késői román domborművek ábrázoltjait (1-75, 76, 78.). A mélyen ülő szempár fölött ívelten és húsosán kiugró szemöldök olyannyira hasonló a pécsi Ádámon és a somogyvári Krisztus-reliefen, hogy a székesegyházi mesternek talán somogyvári megbízatását is feltételezni lehet. T. M. Gerecze 1895, 38, 44, 46 (10. sz.); Budapest, 1896, 66. sz.; Szőnyi 1906, 189. sz.; Gál 1929, 51, 22. kép; Gerevich T. 1938, 175, CLXXVII; Dercsényi 1962, 10, 14, 6. kép; Hajós 1970, 39, 41-12, 70, 85.; Entz 1971, 183-184, 1., 4. kép; Dercsényi 1973, 3. Pécs, Dómmúzeum, ltsz. : 178. 1-67. Dombormű- és kerettöredékek Sámson- és Jézus gyermeksége-ciklusból Pécs, a székesegyház altemplomába vezető déli lejárat faláról (1882-1891) homokkő a: m.: 77,5 cm, a sarkot alkotó kőlap díszített bal, illetve jobb oldalának sz. : 37,5 cm, illetve 14,5 cm, a kőlap teljes sz.: 49 cm, illetve 27 cm b: m.: 54 cm, sz.: 58 cm, v.: 21,5 cm, a domborműé 9,5 cm c: m.: 68,5 cm, sz.: 65,5 cm,, v.: 23,5 cm, a domborműé 9-13 cm d: h.: 68 cm, sz. : 21,5 cm, v.: 44 cm, a tagozott részé 14,5 cm e: h. : 35 cm, sz.: 21 cm, v.: 26 cm, a tagozott részé 15,5 cm 1170-1180 körül a: A betlehemi pásztorok Krisztus gyermekségének reliefciklusából, mely az altemplomba vezető lépcsők domborműves falainak felső sorát díszítette, a súlyosan sérült első rész kitűnő képességű mester kezétől származik. A sorozat az északi falszakasz teljes hosszát kitöltötte, és Krisztus születéstörténetét rendkívüli ökonómiával komponált, drámai lendülettel telített hat jelenetben adta elő. Az Angyali üdvözlettel kezdődő képsornak a Megváltó földi megjelenésének témája adott szobrászi eszközökkel is jól érzékeltetett belső feszültséget, mely csupán az általunk vizsgált pásztor-jelenetben oldódott valamelyest. A szokatlan alakú, jobb oldali harmadában falsarokszerűen megtörő kőlapon a krisztológiai ciklus e homogén jellegű szakaszának utolsó képét faragták ki. A kő kiugró részén megjelenített, a sarok irányába forduló pásztorfigura a bibliai összefüggések és ikonográfiái hagyományok ellenére nem tartott szoros kapcsolatot a csatlakozó jelenetsorral, mely a három királyok és Heródes történetét szőtte a tempójában lelassult, nagy helyigénnyel előadott elbeszélésbe. Ma nehéz megállapítani, hogy a sarkos reliefformának a program egésze szempontjából volt-e jelentősége. Anynyi mindenestre bizonyos, hogy a szobrász jól tudott élni a két reliefsík nyújtotta lehetőséggel, és a pásztorok alakját a sarok felől jelentős részben szabadon faragta ki. A két felfelé tekintő és arrafelé mutató, állatokkal körülvett figura természetszerűen a betlehemi eseményről értesülő pásztorokat személyesíti meg, bár e jelenet szokásos szereplője, az angyali hírnök lemaradt a reliefről. (Az evvel kapcsolatos helyhiányt a királyok hódolatát mutató, csatlakozó jelenetnél úgy oldották meg, hogy az angyal alakját a reliefsor fölötti ornamentális keretbe foglalták.) Az egyik pásztor feje török kori pusztításnak esett áldozatul, míg társának a mennyei jelenésre figyelő tekintete, a göndör szakállal övezett arc harmonikus vonásai és a gondosan stilizált szemek igen jó szobrászi kifejezőkészségről tanúskodnak. Ha ez a fej sikere-