Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

tervek szerint alighanem egyetlen terjedelmes falsík additív rendszerű reliefkompozícióját alkották volna (homlokzati kapu körzetében?). Ez a terv is megvalósítatlan maradt, és bizonyára nem azért, mert a nagy kompozíció járulékos elemei: az állóalakok kevésbé jelentős, részben talán a helyi műhelyből avanzsált mesterek alkotásai voltak. Az altemplomba vezető északi lejárat a délitől felépítésében különbözött, és önmagában is feltűnően heterogén volt mind tagolását, mind a díszítés stílusát illetően. Végülis itt, a lépcsők tengelyében választottak helyet a Majestas reliefnek, és a domináns mű utolsó időkre utaló ikonográfiájából kiindulva a díszítés tematikáját a „kezdet és a vég" fogalompárban adták meg. (Az elpusztult déli fal vagy ornamentális díszű volt, vagy a Majestas kompozícióhoz tartozó állóalakoknak volt a helye.) A történelmi kezdetet a középkori ember szemében a Genezis könyvének eseményei képviselték, ebből kivonatoltak a lépcső északi falának programjához (1.42. kép). A Bűnbeesésnek a felső regiszterben látható képsora szabályos ciklus volt a déli lejáratbeliekhez hasonló frízszerű komponálásmóddal, az ottani másodrangú mesterek egyikének kezétől, s egy jellegzetes redőformulából ítélve szoros kapcsolattal az angyalreliefek köréhez, és visszatekintéssel a műhely korábbi korszakára (1-66.; Szőnyi 1906, 191., 703., illetve 697. sz.) Alatta a Teremtés napjait (a fal hosszából adódóan csak négyet) az Atyaisten egy-egy fülkébe foglalt állóalakja jelezte a külön kövön kifaragott aznapi teremtménnyel a lábánál. Az eseményszerűséget nélkülöző, ciklikus ábrázolásra jószerével alkalmatlan ikonográfia a veronai Nicolaus kivételével alig vonzotta a szobrászokat. Az erősen kopott állapotban lévő, nagytestű, jó felépítésű pécsi figurák székesegyházi rokonai mögött felsejlenek a műhely bizantinizáló észak-itáliai tradíciói (ld. ezekre nézve 1-70, 72.), így a veronai mesterrel jellemezhető körre való utalás nem is felesleges. Az északi lejárat két ószövetségi sorozata nem viseli magán a jeles külföldi szobrászok kezenyomát. Ezek időközben eltávozhattak Pécsről, minden jel szerint befejezetlenül hagyva az eredetileg rájuk bízott képes programokat, de talán eljuttatva a végéig a déli lejáratra szabott programváltozatot. Az északi lejárat ornamentális díszítése jól érzékelteti azt a folyamatos változást, amit a franciás irányzat felől szemlélve eróziónak, I. 42. kép. Az altemplomba vezető északi lejárat falai 1882-ben (?), északi részlet