Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

I. 40. kép. Az altemplomba vezető déli lejárat falai 1882-ben (?), északkeleti részlet tozatnak nem ismeretes további, egykorú hazai példája, még Székesfehérvárott sem, ahonnan (ez a valószínű sorrend) a kápolnát dekoráló kőfaragók legjobbjai az 1160-as évek vége felé, esetleg már 1170 táján Pécsre érkeztek. A kápolna térségében 1883-ban feltárt nagyszámú, tételesen nem azonosított faragványtöredék jelentős részben a kápolnakörzet eredeti kisépítészeti berendezéséhez tartozhatott; darabjai minden bizonnyal ott vannak a székesegyházi gyűjteményben a kápolnáéval stilárisan összefüggő, és a térséghez vélhető rendeltetésük alapján is illeszkedő faragványok között. Egyes alkotásokkal, így például vékony oszlopok oroszlánfős fejezeteivel kapcsolatban az a lehetőség is felmerül, hogy a kápolna homlokzatát díszítették (1-65.), és ez nem zárható ki néhány speciális formájú indadíszes kőlap töredéke esetében sem (Szőnyi 1906, 531-534., 673-674., 678. sz.). Három különböző fesztávú archivolt faragványait jellegzetes székesfehérvári motívumuk utalhatja a kápolna közvetlen közelségébe, a legnagyobb ív azonban valószínűleg nem tartozott a kápolna bejárati árkádjához (1-64.; Szőnyi 1906, 481. skk. sz.). A térséggel kapcsolatba hozható faragványok egy nagyobb, figyelemreméltó csoportja állóalakokat keretelő fülkék sorozatához tartozott (uo. 579. skk., 695., 697., 701. sz.; az utóbbin felirattal jelölt Szent Bertalan talán az apostolokkal kapcsolatos témaválasztásra utal). A kétsoros keretelés ornamentális gazdagsága és palmetta-medalionos, akanthuszos motívumkincse bizonyítja, hogy a kápolnakörzet díszítő stílusának fontos bizantinizáló velencei komponense is volt (egy érdekes motívumátvételre nézve vö. Szőnyi 1906, 163., 396., illetve 135. és 164-168. sz.). Ilyen úton jutott a műhelybe a tömbszerű szobrászi alakítással és laposan hajtogatott ruharedőkkel jellemezhető figurastílus, melynek az igénytelen Szent Bertalan alaknál sikerültebb példái is vannak (uo. 697., 715., 720., 724-726. sz.). Az utóbbi sorozat állóalakjai többek közt Szent Simont, Mátyást, Lukácsot ábrázolták bizonyos átfedésben a fülkesor ikonográfiájával. A tematikus kapcsolat talán tényleges szerkezeti kapcsolatot is jelentett, a kápolnakörzet régészeti vizsgálatának hiányában azonban ez is, mint a térség távolabbi kisépítészeti alkotásainak elrendezése, rendkívül bizonytalan. Mai kutatási problémáinkban végeredményben a 12. századi székesegyház-építők gondjai tükröződnek