Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

I. 38. kép. A Szent Kereszt-kápolna romjai 1883-ban, keleti részlet - vonatkozott, és egyszerre jelentett szokatlan építészeti és vonzó ornamentális feladatot az e célra behívott mestereknek. A romos állapotban feltárt kis építménynek (I. 38. kép) szinte csak belső részletei ismertek (I-63a-c; vö. Szönyi 1906, 69. skk. sz.). Az altemplom homlokfalánál emelt épület a térség arányaihoz alkalmazkodva egyetlen széles és rövid szakaszból állt. Súlyos bordás boltozata - Európa e részén ebben a nemben az első - alapvetően meghatározta a szerkezetnek a szokásos oltárbaldachinokétól idegen, masszív, épületszerű jellegét, az oldalfalak zártságát (e tekintetben az 1952-es rekonstrukció téves volt: I. 39. kép) és a palafedést utánzó kőtetőt. A következetes építészeti struktúrával bizonyos ellentmondásban állt a szerkezeti részeket elborító, szerepüket ornamentalizáló faragott dísz. Az óriási ékszerdoboz asszociációját keltő, szándékoltan pompás látvány kulcsa a festett háttérből kiemelkedő domborműves díszítés arany csillogása volt, mely szokatlan módon a belső teret is jellemezte. A drága foglalat elsősorban bizonyára az oltár különösen értékes ereklyéjének szólt, a sírépítményszerű felépítés s az épület alatt lévő kamra azonban a Szent Kereszt-oltárok és alapítói temetkezések mindenkori szoros kapcsolatára is emlékeztet. Ez az oltárkörzettel kapcsolatban felidézi Péter király templomának történeti és építészeti örökségét, mellyel a 12. század a második székesegyház építésekor a maga sajátos módján szembesült. A kápolna kőornamentikájának alapeleme a háromerű szalagra fűzött, többnyire teljes levélalakban kifaragott palmetta, mely több variánsban, a fürtös, állatalakos dísz aránylag ritka alkalmazásával alkot indakompozíciót vagy medalion-sort. Ez a dekoratív stílus nem sokkal korábbi hazai kezdetek után (pl. Somogyvárott: 1-57.) a pécsi kápolnaépületen, és vele szoros összefüggésben a székesfehérvári prépostsági templom faragványain (Dercsényi 1943a, 32., 36., 38., 47., 53. stb. sz.; vö. I-60b.) gyakorlott kezű, egyenletes színvonalon dolgozó mesterek munkájában érte el tetőpontját. A stílus itáliai forrásvidékét sokkal inkább Parma vagy Milano, mintsem a Péccsel kapcsolatban gyakran emlegetett Pavia neve fémjelezheti, a hazai emlékek és környékbeli rokonaik (pl. Olomouc) relatív késői keletkezése miatt azonban az Itálián kívüli közvetítés lehetőségét is számításba kell venni. Megerősíti ezt, hogy a kápolna bordás boltozata biztosan nem korábbi a század közepénél; a bordatípus mintái német, és nem olasz területen sejthetők. Az érdekes bol-