Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - A székesfehérvári szarkofág és köre (T. S.)

1-52. egyvonalban végződik, és nyilván végig érintkezett a szomszédos két levéllel, amelyből csak néhány alsó ujjvég maradt, balra csonkábban. Az érintkezéseket aláfaragták. Az érintkező alsó ujjak csúcsos, három- vagy négyszög alakú mezőket zárnak körül, a felfelé következő köz hosszúkás, fekvő téglalap alakú volt. A levélszélek kissé a sarok felé tartanak. A középső levélrészből csak két szélesen oldalra hajló ujj vehető ki. A töredék az óbuda-esztergomi akanthuszos stíluskör (vö. 1-46.) egyik legfinomabb alakítású darabja. T. S. Visegrád, Mátyás Király Múzeum, ltsz.: 53.58.1. 1-51. 1-52. Párkánytöredék akanthuszokkal Esztergom, Szentkirály, Mohácsi Mihály földje (1891) mészkő 17 x 31 x 21 cm 1150-1170 körül Enyhén kihajló felső részű tagozat, két végén törött, felül sík, alul keskeny sík mögött enyhén visszaugró, durvábban kidolgozott felület, hátul megmunkált felső szél alatt törés. Fent jobbra két csaplyuk és közülük szélig nyúló, pántolásra szolgáló mélyedés. Elöl a felső sáv a levélvégekkel együtt törött. A levelek kis kiállással közvetlenül a talpvonal fölött kezdődnek. Három látszik, az egyiknek a bal fele, a másiknak a jobb széle hiányzik. A levélformát öt lapos, függélyes borda, két szélső domborulat és közbülső vájatokból fejlődő, hegyes ujjú levélrészek alkotják, amelyek a bordavégek hasítékainál válnak el egymástól. Az oldalsó levélrészek háromujjúak. A középső borda fent kiszélesedik, a kisérő vájataiból fejlődő levélrészek középső ujja kerekedő végű. E levélrészek nem érnek össze, az oldalsók ujjhegyekkel érintkeznek, lentről fölfelé két álló háromszögű, egy fekvő négyszögű és egy sarkán álló négyzetes mezőt fogva közre. Ez után a felső levélrészck aljánál ismét fekvő téglalap alakú köz következik, amely fent nyitott. A levelek és főleg a közök rajza olyanféle, mint a Visegrádra került töredéken (1-51.), de a forma laposabban kezelt. T. S. Hampel 1905, 810-811; Gerevich T. 1938, CXIII; Dercsényi 1943b 262; MRT 5., 186-187, 72. tábla 1; Székesfehérvár 1978, 38, 128 (52. sz.); Marosi 1984a, 16, 30, 193, 68. kép. Esztergom, Balassa Bálint Múzeum 1-53. Párkánytöredék akanthuszos és indás-állatos frízzel Buda, vár (1932 előtt) mészkő 19 x 29,5 x 17 cm 1150 felé Felül vízszintes sík, elöl függőleges szegélysáv alatt ferde bevágással kezdődő domború tag indás-állatalakos dísszel, ez alatt kihajló, jobbról egymásra torlódó akanthuszlevél-végek, a többi felület törött. A domború tagon jobbra haladó, kiágazásos hulláminda, amely a jobb szélen másik inda végével fonódik. Balra le-, jobbra felhajló része látszik. A bal szélen lent kiágazás indul, fölötte kitöltő forma maradéka. A felhajló szakaszról lent balra visszahajló, eltérően kezelt indaféle ágazik le felnyúló, tokszerű véggel, amelyből jobbra, a főinda alatt, állatfő válik ki. A jobbról érkező inda felnyúló végén az állatfő alatt félpalmetta, legfelül visszahajló, kis levélke látszik. A lehajló főinda-részen jobbra forduló madár áll, amely, az indával és leveles kiágazásával fonódva, a tok fölött a másik állat nyakába csíp. Ez a dísz közvetlenül az akanthuszlevél-végek mögül fejlődik, azoktól helyenként takarva. Három hasonló akanthusz-részlet látszik: sima, kevéssé megjelenő jobb félhez balra, lehajló ívben végződve, tagolt elemek csatlakoznak. A kihajló végződés mindenütt törött, csak a középső levélháton látszik előrenyúló bordázás nyoma. A formaadás élénk, sokrétű. A végigfutó inda hárombordás, többnyire éles metszésű. A madár nyakán áthúzó-