Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN

Lázár A magyar művészet jövője című (Dick Manó, Budapest, 1916), és a cím alapján legalábbis saját tanulmánya problémaielvetéséhez hasonló célkitűzésű könyvét dilettánsnak tartotta egy 1917-ben írt kritkájaban. (Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III, i. m. 25-27.) Ha feltételezzük is, hogy Fülep már rá sem nézett arra a cikkre, amelyet Lázár Béla írt, akkor sem lehet - cáfolat hiányában - kizárni azt, hogy a Lázár által - mind a mai napig a legnagyobb számban - publikált Dolwzi-vázlatokra ne vetett volna egy pillantást. "° Fülep Lajos levelezése l. i. m. 340. Idézetek a magyar nyelvű tanulmányból (lásd: a 89. sz. jegyzetet), passim. ''' Doktori disszertációm (Szőke 1998) védése alkalmával Beke László opponensi véleményeként hangzott el. Itt szeretnék neki, és másik opponensemnek, Szabó Júliának is köszönetet mondani észrevételeikért, amelyek együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy Fülep és Palágyi gondolatmenetének hasonlóságára rábukkanjak. 1,3 MNG Adattár, ltsz.: 1162/1920. fol. Ív. 1 "' S hadd legyen e kitérő egyben kitekintés is, legalább egy lábjegyzet erejéig. A magyarországi művészetben az 1970-es években Erdély Miklóst foglalkoztatta az idő, az emlékezés és a kép, az ábrázolás egymástól szétválaszthatatlan kérdése. A Palágyi és Fülep állal is felvetett problémára, tőlük függetlenül, ő is talált egy - nem filozófiai, és nem művészetfilozófiai, hanem képzőművészeli - megoldást. Erdély problémafelvetésének hátterében hasonlóan Székelyéhez vagy Fülepéhez, az újkori művészetelmélet egyik alapkérdése állt: a művészet és a természet viszonya, s ezzel kapcsolatban az érdekelte, hogyan lehelséges az eredeti és a másolat ontológiai kettősségét megszüntetni a képzőművészet eszközeivel? Miként lehet ezeket ugyanabban a közegben megjeleníteni? E kutatás végeredménye voll az indigórajzok technikájának felfedezése. Egy rajzlap és egy indigópapír egymásra helyezése és feltekercselése révén jutott el a „megoldáshoz": a papírhenger felületére rajzolt formák a tekercselés következtében az alsóbb rétegeken egyre halványabban jelentek meg, s a papírlap kisimítása után az „eredeti" és annak „másolatai" azonos közegben voltak láthatók. Ugyanezt az elvet egy másik összefüggésben „emlékezet-modellnek" nevezte el, amely az emlékezet működéséi, vagyis az emlékezés struktúráját szemléltette. Az eredeti ceruzarajz a jelenben történő eseménynek, az egyre halványabban megjelenő formák a fokozatosan elhalványuló emlékképeknek feleltek meg. Az idő múlásával a tekercset naponként letekercselte, s újabb „eseményeket" rajzolt rá, amelyek összeolvadtak a korábbi történések „emlékképeivel." 1980-ban így foglalta össze az eljárás lényegét: „Az emlékezés a »privat« idő spirális szerkezete révén válik lehetségessé. Az elmében az időpontok közötti távolság nem lineáris, hanem ezeket egymásra és a jövő idő totalitására az emlékezet másolja. És minden, ami a jövőben fog megtörténni úgy jelenik meg, mint egy új réteg a már megtörténten. Az időben előre mozogva, egy esemény képe fokozatosan elveszíti világosságát és határozottságát, s ez lehetővé teszi, hogy állandóan új képeket rögzítsünk egyenlő értékeik zavaró hatása nélkül. [Valamely] események lineárisan leírható mennyisége [...] ideális modell lehet ahhoz, hogy az emlékezést vizsgáljuk." (Kézirat, Erdély-hagyaték) S ez a rövid kitekintő megjegyzés talán azt is mutatja, hogy ugyanazon problémának újabb és újabb felvetésével és „megoldásával" az idők folyamán „szakaszosan" találkozhatunk, ez esetben olyan művészeknél és gondolkodóknál, akik között nem feltétlenül rajzolódik ki valamely „fejlődési folytonosság". 155 Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925. Amicus, Budapest, 1925. 10. Székelyi tárgyaló részek: 21-25. „A tiszta naturalizmusnak legpontosabb meghatározása a Zola-féle: un coin de la nature vu à travers un tempérament. A naturalizmus konstatál és reprodukál, az eredetitől való eltérés a temperamentum rovására vagy javára írandó. Ezzel szemben a »megformalt« kép nem reprodukál és nem konstatál, s az eredetitől való eltérései nem a temperamentum esetlegességeitől függnek: autonóm törvényei vannak, a természetétől függetlenek, s a természethez való viszonya nem a »hűség« stb. fogalmában határozódik meg. A művészet autonómiája aprioríkusan leremü meg a műformákat. A kép műformájában testet öltő autonómia a kép »kompozíciő«-ja, s az autonómia foka azonos a kompozíció fokával." Fülep, i. m. 114., lábjegyzet. 157 Lásd: A Képzőművészeti Főiskola jegyzőkönyvei, 1928. MTA Művészettörténeti Kutató Intézet MKCS-C-I-1/4, fol. 52-54. A jegyzőkönyv' kivonatos tartalma: A Főiskola 1920-as reformja eredményeinek áttekintése során Bosznay István, tanár mondja: „A régi főiskolai oktatás Székely szellemében történt. Később jöttek ide új tanárok, s révükön az oktatásban érezhető lett egy kevéssé Párizs és München szellője is, de ez nem okozott elszakadási a tradícióktól, a szépség előző formáitól." Bosznay a kubizmus tanítása ellen szól. Lyka Károly: Nincs kubizmus a Főiskolán. „Székelyre hivatkoznak ma állandóan Bosznay és véleménybarátai, mint a helyes tanítási metódus mesterére. Székely írt egy könyvet a figurális rajz és festés elemeiről, ahol oly részletes előírásokat ad a rajzolás és festés módjáról, hogy a rajzi pedagógus ma ámulattal olvassa, hogy »a fények ropogósán, az árnyékok bársonyosan kezelendők. « Székely Bertalan Lykával való beszélgetése alkalmával emiitette, hogy ő olyan rossz, tehetségtelen rajztanárnövendék-anyagot kapott többnyire, hogy azok számára kénytelen volt ilyen sablon formulákat adni, hogy legalább ezeket betartva, mégis valami eredményt mutathasson föl náluk." Bosznay ezt nem hiszi. Lyka: az ez alapján dolgozó tehetségtelenek lettek a „hű tanítványok" és ők érezték magukat a Székely-hagyomány letéteményeseinek. „Székely tanítási formulája nem jelent értéket, sem művészeti, sem pedagógiai szempontból." Szintén e jegyzőkönyvekből tudható, hogy később, 1937-ben a Főiskolán Székely Bertalan kompozíciós pálvázai is volt. (A Képzőművészeti Főiskola jegyzőkönyvei, 1937. május 5., MTA MKCS-C-1-1/7, fol. 585.) Ugyanebben az évben Bernáth Aurél - aki Kállai 1925-ben felvázolt hagyományfája szerint még egy Székellyel induló vonal végpontján állt - A kompozíció sorsa az ujabb festészetben címmel jelentetett meg egy írást, amelyben azonban Székelyről nem esett sző. Magyar Művészet, 1937. 13. évf. 137-168. 158 Lázár Béla: Zichy Mihály élete és művészete. Alhenaeum, Budapest, 1927. „A művész" fejezet, V. rész, 160-163. Székelynek az Egri nőkről írott levele, 161-162. '"' Lándor Tivadar: Zichy, Munkácsy és Székely. Művészei, 1906. 5. évf. 83-92. Röviden idézek a levélből a Székely Bertalan mennyezet-elmélete és mennyezettervei című tanulmányban a jelen kötetben. '"' Szunyoghy 1935. Benne Székely Bertalan levelei a kecskeméti polgármesterhez. Nagy Sándor: Egy Székely levél... In: Ferenczy (szerk.) 1935. 27-32. valamint Székely Berlalan Nagy Sándorhoz írt levele (1891. január 14.). Magvar Művészet, 1935. 251-252. Nagy 1935 - Nagy Sándor Székelynek ekkor már a Szépművészeti Múzeumba került Ifjúkori naplójában található képsorozat kommentálásával emlékezik meg egykori mesteréről. írásába bele-bele szőtte Székely lányának, Jennynek hozzáírt sorait is, amelyekben elsősorban életrajzi adatokat közölt vele. 162 Bánffy Miklós: Székely Bertalanról. Személyes emlékek. Erdélyi Helikon, 1935. 8. évf. 12. sz. 707-712., valamint: Pesti Napló, 1935. december 8. 86. évf. 280. sz. 33-34. Csoknyai 1935. - Mesélgető epizódok Székely életéről, festészetéről, a végén Csók István visszaemlékezésével. 163 Lándor 1935. IM Péter 1935: „Az újkori magyar festészetnek kevés olyan sokat vitatott - egekig magasztalt és ócsárolt - alakja volt, mint Székely Bertalan. Rajongói a magyar Leonardo da Vincit akarták benne látni, ellenfelei nem becsülték többre, mint bármelyik közepes történeti festőt a müncheni akadémia hívei közül." „Székelynél talán egy történeti festő sem ambicionálta jobban a lörténeti hűség és irodalmi hitelesség elérését festményeiben. Sokszor talán túlságosan is: mint írásbeli hagyatékából több helyütt kitűnik, annyira, hogy a lörténeti rekonstruálás kérdései mellett szinte elhanyagolta a festői ábrázolás, a kompozíció, a szín, a fény problémáit is." Ez utóbbi megállapításában Péter némi tájékozatlanságról lett tanúbizonyságot, a következőben pedig Fülep hatása fedezhető fel. „Az igazi festő, az igazi művész problémái és eredményei tulajdonképpen intim, romantikus és realisztikus alkotásaiban mutatkoznak meg igazán és Székely Bertalannak tragédiája, a magyar festészetnek és kultúrának pedig megmérhetetlen vesztesége, hogy művészetének sajátos területét nem ő maga, hanem csak az utókor ismerte fel." (Kiemelés - Sz. A.) „Ha célkitűzései nem lettek volna teljesen irodalmiak és dogmatikusan elméletiek, úgy a magyar festészet fejlődése a XIX. század második felében talán más irány vett volna." IM Szentiványi 1935 Lázár 1935 '"' „Mily izgalmas élet, sok szakadékkal és még több magakínzással, sok ellenségeskedéssel és még több belső bukással. A művészi lélek titokzatos pszichológiájának kifogyhatatlan forrása. Ha naplóit, leveleit, ítéleteit, rajongásait és gyűlölködéseit megismerhetnők, egy páratlanul drámai élet szemléletébe mélyedhetnénk el. Huszonöt év óta várjuk, hogy a dokumentumokat megkapjuk. Ami levél, írás, feljegyzés időközben előkerült, annál vágyóbbá tesz bennünket az egész, az igazi Székelyt megmutató kép után. Meddig kell még várni? Az idő rohan." 168 Lázár Béla: Székely Bertalan kritikája (Munkácsyról). In: A Munkácsykérdés. Budapest, 1936. 21-37. m Mai helye: MNG Adattár, ltsz.: 1161-1163/1920. ,r

" Palágyi 1910. 4L 171 Jajczay 1936 |T> Genthon 1935. 93-100. 171 Később az út felvázolt Székely „arcképet" némileg revideálja. Lásd: Dobai - Genthon - Rajnai - Zádor 1956. 174 Petrovics 1936 175 Dobai - Genthon - Rajnai - Zádor 1956 1 Dobai - Genthon - Rajnai - Zádor 1956. 71. 177 A számomra csupán részlegesen rekonstruáltható történet fő forrásai: Zádor Anna beszámolója Székely Bertalan írásbeli hagyalékáról. In: Dobai - Genthon - Rajnai - Zádor 1956. 71-72., Büky 1962. 3., valamint a Zádor Annától kapott eredeti levélmásolatok, melyeket ö irt Pertovicsnak, s melyek „talán érzékelteti [k] a Lándorral folytatott elég reménytelen küzdelmet". Zádor Anna 1955-ös visszaemlékezése szerint eredetileg a kéziratos hagyaték is sokkal nagyobb volt a jelenleg ismertnél. 1944 körül Petrovics felszólítására Lándor az eredeti kéziratos anyag egy részét átadta az