Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN
mai iránt, amit példáznak mindkettőjüknél a felhőtanulmányok is. Emellett „Stifteméi ugyanúgy, mint Székelynél megtalálhatók a kövek, a homokbuckák, a paraszti udvarok lim-lomjai és egy dézsát benövő gizgaz után készült »naturalisztikus« tanulmányok, és - mintegy e törekvések végeredményeként - látszólagos ellentétük is: egy kifejezetten ideális és klasszikus irányultságú, a korábbi évszázadok antropomorfiája iránti tisztelet keretei között megvalósított absztrakt művészeti forma. [...] Azt lehetne mondani, hogy a »klasszikus« ezekben az esetekben csak általános értelemben vett végeredménye a szimbolikus-absztraktnak, és létrejöttét inkább a formával szemben közömbös természetfilozófiai belátásnak, mintsem valamilyen esztétikai ideálnak köszönheti. 102 [...] Ez az akarat mindkét esetben szorosan összekapcsolódott a művészek morális szemléletmódjával, ami újabb gondolatokat ébreszt az akadémizmus lényegét illetően. Azt is észrevehetjük mind Stifter, mind pedig Székely esetében, hogy absztrakt allegóriáik eo ipso befejezhetetlenek voltak." Dobai a művek befejezetlenségét a „torso" és a „non finito" kategóriákkal vélte tanulságosan megközelíteni, s ezzel tulajdonképpen egy egészen új diszkurzus lehetőségét nyitotta meg a Székely-oeuvre-rel kapcsolatban. Ebben az összefüggésben Székely mennyezetvázlataival és puttó-frízterveivel is foglalkozott, amelyekről először Gerő Ödön írt hosszabban 1913-ban. Dobai úgy látta, hogy „ezek a munkák már régóta ismertek, de sok figyelmet nem szenteltek nekik - a befejezetlenséget csupán egy szellemi rövidzárlatnak tulajdonították." A Stifter és Székely közötti legfontosabb különbséget Dobai abban látta, a személyiségbeli és generációs különbségek mellett, hogy Székely művészetében iskolázottságánál fogva a figurális festészet nagy súllyal bírt, és „konceptuális kiindulópontját a »decorumra« irányuló figurális festészet és az absztrakt természetszemlélet egyfajta keveréke határozta meg. [...] Székelynél a kis formátum egy absztrakt redukciós folyamat végpontja, azon törvényszerűségek figyelembevétele mellett, amelyek a Carracciak óta érvényben voltak." Székely említett vázlataiban és feljegyzéseiben egyaránt, fokozatosan kimutatta az absztrakció felé való vonzódás elemeit, és végül azzal fejezte be, hogy a Stifter-portré készülésekor két olyan ember találkozott egymással, akik „sajátos útjuk során levonták a következtetéseket az európai népek művészetét évszázadokon át meghatározó művészetszemléletből, és a 19. század művészettörténetében egyedülállóak. Minketten távol álltak a festészet korabeli forradalmától, és ők maguk sem sejtették, hogy próbálkozásaik ezen a forradalmon túlmutató elemeket tartalmaznak, amelyek problémává csupán egy sokkal későbbi időszakban válnak újra, amit már nem élnek meg. Csak az időtlenre gondoltak..." Az 1940-50-es években részint Lándor ajándékozásai, részint özvegyének eladásai révén Székely kéziratai állami gyűjteménybe kerültek, s 1962-ben Büky Béla hosszabb ismertetést tett közzé az MTA Könyvtárának Kézirattárában található hagyatékról. 193 Részletesen leírta az írásoknak e gyűjteménybe kerülését, és megjegyezte: „Az említett beszerzések révén az Akadémiai Könyvtár olyan mennyiségű Székely-dokumentumhoz jutott, hogy ezt már nem nevezhetjük egyszerűen Székely-anyagnak vagy Székely-kéziratoknak, hanem joggal alkalmazhatjuk rá a [...] Székely-hagyaték kifejezést." Szintén 1962-ben jelent meg a Vayer Lajos szerkesztette „A művészettörténet forrásai" sorozatban a Székely Bertalan válogatott írásai című kiadvány, amelyet Maksay László szerkesztett és válogatott. 194 A cím egy kicsit félrevezető, mivel Maksay csupán szemelvényeket állított össze az általa átnézett - egyébként nagy menyiségű - anyagból, és szerkesztésének szempontjai ma már vitathatóak. Mindenesetre Maksay elsőként próbálta feltérképezni Székely kéziratban maradt és nyomtatásban megjelent írásainak a lelőhelyét, és ezekről részleges listát is közölt. Sajnálatos módon az összefüggő és egységes szövegeket feldarabolta, és egy szisztematikus felosztás keretében ezekből csupán részleteket, vagy aforizmaszerű idézeteket közölt. Rányomta a bélyegét erre a kiadásra a kor ideológiája is, tehát bizonyos fogalmakat, amelyek adott esetben kulcsfogalmak Székely művészetelméleti elveinek megértéséhez - mint pl. az „eszme" szót - egyszerűen kipontozott. Nem tett kísérletet arra sem, hogy Székely saját gondolatait olvasmányjegyzeteitől megkülönböztesse, jóllehet ez csupán alapos filológiai kutatás után tehető meg. Székely elvei így történeti összefüggésükből kiragadva sztereotip művészeti elvekké váltak, elsősorban a rajztanítási célokat szolgálva. Az ötvenes és hatvanas években a vázlatkönyvekben található képeket is felhasználó műelemzések mellett 1 '" megjelentek sporadikus forrásközlések is l9h , többek között Maksay könyvének számos részletét közölte a Rajzíamíósban' 97 is, amely mutatja, hogy a művészettörténészekre és a rajztanárokra egyaránt gondolt a gyűjtemény összeállításakor. Az ezután Székelyről megjelent tanulmányok és monográfiák 198 lényegében Maksay könyvét használták Székely elméleti tevékenysége ismertetéséhez, a könyv alapvető szakirodalom lett. TORZÓK Befejezésül megemlítenék még egy félbemaradt kísérletet Székely hagyatékának feldolgozására, jóllehet nem tudom, hogy a „program" kidolgozója, Németh Lajos csupán egyetemi szemináriumi feladatnak, vagy hosszabb távú kutatásnak szánta-e. Mindenesetre egy adott alkalommal az eredeti kéziratokról a szemináriumi munkához készíttetett xerox-másolatokat átadta nekem. 1982-83 körül vezette Németh Lajos azt a kifejezetten Székely Bertalannak szentelt szemináriumot, amelynek egyes témáival Székely korának, művészetének, elméletének, és a Székely által művelt festészeti műfajoknak különböző művészettörténeti módszerekkel történő megközelítését tűzte ki célul. Az Akadémián található kéziratos anyag ismertetése külön téma volt, és számos egyéb probléma tárgyalását is az
