Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN

lyozta, és hiányolta Székely képein, mint Lázár. Véleménye röviden az volt, hogy Székely nem engedte szabadjára érzéseit, azokat felfalta örök mérlegelése. Ez esetben azonban nem egy impulzív alkotó érzésvilágának kifejeződéseként definiálódott a művészet, hanem közvetetten hangot kapott az a felfogás is, amelyet a nazarénus festőkéhez hasonlíthatnánk, akik szintén az érzés elsődlegességét hangsúlyozták a festészetben, szemben a megtanulható szabályokkal. A két év múlva az egyházművészetről könyvet publikáló Jajczay Székely korának egyházművészetével - amely „a festészet legsötétebb területévé vált" - vélte a legjobban jellemezni a múlt századi „helyzetet". Riedl Frigyest idézte, aki Lötz freskóival kapcsolatban „pogány meztelenségről" beszélt, amelyből hiányzott a „keresztény spiritualizmus". Sajnálatos módon a pszichológusok körében Palágyi Menyhértről csupán annyi hangzott el, hogy „a mester legfőbb imádói közé tartozott, úgy jegyezte le mondásait, mintarajziskolai előadásait, mintha evangéliumot jegyzett volna le." Ennek az elutasító magatartásnak az egyik okát abban láthatjuk, hogy Palágyi és Székely a történeti festészetet testesítették meg Jajczay számára, aki büszkén vallotta: „Mi nem festetünk történeti képeket, mert mi történelmet csinálunk." Genthon Istvánnak 1935-ben publikált, a 19. századi és - az írás időpontjáig - a 20. századi magyar festőművészetet áttekintő könyvében

172 a Székelyről írt rész az eddigi történeti ismeretek rövid összeíoglalása volt. Teljesen elhibázottnak tartotta más művészeké mellett, Székely munkássága esetében is a vázlatok alapján meghozott ítéletet. „Művészetük céljának és tendenciájának vonalából ezek az apróságok, műtermi kísérletek kiesnek, »modernsegük« nem egyéb érthető befejezetlenségnél, s különben is, ilyléle megítélés utólagos szempontok méltatlan ráerőszakolása az illetőre."

173 Székely vázlatai azonban szerinte mégis csak azt példázták, hogy „az okoskodó, önemésztő hajlam a benne lévő szenvedélyt, temperamentumot kiirtotta". Szabályalkotó törekvésére A figurális rajz és festés elveiből hozott példát, amelyet nem mint tankönyvet, hanem mint „tanulmányt" idézett. Az Egri nőkről írt levelében pedig nem is egy művészt, hanem egy „élőképet rendező, túl-lelkiismeretes történelemtanárt" vélhetnénk megszólalni - írta. „Hasonló idézetek százai állanának rendelkezésre" - folytatta Genthon, de nem utalt arra, hogy hol vagy honnan. Ebben az évben azonban a Székely-évforduló miatt valóban megszaporodtak a forrásközlések. SZÉKELY BERTALAN JELLEMRAJZA Az első, aki ha csak részlegesen is, de alaposan tanulmányozta Székely írásait, s az ezekben leírtak értelmezésének fonalául szolgáltak, Petrovics Elek volt. 1935-ben már rendelkezésére állt többek között az ún. Ifjúkori napló Székely 1856 és 1866 közötti feljegyzéseivel és vázlataival, amely Lándor ajándékaként került a Szépművészeti Múzeumba. A centenárum keretében a művészről megemlékező, Székely Bertalan jellemrajzához című akadémiai előadásának

174 alap-megállapítása lényegében ugyanaz volt, mint amit korábban már számtalanszor kifejtettek, a Székely műveiben tapasztalható „kettősség". Ezt azonban nem értékkategóriákkal közelítette meg, hanem Székely művészetének sajátosságairól és - ahogy ez a címben is elhangzik - jelleméről próbált meg képet adni. „A küzdelem forrása Székely lelki alkatának sajátos dualizmusa, egyfelől a spontán alkotásra való nagy hivatottságnak, másfelől az intellektualizmus túlságainak, az elmélet és a rendszer szenvedélyig fokozott kultuszának kettőssége. Beszélhetnénk az intuíció és az értelem harcáról is. Mindkét lelki tulajdonság elengedhetetlen eleme az alkotásnak. Intuíció nélkül nincs művészet, ahol hiányzik, ott nincs élet és melegség, s a legkifogástalanabb mű is csak hideg és halott lehet. Másrészt az intelligencia nélkül való művész is mindig tökéletlen marad. Érdekes felvillanások, figyelemreméltó részletek, sőt olykor, mintegy véletlenül egyegy egészen sikerült munka is kitelhetik tőle, de teljes és harmonikus művészi jelenség nem képzelhető el kifejlett intellektuális élet nélkül. A meglepően sikerült kirobbanások, ha nem jár velük magasabbrendű intelligencia, a szerelmes ifjú fellobbanásához hasonlítanak, amely elragadó, de nem telik belőle az egész életre." Pertovics Székely naplójának ismeretében tudta, hogy a művész „fiatalon észlelte bensejében ezt a sajátságot", és az értelem és ösztön kettősségéről már fiatal korában írt. Székely személyisége tehát önreflexióinak elemzése révén tovább árnyalódott, és ezek alapján az 1950-es években Dobai János végezte el azt a „mélyvizsgálatot", amelyben a íestő saját korának művészeti és eszmei törekvései által is meghatározottan személyiségének és művei stílusának érzékeny összefüggését hangsúlyozta. Több mint hetven évvel megjelenése után szintén Petrovics volt az első, aki dolgozatához felhasználta a Eestészet és jényképelés című tanulmányt is, amelyre aztán az ötvenes években Zádor Anna hívta fel újra a figyelmet.

1

'

5 Petrovics áttekintést adott Székely írásainak a tartalmáról is, amelyben kiemelte a filozófiai eszmefuttatásokat (a művészetnek a természethez való viszonya, a művészi igazság és a természeti valóság problémája, az egyéni és a tipikus fogalmának és ábrázolásának kérdése), a festészet elméleti problémáival foglalkozó feljegyzéseket (a kompozíció kérdései, a művészileg legjelentékenyebb pillanat megragadása, a vonal és a folt szerepe), valamint a festési technikát érintő, a régi művészekre vonatkozó, és az egyéb olvasmányi jegyzeteket. Utalt például arra is, hogy Székely „Léda-jegyzetei köteteket tesznek ki", és ezeket a festéstechnikai feljegyzéseket igen találóan így foglalta össze és jellemezte: „A vázlatok és variánsok festésének valamennyi mozzanatáról, az alkalmazott színkeverékekre, az aláfestésre, a lazúrozásra, az átmenetek, a fény- és árnyék fokozatainak visszaadására, a lokáli és középtónusokra, a kiegészítőszínekre, a húsrészek festésére és a festészet sok egyéb problémájára vonatkozó megfigyeléseiről olyan pontos, minden mozzanatot megörökítő naplójegyzetek-