Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN

allegorikus értelmüket használta eszközül." Pseudokomponálásnak nevezte ezt, és itt hivatkozott Palágyi könyvére, ahol ez bővebben le van írva. Állításainak alátámasztására a Székely-oeuvre-ből a Dobozit és a Mohácsot hozta példának. Az utóbbi elemzését nagy valószínűséggel a Lázár Béla 1912-es cikkéhez mellékelt számtalan reprodukció nyomán végezte el.

149 A „Dobozyhoz készült rengeteg vázlatot végigvizsgálva, látnivaló, hogy Székely a két alakban mint önmagáért való festői motívumban, sehol sem veti föl a tulaj donképpenvaló festői problémát. A kérdések, melyek izgatják, szempontok, melyek irányítják, ilyenek: benne legyen már a férfi tőre a nő testében vagy ne? egy utolsó csókban találkozzanak-e vagy ne? az életre teremtett szép ifjú nőben a halál borzalma előtt való megtántorodás vagy a megingathatatlan elszántság fejeződjék-e ki? [...] Mindennek oka, mindennek miértje valahol a látható képen kívül van - az allegória kommentárjában. Van itt minden, amivel festő él: tér, de nem azért, hogy világos, elrendező foglalata legyen a festői gondolatnak, hanem hogy a közellel és távollal jelképesen beszéljen; táj, de nem azért, hogy levegőben, fényben és árnyékban éltesse az alakokat, hanem bíztató vagy csüggesztő jövőről proféciáljon; alakok, de nem azért, hogy egymással sajátos (képzőművészeti) törvényszerűséggel szükségszerű viszonylatba és összefüggésbe kerüljenek", etc. Fülep kritikájában egyébként Székely szavai csendülnek vissza - Munkácsyról, ami röviden még említésre kerül az alábbiakban. S elmondható az is, hogy Fülep, mint egykor Maszák Hugó, a művész saját törekvéseivel és kijelentéseivel teljesen azonos elvárásokat támasztott a művel szemben: hogy a téma, amit ábrázol, ne legyen „sokkal egyszerűbben és világosabban elmondható néhány szóval." Mindennek fényében Székely állásfoglalását „a semmire való építkezésinek minősítette Fülep. Eljárása „minél »logikusabb«, annál logikátlanabb; minél jobban »át van értve«, annál feneketlenebb non-sens" - írta. „Valahogy minden időn és koron kívül esett stílus ez, de nem az időnkívüliségnek a saját kora fölülmúlását s az örökkévalóságba emelkedését jelentő értelemben: itt az időnkívüliség gyökértelenség és tulajdon problémáinak ismeretlensége." S e sorokkal mintegy a „Székely-hívőkkel" tűnik polemizálni, akik a mester örökérvényűségének bizonyságát épp a műveiben kifejezésre juttatott „örök törvényszerűségekben" és ezáltal művészetének sajátos „időnkívüliségében" látták. Fülep végső következtetése ezzel szemben azt volt, hogy „a magyar képírás akkor született meg igazán, amikor hűtlen lett Székelyhez." Fülep felfogásában a múltról végleg leszakadt impresszionizmus utáni művészet, melyet Cézanne képviselt, „a régi művészet céljaival rokon célokra törekedett." Ennek az új művészetnek a régi művészetből eredő és az új számára érvényes alkotói elveit tartotta szem előtt, s a jövő művészetének lehetőségeit „mérlegelte". Az e szempontok alapján átgondolt művészetfilozófiai, genealógiai vonalba Székely művészete nem fért bele, csupán 19. századi kultúrtörténeti adalék maradt. Az a kívánság tehát, aminek 1911-ben Bölöni György jóindulatúan hangot adott, hogy Székely művészetét a kortárs irányzatok szempontjából kellene megítélni, teljesült - e számvetés révén azonban művészete végképp beleragadt a múltba. Mindenesetre, hasonlóan számos, korábban említett szerzőhöz, Fülep is nagyra tartotta a vajdahunyadi kartonokat: „eljutott a komponálásnak ahhoz a módjához, ahogy a régiek értették: az alakok egymáshoz való viszonyának allegória-mentes plasztikus kiformálásához" - írta, bár fenntartásait is megfogalmazta Székely e „kísérletével" kapcsolatban. A vajdahunyadi várhoz készített freskótervek, az egyes jelenetek frízszerűen kibontakozó sorozata valóban kivételes helyet foglal el az életművön belül. Ma abban láthatjuk jelentőségét, hogy Székely a lómozgás analízise révén szerzett formai tapasztalatokból levonta a következtetést, és egy újfajta kompozicionális megoldást dolgozott ki. Az időben egymás után következő, és az általa is készített zootropszalagokon térben egymás mellett sorakozó mozgásfázisok lineáris sémáját egyesítette a tér-idő hagyományos képzőművészeti ábrázolásával. S ennek a csupán formai analógiás vizsgálattal tettenérhető törekvésének elméleti megfogalmazásával Fülep Lajos és Palágyi Menyhért írásaiban találkozhatunk, akik között a kapcsolat szintén szorosabb lehetett, mint azt a Magyar művészeiben leírt konkrét hivatkozások sejtetni engedik. EGY KIS KITERÓ: SZÉKELY - PALÁGYI - FÜLEP Fülep Lajos levelezésében olvasható az a levél, melyet Vályi Félix, aki korábbi leveleiben is többször említette az általa nagyra tartott Palágyi nevét, 1915-ben írt neki: „Örülök, hogy kapcsolatban van Palágyival, aki tehetséges ember, olyan, akinek látóköre meghaladja a Budapesten hemzsegő stréber professzorokét. Nem emlékszik, mióta ajánlgatom Magának, hogy vegye fel vele a kapcsolatot?"

150 E kitérőben egy rövid és száraz filológia vizsgálódás keretében szeretném bemutatni, hogy Fülep jól ismerhette Palágyi azon munkáit is, amelyek Székely-monográfiája elméleti hátterét, és részben annak elméleti alapvetését jelentették, jóllehet ötvözve a művész saját elgondolásaival. Fülep saját elméleti alapvetésének hátterében részben szintén ezek álltak. Kapcsolatuk, valamint elméletük közös vonásainak további, elmélyültebb vizsgálata, miként Székely és Fülep elmélete azonos elemeinek számbavétele is, egy külön tanulmány feladata. Csupán jelezni szeretném, hogy a szellemi közösség nem feltétlenül a manifeszt megnyilvánulásokban, hanem a részletekben lakozik. Szinte lehetetlen a Székely-Palágyi-Fülep összefüggést dióhéjban ismertetni azért is, mert a két elméletíró mondatait egyes helyeken szavanként kéne összevetni ahhoz, hogy mondandóm logikusan kifejthető legyen, Székely művét pedig részletesen kellene elemeznem. Mégis kísérletet teszek arra, hogy röviden rámutassak ennek az összefüggésnek egy aspektusára.