Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN
Lyka Károly a „belső téma" és „külső téma" által meghatározott festőkét -, hogy ma nincs megrendelő, míg korábban, Székely idejében még volt. „A megrendelés híján festett, a meghatározott és meg nem változtatható hely kijelölése nélkül létrejött képeknél [...] a kompozíció [...] jelentősége is elhalványul" - írta „a Székely Bertalannal kapcsolatban emlegetett kompozíció" kérdését is tisztázandó. A „kompozíció" Lengyel számára egyet jelentett a túlzottan elméletieskedő festészettel, és nézete szerint a Székelyben lakozó „matematikus" a művész falképtervein eltűnik. „Székely Bertalan szerette az elméletet, a metodikát. [...] Volt tanítványai mind sokat beszélnek arról, mennyit bíbelődött csalhatatlan szabályok leszűrésével és az egyébként jeles tanító mennyire veszélyeztette ezen az úton a tanítási eredményét, mennyire felszabadította a középszerűségeket." Éppen ezért Székely „sokat emlegetett feljegyzései, elméletei" publikálásától sem várt sokat. „Nem lehet megtudni, mennyi szerepe volt létrejöttükben az igazán festői, benső és szigorúan követett meggyőződésnek, mennyi a puszta játéknak, szórakozásnak. [...] A nagyok [feljegyzése] mindig érdekes dokumentum. Gyakran annál érdekesebb, minél inkább ellentétes a feljegyzett elmélet a kész munkával. Székely Bertalan feljegyzései megérdemlik a legnagyobb figyelmet, de valószínű, hogy dokumentális jelentőségük sokkal nagyobb lesz, mint tanító értékük. [...] Székely Bertalan kész volt mindig, minden vonalát megindokolni. Elméleteinek azonban okvetlenül változniuk kellett, ha öntudatlanul is. A képek legalább hatalmas változásról számolnak be." Annak ellenére, hogy Lengyel nem ismerhette a kézírásos anyag egészét, megfigyelése igen pontos, és az első és utolsó is a maga nemében. Tardos-Krenner és Palágyi éppen erre a különbségre nem voltak tekintettel, amikor Székely „késői" gondolatai alapján magyarázták korai festészetét. Lengyel kritikájában nem a még ismeretlen, de sok reménnyel kecsegtető elmélet igazolta a festő korszerű és a jövőre nézve is nagyhatású művészetét, hanem maguk a látott művek: „Székely Bertalant ez a kiállítás nagy mesternek mutatja. Nagy lestőnek. Az elmélkedő Székely - ahogyan az elméletek nyilvánosságrajutott töredékei szerint ítélni lehet - nem kap igazolást. Ezek az elméletek minden szabad, fantáziától vezetett, külső motívumokat elvető, egyedül belül indokolt, minden kevésbé szabályszerű osztályzattal sújtott művészkedés ellen fordulnak. Székely a festő, ellenkezőleg: minden kor írásos törvényei alól felszabadult piktúrájának igazolása. Naturalista; a valót azonban szuverén megvetéssel dobja el, mihelyt nincs reá szüksége. Isteníti a hideg tudást [...], fest agyonértelmezett allegóriákat, de ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban, [...] és ez az igazi Székely." A művészettörténészek közül Divald Kornél, valamint a Székelyről már 1900-ban és még 1955-ben is publikáló Farkas Zoltán 134 mellet, Pogány Kálmán szólalt meg." 3 Ő az egyetlen, aki nem fogadta el azt a Székely-képet, hogy „nem vették számba" és nem ismerjük műveit. Szerinte „pályája szakadatlan emelkedés, vezető szerepet vitt a korszakban", egyike volt a „vezércikkező képírást" képviselő művészeknek, és nem Székely - akinek vázlatait és Önarcképét egyébként nagyra értékelte -, hanem Benczúr Gyula mutatta meg, hogy kell festészetet csinálni. Gerő Ödön 1913-ban megjelent kismonográfiája 136 mintegy összegezte a Székely-értékelés addigi eredményeit, amelynek alakításában ő is tevékenyen részt vett. Kapcsolatban állhatott Lándorral, akinek nagy gyűjteménye volt Székely vázlataiból, többek között a fríz- és a mennyezettervekből, amelyeket Gerő hoszszan elemzett. 137 A „mindenfestő" Székelyt szembeállította az olyan „patetikus, színpadias" festőkkel, mint Piloty és Makart, és ezzel kapcsolatban Anselm Feuerbachot idézte, aki „szabóművészetnek mondja ezt a ruhák, drapériák szép csoportosításán alapuló festészetet."' 3 * „Székely a puszta pompát hamar megtagadja és a vonal- és folt-ritmus nagyszerűségét, a kompozíciónak méreteken uralkodását a forma, tartalom és festöiség egységét érvényesíti műveiben: gondolatillusztrációiban, festői játékaiban, ember- és világmeglátásaiban." Hans von Marées és Cézanne munkamódszerében találta meg Székely alkotói következetességének párhuzamát, hisz kortársaihoz hasonlóan Székelyt is éveken át foglalkoztatta ugyanaz a kép vagy probléma. Székelyt a legtudósabb magyar festőnek tartotta, eddig megjelent „kis munkái", mint a Figurális rajz és [estés elvei, valamint bonctana azonban „csak jelzések, csak rámutatások arra a vizsgálódásra, amelyet a rajz és festés elvei, lehetőségei, határai, útjai, módszerei és feladatai megismerésének szánt, azokra a munkákra, amelyekben a festés egyes problémáit (pl. a mennyezetfestés, a frízfestés), a mozgás rajzolását, a folt szerepét, a ritmus törvényeit, a festés köreit fejtegeti. Ezek az írások kéziratban maradtak, jórészt talán csak följegyzések, gondolat- és ötlettöredékek, szentenciák, aforizmák, vagy külön befejezett fejezetek. Ilyenekből tevődnek össze naplójegyzetei. Jórészt német nyelven írta őket. [...] Egy-egy szemelvényük megjelent, egyszer-másszor rájuk-utalás, beléjük-vüágítás történt és nevezetes esztétikai fejtegetések is fűződnek az ő spekulációihoz és megállapításaihoz." Gerő tehát a naplójegyzetek és vázlatok ismeretében a Lengyel Géza által felvetett kérdést tűnik megválaszolni: a jegyzetek és az egyes művek összefüggnek, Székely problémacentrikus művészete tekintetében kiegészítik egymást. Mindenesetre az ezekben a feljegyzésekben megnyilatkozó, gondolkodó Székely „a fogalmak, képzetek, észleletek közt mindig tisztán akart látni, [számára] a képzet tisztasága a képzet értékének mértéke volt, életszükséglete volt a rendszer. »Rendszer nélkül nem jutok előre, nem tudok eligazodni«, mondja naplójegyzeteiben. [...] A szónak legszebb értelmében tudomány volt a művészete." A Székelytől idézett gondolatok, a Gerőéhez hasonló, a művész törekvéseire és szándékaira is rávilágítani akaró vizsgálódás keretében 22 évvel később Petrovics Elek tanulmányában hangzottak el újra.