Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN
csupán a valóság fölé emelkedő, jelképalkotó és „felszabadító" emberi tevékenységnek tartotta, hanem végső kicsengésében a legegyetemesebb lény szimbolikus megjelenítésének is. „Egy isteni adománya van az embernek: és ez a jelképalkotás. Hiszen maga az egész tünemény-világ sem egyéb mint jelkép: a benne lakó istenségnek megjelenése vagy symboluma." Palágyi 170 oldalon át fejtette ki ezt, a most röviden leírt elméletet. A tömör összefoglalás talán jobban érzékelteti, hogy Székelynél a festészet minden eleme többszörös funkcióval volt megterhelve, tisztán vizuális és „jelvényzetes" volt egyszerre, és az alkotófolyamat minden egyes fázisa összefüggésben volt a többivel, a mű részeivel, valamint az észlelés és az érzékelés törvényszerűségeivel, sokszoros áttételek és megfelelések révén. Székely logikus összefüggések hálózatából próbálta felépíteni az egész elméleti rendszert, amelyben nincsenek logikai ugrások, jóllehet ez megvalósíthatatlan volt a nemzeti művészetet jellemző specifikusan „magyar" formai jegyek vonatkozásában. Ezzel a kérdéssel azonban Székely ekkor már nem nagyon foglalkozott. Palágyi interpretációjáról elmondható, ami Tardos-Krenneréről is, hogy Székely késői elméletét - amely talán a Palágyival folytatott beszélgetések során és az ekkori olvasmányok révén is csiszolódott - korai műveire is alkalmazta, ezáltal valóban a történeti festészet általános művészetelméleti megalapozását is nyújtva. Székely halála után, rá való emlékezésként jelent meg Schauschek Árpád rajztanár és művészeti író 9, cikksorozata a Rajzoktatásban, majd külön kiadványként is 1911-ben. 96 Schauschek elméleti visszafogottságát, saját bevallása szerint, elfogódottsága okozta, mivel úgy érezte nem nagyon tud mit hozzátenni Tardos-Krenner és Palágyi írásaihoz. Sok, életrajzi vonatkozású adatot, leírást és anekdotát közölt Székelyről, amelyek elevenen - tulajdonképpen mindmáig a legelevenebben - idézik fel a művész alakját, gondolatait, egy-egy apró epizódot és őt foglalkoztató kérdést. Ezek elég rendszertelenül sorakoznak egymás mellett az egyébként három fő fejezetre tagolt írásban: külön emlékezett meg Székelyről mint emberről, mint tanítómesterről és mint művészről. Szemben a későbbi, Petrovics Elek által, az Ifjúkori nap/óból kialakuló kép alapján megrajzolt jellemrajzzal, Schauschek Székelyről adott személyiségrajza a személyes találkozások révén nyert benyomásain alapult. Ezeknek is köszönhetően, Lándort követően 97 ő vetette fel újra, hogy Székely visszavonultságának és elszigetelődésének okai nem egyértelműek, és részben saját jelleméből is fakadtak. Székely személyiségéről adott leírásai így jórészt ennek alátámasztására szolgáltak. 98 A főszövegben most csak azokat a sorokat idézném, amelyek utalnak arra, hogy Schauschek - Lándorhoz hasonlóan - ismerte az írásos feljegyzésekel, és jól ismerte Székely kutatásait is. Székely meg nem alkuvó természete miatt „nem tudott színlelni, nem tudta az udvariasság formái alá rejteni ellenszenvét azok előtt, akiket akár mint jellemeket, akár mint művészeti egyedeket nem tudott becsülni. [...] Bár gyakran az emberi természet és cselekedetek elemzésébe merült [...1 nem volt éber emberismerő." Demokrata és arisztokrata volt egyben, nemes és önzetlen jellemű, s „meg fogják találni hagyatékában azt a tékát, melyre felírta: »derék emberek arcképek." A Munkácsy-kultusz és „a fényes atelierek" korában az ő „műterme inkább műhely volt" [...], de „ismerte, taglalta az állapotokat, objektív kritikát írt róluk, az iratot borítékba zárta s a pecsét fölé ezt írta: felbontandó 50 év múlva." 99 „Furcsa hírek keltek szárnyra, főleg kutatásairól, kísérleteiről [...] A fiatalok körében is nagyon népszerűtlenné válik, divattá lesz Székelyt mint elmaradt embert ócsárolni és okolni az egyének balsikereiért. [...] Székely a »segedtudomanyok ismeretere« nagy hangsúlyt fektetett: a pontos, szigorú iskolamester sok kellemetlen kívánalmaival jelenik meg [tanítványai előtt], akiről azt hallják: már nem is fest, csak holmi tudákos kísérletezéssel tölti az idejét és csak kritizál, szidja a világot, irigyli a más dicsőségét. [...] Még egy hírneves, de teljesen tájékozatlan írónk is azt a mendemondát meséli Székelyről, hogy bosszankodott a lovakra, »mert nem jól jarnak«." SZÉKELY BERTALAN AKTUÁLIS ÖRÖKSÉGE, 1910-1911 Székely halálakor a legmegindítóbb nekrológot, beszámolót a temetéséről egykori tanítványa, KörösfőiKriesch Aladár írta. k, ° Székely saját kérése volt, hogy Szadán, a Gödöllőtől nem messze fekvő kis faluban temessék el, ahol bérelt, majd később egy vásárolt házba vonult vissza családja körébe alkotni. 101 Körösfői-Kriesch leírásában érződik az azonosulás a „művészeti viszonyokkal" elégedetlen, és a falusi emberek megbecsülését élvező mester szecessziójával. Székely halála elindította a nekrológok és visszaemlékezések áradatát, amelyekben gyakran ejtettek szót ellentmondásosnak tűnő személyiségéről, a Székely oeuvre ben megfigyelhető kettősség kérdését pedig a Képzőművészeti Társulat rendezésében 1911 februárjában a Műcsarnokban megnyílt Székely Bertalan emlékkiállításon bemutatott művek aktualizálták ismét. A Schauschekéhez hasonló tanítványi visszaemlékezések eddig nem ismert életrajzi adatok megismeréséhez járultak hozzá 102 , egy egyelőre azonosítatlan aláírású cikkben pedig igen fontos információkat közöltek Székely sérelmeiről egyes megbízásai kapcsán. 103 A Rajzoktatás amellett, hogy egy részletes életrajzot publikált, programszerűen meghirdette a Székely Bertalan életére vonatkozó adatok gyűjtését és közlését. 104 A megemlékezök és a kiállítás-recenzensek egyik csoportját a tanítványok alkották, akik elsősorban Székely örökségével néztek szembe. A „Székely-hívők" követve Palágyi kijelentését, hogy „ő egy fejlődési vonalnak nem végén, hanem elején áll" 105 , most is Székely időtlenségét bizonygatták spekulatív módon, a gödöllői művésztelep alapítói, Körösfői-Kriesch és Nagy Sándor pedig Székely művészetének a sajátjukra nézve valóban jelentős vonásait emelték ki.