Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN
volt. A mester-tanítvány viszony jellegével kapcsolatban az a megjegyzése, hogy „nincsen űr a szellemi világban", Székelynek a folyamatos - bár a kortárs művészet által megszakított - tradícióban való hitének adott metafizikai dimenziót. Sajnos ezek, a sok szempontból valóban korszerű gondolatok nem igen juthattak tovább a Rajzoktatás lapjainál. Ennek talán egyik oka Tardos-Krenner elméleti felkészültségének hiányosságai mellett, stílusa volt, s ezt jól érzékeltetheti egy bekezdés, amelyben a Székely tanait semmibe vevő környezetet ostorozta: „Hé, kultúrcsótányok! Kik összemásszátok ronda lábaitokkal, e haza gyenge, beteg testét, a reklámpóznák magasából divatérző csápjaitokkal szimatoljátok boldogulástokat: szökjetek odvaitokba - nagy, nehéz talpak emelkednek romlástokra vigyázat! Kis próféták, hamar a köpönyeget, no - rántsatok, fordítsatok rajta egyet!" Hogy Székelynek mi volt a véleménye erről, az ő tanítását elsőként méltató írásról, nem tudjuk. Lándor Tivadar az 1900-as kiállításon fedezte fel magának Székelyt, akivel összebarátkozott 70 , és ezután többször is írt róla. Lándor ezidőbeli művészetfelfogására következtetni lehet egy 1900-as cikkéből, melyben Iványi Grünwald Béla Isten kardja című képe kapcsán a modell-rabságot, a fantázia és az alkotóerő teljes hiányát rótta föl általában a figurális festőknek: „A gondolat szépsége bizonyos fokig kárpótolhat technikai hibákért. De ahol sem gondolat, sem rávaló törekvés nincs, a hiú külsőségek között a technikai fogyatkozások annál jobban felötlenek." 77 Érthető, hogy a kortárs művészetet gyakran kritikával illető Székelynek, és „eszme"-központú festészetének tisztelője, és gyűjtője lett. 1905-ben két cikket is publikált Székelyről, melyek közül az elsőben a Mintarajziskola és Rajztanárképző igazgatói székét betöltő, a „nyilvánosság vásári zaját" kerülő Székely pedagógiai és „elméletírói" tevékenységét is érintette, a hírlapírói információközlés szintjén maradva. 78 Második cikkét Székelynek a II. Festészeti Mesteriskola igazgatójává való kinevezése indokolta 79 , s tartalma részben fedte az elsőét. Miután Székely - 188l-es írásából is idézve művészetoktatással kapcsolatos céljait röviden összefoglalta („átadni a növendéknek a maga tapasztalatait, megkímélni őt attól a fáradságos úttól, amelyet ő maga megfutott"), és a történelmi képekkel kapcsolatban az „idegenség" problémáját is érintette („először nyilvánult meg önállóan a magyar nemzeti szellem, olyan időben, amikor még Than és Lötz is idegen festőművészeti irányokat utánzott"), hosszabban írt Székely azon festményeiről, amelyeket „az utóbbi évtized elvonultságában festett a maga gyönyörűségére, vagy amely [ek] régtől fogva ismeretlenül maradt [ak] volt műtermében", valamint Székelyről, a tudósról és a „nagy teoretikusról", ám ezen hírlapi cikkében sem lépett túl a már ismert frázisokon. 80 A „Székely-hívők" írásai közül Palágyi Menyhértnek a művész halála évében megjelent Székely Bertalan és a festészet aesthetíkája című könyve az első igazi Székely-monográfia, amelyet a későbbiekben is ismertek és forgattak a Székely-kutatók, jóllehet a mű megítélése ellentmondásos volt. 81 Míg egyrészt évtizedekre meghatározta a Székely művészetszemléletével kapcsolatos képzeteket, másrészt mint használhatatlan bölcselkedést félredobták. 82 Egyes kritikusok felismerték Palágyi intencióját, hogy egy új művészeti filozófiát, egy új esztétikai rendszert épített Székelyre, akinek művei „ellentétei az egykorú, vezércikkeket gyártó, hidegen teátrális magyar művészetnek", azonban rosszallották, hogy Palágyi nemzeti határokat vont a művészet köré és irányító alapelveket gyúrt Székely művészetéből, a történelmi festészetet tartva a jövő művészetének. 83 Egy Székely halála után írt kritika igyekezett mintegy Székely nevében is elhatárolódni a monográfiától: „Az utóbbi hónapokban alig törődött a világgal s így nem okozott neki bosszúságot az a silány munka sem, mellyel Palágyi Menyhért próbálta művészetét magyarázgatni." 84 Székely és Palágyi kapcsolata azonban bensőségesebb lehetett annál, mint amit ez a rosszhiszemű megjegyzés sugallt. 83 Megismerkedésük körülményeit nem ismerjük. 1910 előtt, ha írt is Palágyi művészettel kapcsolatos kérdésekről, csakis írókról, valamint esztétikai kérdésekről értekezett. 86 E témák közül számos érdekelte Székelyt is 8 ', s az általa olvasott Palágyi-könyveket több helyt megemlíti jegyzeteiben. 88 Palágyi 1900 körül sűrűn látogatta Székelyt, mint írta a könyve függelékeként közölt, a Nagy mesterek másolása és a húsfestés problémái című, a Székely-monográfián kívül egyetlen képzőművészeti tárgyú írásában, amelyet az e technikával valóban kimerítően foglalkozó Székely ihlethetett. Palágyi azonban nemcsak „közvetítő", hanem Székely egyenrangú partnere is volt, azonos problémák érdekelték a művészt és a filozófust. Könyvében ennek az egyenrangúságnak néha hangot is adott, jelezve, melyek a saját gondolatai és kifejezései, illetve pontosan mit is mondott Székely. A művész egy elméleti tanítványáról is említést tett, aki megírandó „monográphiájával a magyar aesthetikának korszakalkotó szolgálatot tehet", s itt valószínűleg Tardos-Krennerre gondolt, akinek művére hivatkozott is. Palágyi gondolatmenete hasonló Tardos-Krenneréhez, ami érthető, hiszen egyazon kútfőből merítettek - Székely elméletéből. Ezt részben bővebben és szisztematikusabban - jóllehet terjengősen - lejtette ki, részben pedig ötvözte saját elméleteivel és érdeklődéséből fakadó felismeréseivel. Az utóbbiak közül a művészet és a festészet vonatkozásában elsősorban három fő területet érintett: a tér és az idő viszonyát; a fantázia szerepét az alkotási folyamatban és az egyes műfajok, művészeti ágak, művészetek elméleti megközelítésében; valamint mind az alkotás, mind a befogadás fiziológiai, tudományos megalapozását, amivel lényegében azt fedte le, amit Tardos-Krenner egyetemes törvényszerűségeknek nevezett. Az e témákkal foglalkozó főbb művei A tér és az idő új elmélete (1901) és természetfilozófiai műve, a Naturphilosophische Vorlesungen (1907). 89 A „bölcsész-festész vagy festő-bölcsész" Székely Palágyi szemében „a történelmi-drámai festészet egyik legnagyobb képviselője", a „magyar Reynolds", s miként az angol művészre, úgy Székelyre is illenek
