Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZŐKE Annamária: „... ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban." A KUTATÓ ÉS ELMÉLKEDŐ SZÉKELY BERTALAN-KÉP A KRITIKÁBAN ÉS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET-ÍRÁSBAN

szabályozás törvényeinek kutatása [kiemelés - Sz. A.] [...] mindig előre törekvő és soha meg nem nyugvó művészi ihletének is egyik legtiszteletreméltóbb oldala." Székely elméleti felkészültségével és festészeti törekvéseivel a nyilvánosság szintjén partner nélkül maradt, az egy Keleti Gusztáv kivételével, akivel viszont a művészetoktatás kérdésében került nézetkülönbségbe 1871 után. 1870-ben írt még egy elemzést Moritz von Schwind Szép Medinájáról, amelyben saját elgondolásaira nézve is fontos képelméleti kérdést érintett

27

, a század utolsó harmadában azonban csupán tanári feladataihoz kapcsolódó könyvei jelentek meg, több kiadásban is.

28 1881-ben A magyar festészeti akadémia ügyében című cikkében hozzászólt az akkor épp aktuális mesteriskolái képzés kérdéséhez, ám elképzelése a hatékony művészképzésről nem talált visszhangra.

2

" 1906-ban napvilágot látott egy nyilatkozata a hazai művészeti viszonyokról, melynek közlését Székely megváltozott társadalmi státusza, a II, Mesteriskola igazgatójává való kinevezése indokolhatta, s amelyben a feljegyzéseiben zabolátlanul áradó panaszait visszafogottabban, a művészetoktatás szem előtt tartásával fogalmazta meg.'

0 Elméleti igényű publikációiról összességükben elmondható, hogy sokáig feledésbe merültek

31

, s ezeket sem a kortárs, sem a későbbi művészettörténészek nem, vagy csak részben használták fel művei értelmezéséhez. 1871-ben Székely lejegyezte azt, amit fentebb Keleti csupán jósolt, hogy „korábban reménykedtünk, most már kifogytunk a reményből." E mondat egy hosszabb, a számadás igényével íródott felsorolás végén áll, amelyben számbavette az összes képtípust, amellyel próbálkozott, hogy megélhetését biztosítsa, a portrétól, a történelmi képen, a zsanérén és a tájképen át, az aktig.

32 A kereslet és igény mindezekre azonban - úgy tűnt számára - csekély, mint annak a lehetősége is, hogy az adott intézményi keretek között boldoguljon. Pedig Székelyben ekkor még megvolt a rugalmas alkalmazkodás képessége az adott viszonyokhoz. 1878-ban nyugat-európai körütja egyik tapasztalataként leírta, hogy „a kép - bútor lett. A kis teret a világos tapéták megnövelik, tehát manapság hasonlóan világos képeket követelnek, mivel a legtöbb lakás kicsi.'"'

3 A Japán nő megfestésével is már hasonló igényekhez alkalmazkodhatott, jóllehet a kép vagy inkább a téma később elsősorban festészeti kísérletei tárgya lett. Hevesi Lajos egy 187l-es írásában

14

, melyben e képről elismeréssel írt, hasonlóan látta annak további sorsát, mint Székely saját műveiét általában: „hogy vajon egy hazai mágnás vagy tőkepénzes arra a jó ideára jut-e, hogy elegáns szalonját művészileg ezzel a képpel díszítse, mely erre felettébb alkalmas, az természetesen egy másik kérdés. Talán ez a mű is oda vándorol, ahol Székelynek oly sok jó munkája található már - külföldre." Székely azonban utalt fenti „számadásában" arra, hogy az ezidőben Bécsben kiállított képeit sem sikerült eladnia. Hevesitől tudjuk, hogy Székely Xantus János és Kaas Ivor gyűjtése révén tanulmányozhatott eredeti japán tárgyakat, amelyeket képén megörökített, s idekapcsolódó soraiban Hevesinél arra is találunk utalást, amit érzékeltetni szerettünk volna: az ún. művészeti közvélemény Székely képeinek más aspektusait értékelte, mint amire a művész törekedett, tisztán művészeti, festészeti szempontjai nem találtak értő bírálóra: „Valójában még a legkisebb díszítmény is a hitelesség félreismerhetetlen bélyegét viseli magán, és ha ez kétség kívül az úgynevezett »nagyközönseg« számára hatalmas vonzerővel is kell bírjon, másrészről az értőbb szemlélő a kép művészi kiválóságaiban, és elsősorban a tisztán festőiben, fog élvezettel elmerülni. Művelt szellem, finom ízlés és erőteljes művészeti tudás tüntetik ki Székely ezen új művét, amelyen biztos nem fog múlni, hogy a külföld figyelme [...] mégmkább munkáira irányuljon." A külföld figyelmét ezidőtájt, 1871-ben, Székelynek a bécsi Künstlerhausbeli nemzetközi kiállításon szereplő képei" - az Árva, Az apáca, a Nő élete sorozat és egy Léda - keltették fel, s ennek folyományaként jelent meg a Székelyről szóló első, „monografikus" írás, leszámítva a Vasárnapi Újságban 1866-ban közölt életrajzát.

36 Emile M. Vacano a bécsi Die Tages Pressében publikált írása a szerzőnek egy kortárs festőkről - így Gabriel Maxról és Hans Makartról - szóló cikksorozatához tartozott, s számos magyar napilap közölte részleteiben.

37 Vacano méltatta Székely festői tudását: „Székely ... ist ein Poet der Palette, ein Sänger der Farben, ein Erzähler in Umrissen. Er verbindet Rafael mit Adalbert Stifter" - írta, azonban a narratív elemekre helyezte a hangsúlyt, és bővebben csupán a kiállításon szereplő zsánerképeket tárgyalta, az ábrázolt történeteket költve tovább a képektől teljesen függetlenül. A képeknek és a képtémáknak ilyen megközelítése jellemző volt a magyar kritikára is ebben az időben.'

8 Hevesi reménye, hogy a Japán nő tovább növeli Székely ilyetén megalapozott külföldi hírnevét, nem vált valóra. A kép szerepelt az 1873-as bécsi világkiállításon, kritikai fogadtatása azonban még felderítésre vár. Ismerjük azonban a Japán nő későbbi, 1872-es magyarországi visszhangját, s ennek révén nem csupán arra derül fény, hogy a távoli kultúrák tekintetében az újságírók tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, hanem arra is, hogy hazájában Székely festészi „rangját" illetően is bizonytalanság mutatkozott: ,,[a képzőművészeti társulat kiállításán Székely] két képet állított ki, de - fájdalommal kell kimondanunk - jó hírneve rovására. [Az egyik az Árva], a másik, a melyhez alig értjük, mint jött a »chinai nő« elnevezés, csak egyes szép részletek helytelen összeállításából áll s itt is [...] elítélőleg dönt egy tévesztett motívum alkalmazása, midőn t. i. a hajfésülés mechanicumát teszi az egész gyupontjává. Ez utóbbinál láthatjuk azt is, mily nehéz egy arcképfestőnek a tájképekkel megküzdenie."

39 EGY IDŐTLEN KORTÁRS, 1873-1899 A múlt század hetvenes éveiben kezdett kialakulni csíráiban az a vélemény Székelyről, amely aztán e század ötvenes éveiben egy szélsőséges megfogalmazásban érte el a csúcsát, hogy kutató, elméleti hajlandósá-