Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZÉKELY BERTALAN TANÁRI MŰKÖDÉSÉHEZ ÉS A JAPÁN NŐ CÍMŰ FESTMÉNYÉHEZ KAPCSOLÓDÓ TÁRGYAK/SICH AN DIE PÄDAGOGISCHE TÄTIGKEIT UND DAS GEMÄLDE JAPANERIN VON BERTALAN SZÉKELY ANKNÜPFENDE GEGENSTÄNDE

Székely Bertalan tanári működéséhez és K a Japán nő című festményéhez kapcsolódó tárgyak Sich an die pädagogische Tätigkeit und das Gemälde Japanerin von Bertalan Székely anknüpfende Gegenstände SZÉKELY BERTALAN PEDAGÓGIAI MUNKÁSSÁGA DIE PÄDAGOGISCHE TÄTIGKEIT VON BERTALAN SZÉKELY A Mintarajziskola megszervezésével megbízott Keleti Gusztáv 1871-ben az alapítandó festészeti tanszék élére első helyen javasolja Székely Bertalant, aki, mint írja „országosan elismert legjele­sebb művészeink egyike... széles ta­pasztalása európai színvonalon álló műveltsége és ritka élű kritikai szelle­me által a tanári pályára különösen hi­vatva és képesítve van." 1 Székely 1871-től alakrajzot, festészetet, alak­rajzi kompozíciót, majd 1876-tól 1901-ig festészeti boncalaktant tanít a jövendő rajztanárok számára. Keleti halála után, 1902-től az intézmény he­lyettes művészeti igazgatója, 1903-tól a Rajztanárvizsgáló Bizottság elnöke és a Mintarajziskola igazgatója. A mű­vészképzésre hivatott mesteriskolák­ban csak hetven éves korában kap szerepet, amikor Lötz Károly halála után, lemondva igazgatói posztjáról 1905-ben kinevezik a II. számú mes­teriskola igazgatójává. Analitikus hajlama, rendszerteremtő képessége, művészetelméleti jártassága és gyakorlati tapasztalatai predeszti­nálják Székelyt a hazai rajzoktatás tudományos szisztémájának megte­remtésére. A nem kiemelkedően tehet­séges, átlagos rajzkészséggel rendelke­ző, nem feltétlenül művészpályára készülő mintarajziskolai tanítványok a művészi alkotőfolyamat tanítható elemeinek kiszűrésére kényszerítik Székelyt. A vizuális ábrázolás alapelve­inek lefektetése a törvényszerűségek világos kifejtését, a szabályszerűségek logikus leírását követelik: „Művészileg rajzolni annyit tesz, mint a természet által nyújtott tárgyaknak megfelelő ké­pét előállítani aesthetikai szabályok szerint" 2 - írja művészetpedagógiai tankönyve bevezetőjében. Pozitivista racionalizmussal megfogalmazott elvei szerint a tárgy megörökítése csak a mo­dell belső szerkezetének, működési törvényszerűségeinek ismeretében le­hetséges. A művészi szintézis feltétele a belső struktúra mélyreható analízise: „A természetet nem esetleges összeállí­tásban, hanem törvényeiben kellene megismerni; nem az egyes természeti képet utánozni, hanem azon közös szabályt ismerni, amely szerint a ter­mészet eljár." 3 Az ily módon „kiszer­keszthetővé" tett, természettudomá­nyos alapokra helyezett művészet biztos szakmai alapokat nyújt a tanít­ványok számára, akiknek felelősségtel­jes feladata a nagyközönség vizuális kultúrájának megalapozása. Teória és gyakorlat magas fokú szintézisét követelte a lovak mozgásá­nak tanulmányozása, mely Székelyt utolsó évtizedeiben folyamatosan fog­lalkoztatta. 4 A mozgás ábrázolásának lehetőségei a festészet korlátain belül, számára egyszerre volt művészetfilo­zófiai probléma és szakmai kihívás. Úgy vélte, törvényszerűségeinek kuta­tását nem a természetellenesen mozgó emberi modell, hanem a ló mozgásá­nak megfigyelése biztosítja, mert „az állat mozdulata... mindig természetes, szervezetének lényegéből folyó cselek­vés." 5 Kidolgozott elveinek szemlélte­tésére az oktatásban számos eszközt használt. A tantermek falain általa ter­vezett tablók, minták, táblázatok segí­tették a tanítványok munkáját. A mű­vészeti oktatásban már a reneszánsz óta használatos demonstrációs segéd­eszközök, mintalapok, gipszfigurák, csontvázak, mozgatható agyag- és vi­aszbábok, fémmodellek, sőt élő lovak szolgálták a tárgy gyors és hatékony elsajátítását. 6 Az oktatás rendszerint a mintalapok másolásával kezdődött, ezt fejsémák, csontvázak, izommodel­lek tanulmányozása követte, mely le­hetővé tette a külső látvány előbb csak gipszminták, majd élő, statikus és mozgó modellek utáni megformálását. Az akadémikus hagyományokon ala­puló normatív rendszer a századvégen alkalmas volt a hazai oktatási tradíciók megteremtésére, ugyanakkor a sza­badiskolák korában visszatetszést és ellenkezést váltott ki a progresszívnek tartott fiatalokból. Negyven éves pedagógiai gyakorla­ta során Székely meghatározó hatással volt több művésznemzedékre. Tanít­ványai voltak többek között Gyárfás Jenő, Margittay Tihamér, Balló Ede, László Fülöp, Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Vaszary János. Halála után többen megemlékeztek tanári személyiségéről, elemezték tanítási gyakorlatát. 7 Számtalan, az oktatáshoz kapcsolódó kutatásának eredményét műveiben is felhasználta. Mozgásta­nulmányai a Mátyás-templom Szent István legyőzi a pogányságot falképén, a Halászbástya és a vajdahunyadi vár tervezett történeti-mitológiai ciklusain öltenek művészi formát, az emberi test ábrázolására vonatkozó princípiumai késői aktfestményeiben, pl. Léda-soro­zatán kristályosodnak ki. 1900 körül megfogalmazott önéletrajzában mégis csalódottan beszél energiáinak jó részét felemésztő tanári gyakorlatáról, a tehetségtelen és közömbös tanít­ványok tömegéről, mellőzéséről a mű­velődéspolitika részéről és a képessé­geit alulértékelő mintarajziskolai stá­tuszáról. 8 A hetvenes évektől hangoztatott re­formjavaslatai csak Keleti Gusztáv ha­lála után kaphatnak teret. 9 Székely igazgatói kinevezése végre lehetővé teszi a századfordulóra már elavult fő­iskolai intézményrendszer átfogó re­formját. 10 Megemeli az alakrajzi órák számát, s ezzel nagyobb teret nyújt a rajztanárok művészeti képzésének, meghonosítja a tanársegédi rendszert, mely biztosítja az oktatási elvek konti­nuitását, új tantárgyakként bevezeti a kompozíció-órát és a gyorsvázlat (kroki) tanítását, közös adminisztráció alá vonja a Mintarajziskola és a Mes-

Next

/
Thumbnails
Contents