Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZŐKE Annamária: SZÉKELY BERTALAN MENNYEZET-ELMÉLETE ÉS MENNYEZETTERVEI

gondolása szavatolhatta. A másik, az általános érvényű igazság, a mű mondanivalójával van összefüggésben. Székely, mint fentebb láttuk, nem tartotta lehetségesnek a „témanélküliséget", de a hagyományos festészeti műfajokat is elvetette, és mennyezet-kísérleteinek kezdetben tulajdonképpen nem volt témájuk. Mint egy rajzán írja: „A 7. számút tisztán formálisan, a törekvést véve alapul, komponáltam meg, és csak később találtam számára az Arany elnevezést."

49 S a hivatkozott ovális mennyezet-kísérlet alatt áll még a felirat: „értelmetlen". Valamely „törekvés" alapul vétele azonban mutatja, hogy a tisztán formai kiindulás hátterében a kompozíciós sémák és a frízek tanulságai és témái álltak, de mutatják ezt a későbbiekben az egyes mennyezet-terveknek adott címek is. A forma és a tartalom ilyen értelemben elválaszthatatlan egymástól, s az ösztönös alkotási folyamat összetevői később tudatosultak és fogalmazódtak meg. Székely azonban tudatosan törekedett arra, hogy ne egy adott témából induljon ki. Ezt jelzi az is, hogy első, kisebb méretű terveinek

50 csak betűmegjelöléseket adott, s a felírt elnevezések később kerülhettek a grafikákra. Nem próbálom meg most az alkotói folyamat minden egyes fázisát rekonstruálni, csak a fontosabb lépéseket sorolom fel. A kiindulás az „alapelvek" keresése volt, s ez egy, a festészet egyes alkotórészeinek funkcióját újragondoló és újraértelmező vállalkozásnak tekinthető. Székely 1863-ban még a lélektani tartalmat, a körvonalat, a világosságot és árnyékot, a színt és az előadást sorolta fel a festészet részeiként.

51 Az alkotóelemek közül a legfontosabb a „lélektani tartalom", ami „a kép célja: azon bizonyos valami, amiért az egész kép készült, [... s ez] csak bizonyos vonalozás, illetve bizonyos körvonalak által állítható elő legjellemzőbben: erre nézve el kell fogadnunk a vonalak bizonyos jelvényességét (szimbolizmus), mely szerint a képjelleméhez alkalmazkodnak." Mennyezetelméletében a mondanivalónak egy általános érvényű igazságnak kell lennie, amelyről bővebben nem értekezik, ám azon nyolc követelmény között, amelyeknek az eljárás eleget kell tegyen, a nyolcadik a „szimbolika, tehát az, amit a formának jelentenie, mondania kell." Míg korábban a szimbolikus jelentés a decorum értelmében a „kép jelleméhez" alkalmazkodó vonalakban fogalmazódott meg, s a lélektani tartalom szolgálatában állt, 1899 körül maguk a szimbolikus formák fejeztek ki valamiféle általános érvényű igazságot. A két felfogás közötti különbség nyilvánul meg abban is, hogy a kompozíció helyett a dispositio-ra helyezi a hangsúlyt, amely az akadémiai trakta tusirodalomban is két különböző összetevője volt a festménynek, és más-más fázisa az alkotás folyamatának. Roger de Piles, a Székely által is olvasott, s az akadémiai okatatásban a 19. századig nagy hatású szerző szerint például a composition, amely a festészet első része, két dolgot tartalmaz: az invention^ és a dispositiont, s az utóbbinak hat része van: „a tárgyak általános elosztása, a csoportok, a testtartás kiválasztása, a kontraszt, a drapéria esése, és az együttes összhatása, amelynél néha harmóniáról és enthuziazmusról beszélnek".'

2 Székely ugyanezekkel, elsősorban a kép formai oldalát érintő részekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik mennyezet-elméletében, s hasonlóan, mint Piles-nél, „az egész általános dispositiója" után következik a csoportosítás. Hiányzik azonban az invenció tárgyalása, amely a téma kitalálását jelenti, pontosabban egy (meg)adott téma formai megvalósításának kitalálását. Ilyen értelemben a formát és tartalmat Székely sosem választotta ketté. „A festészetben egy jó szüzsének, amely lehetőséget ad arra, hogy festői értelemben jelentőset hozzunk létre, semmi köze a tanító jelleghez, a vallásoshoz vagy hazafiashoz. A művészet célja, hogy nemes élvezetet nyújtson, és ezt nem a szüzsével én el egyedül, bár az is hozzájárul, hanem a feldolgozással" - írta 1884 körül.

53 Most azonban a szüzsé, mint általános érvényű igazság, a formai részek egyike lesz, s szimbolikusan a formák révén nyer kifejezést. A mennyezet-elméletben tehát az imitáción alapuló, az egy cselekményben résztvevő testekből felépített és a néző lelkére ható Alberti-féle kompozíciót, a históriát, amelyet már a 18. században a pejoratív értelmű la grande machine kifejezéssel illettek

54

, felváltotta a kép, mint egész-nek a felfogása, amely az egyetemes művészet történetében már korábban megjelent formáció

55

, s ennek eredményeként jelentek meg azok a sematikus ábrák, amelyek ma is jól ismertek a kompozíció-elemzésekkel foglalkozó könyvekből, s a képen elhelyezett csoportok összefüggéseit szemléltették vonalakkal vagy geometrikus formákkal. Székely két korai menynyezettervén szintén megtalálhatjuk a berajzolt négyszög és háromszög alakzatokat.

56 Feljegyzéseiből kiderül, hogy e tekintetben is csak fokozatosan jutott el a jó, az utóbbi megoldáshoz, főleg azért, mert elhatározott módszere volt a rosszból való kiindulás: „Ha valamit von Haus aus minden vonatkozásban rosszul akarok csinálni - s ez előfeltételezi, hogy a jónak teljes birtokában vagyok -, akkor egyszerűen annak ellenkezőjét csinálom. Az egész eljárásnak nincs semmi értelme - egy karikatúrát állítok elő. Ha viszont a dispositiokérdés esetében a rossz dispositiót meghagyom, de a csoportokat olyan jól csinálom meg, amennyire csak tudom, akkor a dispositio kérdését világosabban fogalmaztam meg, mintha csak merőben sematikusan ábrázoltam volna. Most már pontosan tudom, hogy a legjobb csoportosítás sem szünteti meg a rossz dispositiót. Ha egy, kettő, három, négy, öt csoporttal [...] kísérleteket csinálok, nem csak sémákat, hanem valós csoportokat, akkor kiderül, hogy a hármas szám a legjobb. Ha kipróbálom a hármas számot - a szabályos és szabálytalan háromszöget egyaránt - akkor a felületen a szabálytalan jobbnak bizonyul."

57 Az alapelvek kereséséről általában, a mennyezetről című írásában, vagyis mennyezet-elméletének az MTA Könyvtárának Kézirattárában megtalálható összeállításában, amelyet maga látott el tartalomjegyzékkel és az 1899. októberi dátummal, augusztusi és szeptemberi jegyzeteit gyűjtötte össze. Tehát megpróbálta összefoglalni addigi próbálkozásait. A legkorábbi feljegyzése 1899. augusztus 11-i, de már 18-án megírta 10 elkészült mennyezet-kísérlete kritikáját. Módszerében tehát viszonylag rövid időn belül változás állt be, mivel