Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZŐKE Annamária: SZÉKELY BERTALAN MENNYEZET-ELMÉLETE ÉS MENNYEZETTERVEI

ben találjuk meg, vagy - mint egy példa bizonyítja

44 a későbbi Nyolcaknál és aktivistáknál. Egy 1905-ös rajzán a „faledöntés" témáját dolgozza fel háromszög alakú kompozícióban, s ennek expresszivitása épp e művészek formavilágát látszik előlegezni. Téma MNG Adattár, ltsz.: 21382/1982. 7. fol. 5. nincs, csak egy mozdulat, a testben kifejezésre jutó emberi törekvés, amelyben - miként Székely fentebb Schopenhauer kapcsán írta - az erő és a forma szétválaszthatatlanok. A fríz képtípust szintén mint „a festészetnek a pillanat által kiszabott határai"-t meghaladó lehetőséget értelmezi Moritz von Schwind A szép Meluzina című képciklusáról írt beszámolójában: „Nem habozunk kimondani, hogy a tágítás kísérletei közül sokkal szerencsésebbnek tartjuk Kaulbach tableau-inál az időben haladó és haladva feszítő képsorozatokat, kivált oly módon, ahogy Schwind azokat kezeli."

45 A festészet számára fennmaradt lehetőségek és utak tekintetében a mennyezettervek egy újabb „tágítási"kísérletet jelentettek, azonban kiindulásként Székely a szűkítés és korlátozás módszeréhez fordul. Egy 1899 októberében írt feljegyzéséből, ahol egyéb módszerbeli előfeltevéseit is kifejti, megtudjuk, hogy már 1889 körül is foglalkozott mennyezettervekkel: „Előttem fekszenek régi, tíz évvel ezelőtti és új, a '99-es évben csinált mennyezet-kísérleteim. Nyilvánvaló, hogy az utóbbiaknál, ahol egyetlen kérdésből indultam ki, vagyis a csoportok térbeli elhelyezkedéséből, és ráadásul a probléma megoldásának a legrosszabb esetet, a túl nagy ritmust és szimmetriát alapul véve fogtam neki, a magam számára a kérdés tisztázásában tovább jutottam, mint a régi módon, amikor elvakultan mennyezeteket terveztem. Ezért célszerűbb a nehézségek legyőzése végett, azokat egyenként, nem pedig egyszerre sorravenni, és szintén célszerű a legrosszabb esetből kiindulni, s így annak ellentéte, a jó, mintegy magától adódik, világosabban áll előttünk. Lehet, hogy mindebben egy régi asszociáció vezetett. Már fiatal emberként is úgy találtam, hogy majdnem minden, amiben a többi kolléga hitt, hamis és dőre, s én egy olyan eljárást követtem, amely az övékének direkt az ellentéte volt - és jól jártam el. Pl. ahelyett, hogy összevissza mindent lemásoltam volna, egy tárgyat másoltam gyakorta le, amíg teljesen úrrá nem lettem felette, mint egy Raffaello rajzot, vagy egyetlen szemet, szájat, fület. Ahelyett tehát, hogy örökösen a tiepolói mennyezeten rágódtam volna, azt gondoltam, hogy ez az eljárás fokozatos ellaposodáshoz vezet, és a lehető legrosszabb esetből való kiindulás, amelynek az ellentétét keressük, inkább vezet valami önálló dologhoz, s ez - mivel manapság nincs tradíció többé, amelyhez kapcsolódni lehetne - az egyetlen fennmaradó út is kell legyen."

46 A csoportok térbeli elhelyezkedéséből, vagyis a dispositio-ból való kiindulás összekapcsolódott a fentebb leírt módszerrel, amit Az alapelvek kereséséről általában, a mennyezetről című írásában részletesebben is kifejt, hogy valamely rossznak tekinthető általános elrendezést próbál mintegy „kijavítani". Ez a korrekciós eljárás, amely a megértést és a jó megoldás elérését segíti, szintén nem teljesen új Székelynél. Már lómozgás- elméletében és gyakorlatában is a végtagok lehető legtöbb lehetséges helyzete közül kellett tanítványainak az esztétikai szempontoknak leginkább megfelelőt kiválasztaniuk, és hagyatékában számos, ún. kompozíciókorrektúra található, amelyeket Michelangelo Utolsó ítéletén és Alfred Rethel Hannibalzugján hajtott végre

4. „Ez az eljárás egy merő adatgyűjtés avégett, hogy a legjobb esetet kikeressük - minél különbözőbb fejek foglalkoznának ugyanazzal a kérdéssel, annál gazdagabb lenne az anyag, annál szélesebben meg lenne alapozva az abból levont törvényszerűség" - írja 1899. októberében.

48 Tehát kísérleteken és az ezekből levont következtetéseken alapuló, induktív módszert dolgozott ki, amely hasonló a természettudományos kutatás és a logika objektív megismerést lehetővé tevő eljárásához. A mennyezet-kísérletek feltételeit egyrészt a műfaj sajátosságai, másrészt az ún. „általános érvényű igazság" szabták meg. Az első bizonyos formai korlátozást, a számba jöhető formák számának leszűkítését jelenti, mind a mennyezetképnek a táblaképtől eltérő, vízszintes elhelyezkedése és a háttér, mind az ez előtt lebegő alakok beállítása tekintetében. Jóllehet a kiindulás merőben formai, és az előállított össz-szituáció nem valóságos, a kép részletei, a kék ég és a felhők, valamint a lebegő emberi alakok egy valósként felfogott helyzetnek kellett, hogy megfeleljenek, amelyet Székely mindvégig szem előtt tartott. Az elkészült dispositio megítélésében fontos szempont volt, hogy a végső elrendezés, az egyes formai elemek kétdimenziós vetülete jól tükrözi-e a háromdimenziós térben való elhelyezkedést, és ezt az ábrázolt jelenet metszetének elkészítése és át-