Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZÉKELY BERTALAN: AZ ALAPELVEK KERESÉSÉRŐL ÁLTALÁBAN, A MENNYEZETRŐL
Egy csoport árnyékos részeinek legyen vonulat-szerű összefüggése - az árnyék pedig legalább a csoportfelület harmadát foglalja magába. Hogy ne alkossunk magunknak hibás elképzelést, célszerű a vázlatot vízszintesen a szem fölé tartva megszemA JÓ ESETET DIREKTE KERESNI, VAGY AZÁLTAL, HOGY A ROSSZAT KERESSÜK, ÉS EZT AZTÁN MEGFORDÍTJUK Azáltal, hogy egy mennyezetfigurának - nehogy a talp felől látsszék és ezért ne tegyen lehetővé lineáris kiterjedést - egy bizonyos dőlést, többnyire 45 fokosat, kell felvennie, a mennyezetfiguráknak lesz valami siető, előrefelé zuhanó, felettébb mozgalmas jellegük, csakúgy, mint a drapériáknak. Ezért egy olyan szüzsé, amely nyugalmat sugall, nem választható mennyezet tárgyául. Ennek az a következménye, hogy a mennyezetfestészetnek korlátai vannak, és további korlátokat jelent az, hogy 4 oldalról, vagy többnyire 3 oldalról kell nézete legyen, mi által a dolog 4 vagy 3 irány szerint oszlik meg, míg ha eg}' centruma van, ez csak egy nézetet tesz lehetővé. Az egészen kis vázlatok, pl. 1/50 léptékű nem valók semmire, nem adnak eligazítást, 1/20, 1/15, 1/10 a megfelelő léptékek. Vízszintesen fekvő tükörrel az ölünkben kell a felettünk levő felhőket rajzolni és festeni, ezzel tölteni a nyarat, akkor nem jövünk zavarba a levegőég megoldását illetőleg. Mintázzuk meg a drapéria által felveendő homorú vagy domború formákat, erre terítsük a drapériát, amelyet szintén átitattunk a mintázó agyag vízével, így alaposabb tanulmányok készíthetők lebegő drapériákról, mint azok, melyeket más módon készítünk. 5 Két úton lehet valamit elkezdeni: vagy véletlenszerűen - hátha valami módon mégis sikerülni fog —, és ez esetben a vezetőnk a már látottról és a kiválónak talált hasonló esetről megőrzött emlékkép, vagy a rossz típusait tekintjük adottnak, hogy ennek segítségével az ellentétét, a jót találjuk meg. Ez az eljárás előfeltételezi a jónak egy hozzávetőleges, mintegy a lelkünkben meglévő képét, amelynek az ellentétét, a rosszat keressük. Az első eset, ahol a jónak képzeletünkben pislákoló gyenge képét - ezt a gyenge képet, amelyet mintegy hallomásból ismerünk - próbáljuk meg vezetőnknek venni, különbözik a második esettől, ahol e gyenge képzet segítségével az ellentétét, „a rosszat" próbáljuk megvalósítani, és aztán, a rossz ilyen megragadása után, újfent ennek az ellentétét, a jót próbáljuk meg ábrázolni. [A utóbbi különbözik az előzőtől] azáltal, hogy az első eljárás egy egyszerű procedúra, a második eljárás viszont egy háromszoros procedúra, amely több munkabefektetéssel jár, és ezért szilárdabb alapelvek kialakítását teszi lehetővé. A második eset első stádiuma megegyezik az első esettel: bírjuk a jó egy gyenge elképzelését. A második eset második stádiuma az első eset második stádiumától abban különbözik, hogy egyenesen annak ellentétére törekszik. (Az első eset második stádiuma a jó ábrázolására törekszik, a második eset második stádiuma a rossz ábrázolására.) A második eset harmadik stádiumában arra törekszünk, hogy a rosszat megfordítsuk, s ez a valóban megcsinált rosszon alapul. Első eset: 1. stádium: a jó egy gyenge képének bírása. 2. stádium: megcsinálása annak, amit jónak tartunk. Második eset: 1. stádium: a jó egy gyenge képének bírása. 2. stádium: az első gyenge elképzelés megfordítása, és ellentétének, a rossznak a megcsinálása. 3. stádium: a rossz megfordítása, amelyből a jónak kell adódnia. Ennek [az így létrejött jónak] az az előnye, hogy nem merőben egy gyenge elképzelésen alapul, hanem egy már megcsinált dolgon, vagyis egy érettebb, biztosabb eljárás, mint az első esetben. Az eredmény nagyobb eredetiség kell legyen. Mivel mindkét eljárás gyenge képzeteken nyugszik (és a második esetben ez az elképzelés a fordított alkalmazás kiindulópontja), nem önámítás-e, ha a megfordítások ezen eljárásától több sikert remélünk, mint az első eset egyszerű eljárásától, a folyamatos javítástól? Minden attól függ, miként alkalmazzuk az eljárást. lelni. Az ilyen figurák így elkerülhetőek lennének, mert ezek fejjel ránk zuhannak, tehát lefelé, a földi világgal analóg módon, pontosan fordítva kell állniuk, kb. így:
