Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ

28. Székely Bertalan: Fiatal nő kibontott hajjal, 1870 körül. / junge Frau mit gelöstem Haar, um 1870. szemléletváltással találkozhatunk a Székely festészeté­vel több rokon vonást is mutató Anselm Feuerbach munkásságában. Egy idős úr arcképe című, 1852-53-ban keletkezett műve szintén naturalisztikus felfogást mu­tat, ugyanakkor 1860-tól ő is - miként Székely - a ro­mantikus arcképfestés irányzata felé fordul (22. kép). A jelenség Székely festészetének alapproblémájára, a racionalitás-idealizálás kérdéskörére vezethető vissza, amellyel a művész 1858-tól, Ifjúkori napiójának elkez­désétől, számtalan cikkben, tanulmányban, oktatásel­méleti munkában is foglalkozik. A két ellentétes szem­léletmódot a korai alkotóperiódus elején még nem tud­ja egységben látni. A problémát a legvilágosabban Dobai János fogalmazza meg: „Ettől kezdve (1858) ál­landóan találunk elmélkedéseket, amelyekben a termé­szeti hűséget és a művészi ábrázolás költőiséget mint különálló művészi tényezőket fogja fel: az előbbit a szükséges alapnak, az utóbbit az igazi művészet jel­lemzőjének tekinti és még nem tudja őket egymást tar­talmazó egységben látni" 40 . Ez az egység viszont meg­valósulni látszik az ugyancsak korai, 1860-ban kelet­kezett Önarcképen (kat. sz.: 28.), amelyet a Székely­életmű minden méltatója kiemelkedőnek, egyedülálló­nak, rembrandti mélységűnek tart, sőt jó néhányan az egész életmű legsikerültebb, legnagyszerűbb darabja­ként emlegetik. Az Önarckép kétségtelenül különleges, közvetlen egyszerűségével, költői ihletettségének mélységével, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az önarckép műfaji sajátosságai több lehetőséget adnak az elmélyültebb emberábrázolásra, mivel ren­delkezik az önismeret olyan mélységeivel, amely egy modell megörökítéséhez nem áll rendelkezésre. Az Ön­arckép ezért egyedi és megismételhetetlen. A racionális, a szépítés nélküli szemléletmód és idealizálás magas szintű egysége más portrékon is megjelenik az életmű­ben. A Női arckép szépítetlen egyszerűsége romantikus ihletettséggel párosul (kai. sz.: 123.), míg Pfefferné arc­képén az öregség valóságlátása az emberi lélek érzé­kenységének, finom rezignáltságának érzékeltetésével van összhangban (23. kép). A Kisfiú vajas kenyérrel (kat. sz.: 103.) gyermeki tisztasága, őszinte közvetlensé­ge a megjelenítés keresetlen egyszerűsége révén érvé­nyesül. Székely 1875-ig számos arcképre kapott megrende­lést. Ezek a portrék kezdetben a megélhetését segítet­ték, később népszerűségének növekedését jelezték. Ekkoriban a megrendelésre készült arcképek között több olyan található, amelyek nem hivatal vagy intéz­mény, hanem magánszemély számára készültek, s ezek egy részét barátság vagy a segítő szándék motiválta. Székely önéletírásában említi, hogy Eötvös József báró arckép-megrendelést ígért számára, ha hazatelepül Münchenből: „...1862-ben Pestre jöttem többek ígére­te folytán, miszerint több arckép volna megfestendő. De ezen ígéret nem váltatott be. Azonban Rosti Pál ér­deklődése folytán mégis kaptam egynéhányat..." 01 Ha a megrendelők száma nem is váltotta be mindig a hoz­záfűzött reményeket, mindenesetre Eötvös arcképét több változatban is megfestette, intézményi és magán­megrendelésre egyaránt. 02 Eötvös József és felesége Rosty Ágnes arcképe személyesebb hangvételükkel nyilvánva­29. Székely Bertalan: Mesterházy kisasszony, 1875 körül. / Fräulein Mesterházy, um 1875.

Next

/
Thumbnails
Contents