Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ

20. Székely Bertalan: Gizella és Imre herceg, 1873. / Königin Gisela und Erzherzog Emmerich, 1873. sére készített történelmi képsorozata, amely eredetileg 12, majd 21 képből állt volna. A tervből csak kevés kép öltött végleges formát, s ennek egyik oka éppen a sorozat témájában rejlett. A képek jelentős része ugyanis a magyarság hősi, a birodalom nagysága, hatal­ma, majd függetlensége érdekében tett harcait örökí­tette volna meg, így pl. 1. Béla párbaja a pomerán óriás fejedelemmel, az augsburgi ütközet, a cserhalmi ütkö­zet, a kunokkal való háborúskodások, majd a tőrök harcok emlékei: a szendrői ütközet, Egervár ostroma sorakoztak egymás után, hogy csak néhányat említ­sünk." A sorozat, a megrendelő jelentkezése idején, 1858-ban nem felelt meg az akkori hivatalos körök­nek, így a terv nem valósulhatott meg. 76 Hasonló nem­zeti képcsarnok-tervezeteket ismerünk még Kovács Mihálytól, Orlai Petncs Somától, Than Mórtól és Bara­bás Miklóstól. 77 A müncheni mellett a düsseldorfi isko­la, majd a bécsi Kari Rahl által képviselt irányzatok jelentősen befolyásolták a hazai történeti festészetet. Than Mór barokkos mozgalmasságú Mohácsi csatája vagy Nyári és Pekry elfogatása című képe a Rahl által képviselt melegebb tónusú, az érzelmeket erőteljeseb­ben kifejező festői irány hazai képviselői. 7 " Orlai Petrics Soma íí. Lajos holttestének megtalálása című mű­vén elsőként jelentkezik a téma szakralizálásának igénye. 76 Ugyanez a tendencia megtalálható Madarász Viktor munkásságában is, aki legjobb művein ugyan­csak a bibliai előképek párhuzamaival él: Hunyadi László siratása (Krisztus siratása), Dózsa népe, (kereszt­levétel) - és a nemzeti témába adaptálja a francia aka­démikus festészet irányzatát, miközben egyes képein a francia romantika színvilágát is felhasználja. Mada­rász történelmi képei a magyar történeti festészetet mindenekelőtt a pszichológiai megjelenítés mélységé­vel, a felszínes pátosztól mentes őszinte érzelmekkel telített, drámai emelkedettség érzékeltetésével gazdagí­tották: Kuruc és labanc, Zách Felicián, Thököly álma. A müncheni festészet - kezdetben Cornelius és Kaulbach, később Piloty reprezentatív történeti festői stílusának nyomán - érzelmesebb, emberközelibb irányát képviselte Wagner Sándor Izabella búcsúja Erdélytől és Dugovics Titusz önfeláldozása című képei­vel, valamint Benczúr Gyula a korai történeti festmé­nyeivel, mint például a Hunyadi László búcsúja vagy a Rákóczi elfogatása Nagysáros várában. E néhány példa nyomán is érezhető, hogy az 50-es-60-as évekre a magyar történeti festészet „nagykorúvá" vált. A nem­zeti sors kérdéseket felvető, magas művészi színvonalat képviselő művek már nemcsak a nemzeti - a 48-as eszmék iránti elkötelezettség szimbólumai -, hanem magasabb egyetemes erkölcsi, emberi értékek kife­jezői is. Székely Bertalan imént elemzett historikus festésze­te jelentős művekkel illeszkedik a műfaj 1850-1867 közötti történetébe. Székelynek sikerült a pályája ele­jén megfogalmazott, a nemzeti történeti festészetet megteremtő elképzeléseit megvalósítania, és megfelel­ve az Eötvös József által is megfogalmazott elveknek, tartalomban és formában egyaránt nemzeti festészetet alkotott. A nemesi indíttatású historikus szemléletet erkölcsi tartalommal töltötte meg, ezáltal alkalmassá téve azt magasabb szintű eszmék kifejezésére. Dobai János így fogalmazza meg művészetének lényegét: „...fő mondanivalója: az önfeláldozó hazafiúi hősiesség és az erkölcsi integritás dicsőítése. Fontos mozzanat, hogy Székely művészetében a hazafiúi és az erkölcsi eszme mindig bonyolult, egybefonódottságban, vagy legalábbis egymáshoz közel jelenik meg." 80 Képei első­sorban erre a kettős gondolati rendszerre épülnek, a nemzeti és az egyetemes eszmék egyszerre, egymás­sal szoros egységbe fonódva jutnak kifejezésre. Művei­nek mondandója nem pusztán a nemesi-hazafiúi hősi­esség históriai példázatára, hanem egyúttal altalános erkölcsi normák, mindenki számára, mindenkor hasz­nosítható, emberi értékek összegzése is. Székely Berta­lan a magyar történeti festészet formanyelvének kiala­kításában is az integrációt képviselte. A német roman­tika szellemi indíttatásától vezérelve a magas szintű, emelkedett nemes pátoszt főként lírai hangvétellel emelte be a monumentalitást igénylő történeti műfaj­ba. Ezt ő elsősorban a német festészet düsseldorfi isko­lájában működő Karl Friedrich Lessing és Alfred Rethel stílusában találta meg, és ezt ötvözte az akadé­miákon oktatott szigorú és tiszta komponálási elvek­kel. Művészetének e komplex jellege miatt és csak így köthető a historizáló akadémikus festészet retheli - és áttételesen - a Kari Rahl által képviselt irányához, ugyanakkor éppen e komplex volta miatt stílusa meg­másíthatatlanul egyedi, nemzeti tartalmú romantika. Munkássága 1867-ig nemzeti kincset jelentett, a ki­egyezés megkötése után viszont már nemkívánatossá vált „időszerűtlensége", aktuálpolitikai mondanivalójá­nak kritikai értelmezhetősége miatt, így mellőztetések egész sorában volt része. 1867 utáni képeinek ­V. László, 1870; Thököly Imre menekülése, 1873; Zrínyi kirohanása, 1883 - múzeumba jutásáért már harcolnia kellett. Festészete azonban teljesítette és ma is teljesíti az általa kitűzött feladatot: az egyetemes erkölcsi-mo­rális értékrendszer mértékével példát ad és tanít napja­inkig.

Next

/
Thumbnails
Contents