Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZÉKELY BERTALAN KIÁLLÍTOTT MŰVEI/DIE AUSGESTELLTEN WERKE VON BERTALAN SZÉKELY
a keletkezési időpontra való tekintettel azonban nem a hatásukról beszélhetünk, hanem párhuzamba állíthatók Székely tájképével és felfogásával. A távlati kép élénk zöldjei fokozatosan tűnnek át a háttér felé húzódó dombok ködös kékjeibe, s az egész mü olyan nyugodt hangulatot áraszt, amely elsősorban a kiegyensúlyozott kompozíciónak köszönhető. A közelkép motívuma visszanyúlik az ötvenes évek realistának 2 is nevezett vázlataihoz: vidéki kunyhó, szalmatető, kerítésrészlet a kép bal felében. A kékeszöldes színek mellett a barna az uralkodó árnyalat. H. O. 1 MNG Grafikai Osztály ltsz.: VK 1915-2120. Vázlatkönyv, kézzel írott magyar és német nyelvű szövegekkel. 2 Dobai 1956. 104. 121. Visegrád IL, 1877 Visegrád IL, 1877 Akvarell, papír; 416x492 mm j.n. Felirat j. 1.: Visegrád MNG ltsz.: 1917-364 Proveniencia: a Szépművészeti Múzeum vétele Székely Árpádtól 1917-ben. Kiállítva: 1935 Székely - Szépművészeti Múzeum 101.; 1955 Székely IX. terem 36. Irodalom: Zádor Anna: Az erdőábrázolás a magyar festészetben. Magyar Művészet, 1928. 609-615. R.: 617. Székely Bertalan tájrajzaival kapcsolatban mindenképpen említést kell tennünk azokról az elméleti tanulmányokról, amelyekben részletesen taglalja a növényzet, különös tekintettel a fák megrajzolásának módszertanát. Dolgozatának A táj természet utáni rajzolása címet adta, s így kezdi: „Mindenki midőn először a természet után fát akart rajzolni, tapasztalhatta hogy minden egyes falevél utánzása a lehetetlenségek sorába tartozik." Székely ezen a problémán kíván segíteni, írása tulajdonképpen tankönyvként is felfogható, amelynek gerincét a fafaj ták lombrajzának és a megfelelő színválasztásnak a meghatározása, a levélzetek közötti különbségtétel fontossága, valamint a lombtípusok vázlatokban való bemutatása adja. Különbséget tesz például a tavaszi, nyári és őszi színek között, s megadja, mely színekből kell ezeket kikeverni. Ugyanígy meghatározza a különféle fafaj ták - tölgy, fenyő, bükk, nyárfa stb. - lombozatának körvonalait, melyiket miképpen kell megrajzolni. Illusztrációi tökéletes, lenyűgöző fatanulmányok, azonban mégis érezzük a töprengő, mindent elméleti síkon is rögzíteni akaró művész megszállottságát. A „Visegrád" felirattal ellátott három akvarell éppen e jelzésnek köszönhetően egy sorozat egy-egy darabjaként határozható meg, amely talán egyetlen napon, de mindenképpen ugyanannak a visegrádi kirándulásnak az alkalmával készült. A „sorozat" első darabjaként felfogható rajz távlati tájképet mutat, amelyen egy ciprusokkal megtűzdelt, lankás olasz tájhoz hasonló vidéket láthatunk, előtérben a növényzetben megbúvó épületekkel. A másodikon közelebb megy a festő motívumához, s a képtér nagyobb részét betöltő homokos dombfal mellett egy lécekből, fadorongokból leszúrt kerítés és mögötte kunyhó utal az emberi jelenlétre. Végül a fatanulmányon az egésznek egyetlen elemén dolgozik. Mindhárom akvarellre a színek rendkívül merész használata jellemző, hiszen a fatanulmány sárga és zöld levélpontjai s a fa törzsének kék árnyéka nehezen illeszthető az akadémikus felfogásba, de még a romantikus táj festészettől is teljesen idegen efféle bátor színhasználat. Elsősorban a francia impresszionistákra kell gondolnunk, 122. Leány könyvvel, 1870-es évek Mädchen mit Buch, 1870er Jahre Olaj, vászon; 69x55 cm J.n. Magántulajdon Proveniencia: Ziegler József, majd jelenlegi tulajdonos. Kiállítva: 1955 Székely IV. terem 23, Irodalom: A festmény a 70-es évek romantikus portréihoz sorolható. A kissé oldalra fordított fej, a lefelé irányuló tekintet némileg melankolikus színezetet ad az arcképnek. A női lélek érzékenységének, az ifjúság szépségének megjelenítése mellett a lírai hangvételű kép legfőbb értékét a színek kontraszthatásokra épülő harmóniája adja. A sötétvörösbe ágyazott színárnyalatok és a fehér együttese hatásosan emeli ki az arcot és a figurát.
