Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZÉKELY BERTALAN KIÁLLÍTOTT MŰVEI/DIE AUSGESTELLTEN WERKE VON BERTALAN SZÉKELY

1526. augusztus 29-én a Mohács melletti csatamezőn megütközött a Tömöri Pál kalocsai érsek által vezett 20.000 fős magyar sereg a 200.000 fős török sereggel, nem várva be a Szapolyai János és Frangepán Kristóf által toborzott erdélyi csapatokat. Az első támadás sikerén felbuzdulva hadbaszállt II. Lajos király vezetésével az egész magyar sereg, de a törökök ágyúi hamar véget vetettek az ütközetnek, és a magyarok súlyos vereséget szenvedtek. Brodarics István szerémi püspök és kancellár, szemtanúként így emlékezik a látottakról: „A csata jele elhangzott, mire azok, akik az első sorban voltak bátran nekimentek az ellenségnek (...) Előrenyomultunk erre mi is árkon-bokron keresztül: s amint ahhoz a helyhez értünk, ahol imént a harc folyt, sok halottat lehetett ott látni a mieink közül szerte a mezőn heverve, de még többet az ellenség közül s néhányan még éltek is és lélegzettek. A mieink ezalatt viaskodtak az ellenséggel, és bátran harcoltak, miközben a király, odasietett, már amennyire vérteshad sietni képes, de a jobbszárny kezdett meghajolni. Sokan eredtek futásnak azon az oldalon, azt hiszem az ágyúgolyók ejtették őket rémületbe..."

1 Székely mintha csak Brodarics leírását követte volna, előbb a halottakkal borított csatatérre, majd a háttérben harcoló királyra és csapatára vezeti a néző figyelmét, a kettős térelosztással. A halottakkal és haldoklókkal borított csatatéren az élettől való búcsú pillanatában mindenki egyenrangú lesz: a haldokló Tomori érsek mellett - török ellenfelének holttestével együtt - a zászlótartó teteme hever. A Vasárnapi Újság cikkírója, megértve a művész szándékát, így elemzi a képet: „Ez és ily nemű csoportozatokat, amelyek nemzeti és közös kereszténységi szempontból jellemzik a válságos eseményt, a művész fölfogása szerint megillette a legkiválóbb hely, az előtér."

2 A hazáért hozott áldozat erkölcsi mementója, összetett szimbóluma a hősi önfeláldozásnak, a keresztényi hazaszeretetnek éppúgy, mint a kép keletkezésének időpontját megelőző közelmúlt - 1848 - gyászos eseményeinek. A témában rejlő többrétegű mondanivaló lehetőségét a kortárs kritika is észrevette. A művész motívumválasztását szinte megindokolva, a Nejelejts című lap cikkírója így fogalmaz: „A világesemények folyama nem gondol a művészi alakítás föltételeivel, s annál fogva a művész csak ugy képes megoldani föladatát, ha a történelmi anyagot szabadon kezeli, mindazonáltal az események belső értelmét és jelentőségét hiven tükrözi alkotásaiban (...) A mohácsi vész nem volt kizárólag a magyar nemzetet sújtó szerencsétlenség, hanem egyúttal csatavesztése az összes keresztény világnak az oszmán túlnyomó erejével szemben."

1 A téma éppen e sokrétűsége miatt a korábbi időszakokban is kedvelt volt, a 18. század vége óta több alkalommal dolgozták fel, különböző vallási és politikai célok érdekét szolgálva.

4 Báró Eötvös József Keleti Gusztávhoz írott 1862. február 2-án kelt levelében említést tesz a képről: „A kevés pénzt amely eddig a Mohácsi vészre begyült Kubinyi által a napokban elküldtem."

5 A kép tehát 1862-ben már készen volt. Eötvös, éppúgy mint Székely többi képére, erre is gyűjtést indított, de úgy tűnik, az összeg nehezen gyűlt össze. 1864-ben a Fővárosi Lapok és a Családi Lapok arról tudósít, hogy Fuchs Gusztáv személyében vevőt találtak a képre. A festmény azonban csak 1866-ban szerepel az Országos Képzőművészeti Társulat kiállításán, majd Párizsban, s valószínűleg e két esemény miatt rögződött a kép elkészülési dátumához az 1866-os esztendő. B. Zs. 1 Brodarics István: Igaz leírása a magyaroknak a törökökkel történt mohácsi összecsapásáról. Pozsony, 1527. In: Katona (szerk.) 1976. 27. 2 Vasárnapi Újság, 1866. 39. sz. 471. 1 Képzőművészeti hírek. Nefelejts, 1866. október 7. 483-484. '' A téma feldolgozásait lásd a tanulmányban. 1 Radocsay 1942. 238.