Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZÉKELY BERTALAN KIÁLLÍTOTT MŰVEI/DIE AUSGESTELLTEN WERKE VON BERTALAN SZÉKELY
Dobozi Mihály és hitvese, 1861 Mihály Dobozi und seine Gattin, 1861 Olaj, vászon; 133x155 cm J.n. MNG ltsz.: 2757 Proveniencia: a Székesfehérvári Nőegylet ajándéka 1863. március 3-án a Nemzeti Múzeumnak. Kiállítva: 1862. február-augusztus Műegylet; 1862 Nemzeti Múzeum Képtára; 1900 Székely 31.; 1911 Székely 1. terem 11. R.: 9.; 1955 Székely 1. terem 26. R.: 3.; 1966 Szigetvár; 1967-től MNG állandó kiállítása; 1984 Grafenegg, R.: II. 519.; 1995 MNG II. 2.11. R.: IX.; 1996 München 2. R.: 53. Irodalom: A pesti műtárlalban. Vasárnapi Újság, 1862. március 9. 9. évf. 10. sz. 117.; Alapítsunk nemzeti képtárt. Vasárnapi Újság, 1862. június 1.9. évf. 22. sz. 263.; Vasárnapi Újság, 1862. december 14. 9. évf. 50. sz. 599.; Zichy 1862. 332-333.; Divatcsarnok, 1862. július 29. 477-478.; Pesti Napló, 1862. március 21.; Fővárosi Lapok, 1864. június 21. 1. évf. 140. sz. 593.; Fővárosi Lapok, 1864. július 10. 1. évf. 156. sz. 657.; Fővárosi Lapok, 1865. október 15. 2. évf. 237. sz. 967.; Fővárosi Lapok, 1867. december 12. 4. évf. 286. sz. 1143.; Pesti Hírlap, 1900. március 10. 22. évf. 68. sz. 2. ; Hock 1900. 11.; Boettichcr 1901. 871.; Lándor 1905; Divald 1910. 364.; Dömötör 1910. 129.; Nagy 1911. 5. R.: 9.; n. n. 1911. 28.; Pogány 1911. 156.; SZMÁJ 1912. II. 26.; Szokolay 1926. 528.; Kezdi Kovács 1927. R.: 269.; Huzella 1935. 13.; Balás-Pin 1935. 237.; Szentiványt 1935. 779.; Péter 1935. 38.; Csoknyai 1935. 6.; Genthon 1935. 95.; Lyka 1936. 25.; Jajczay 1936. 134.; Radnai 1936. 4.; Aradi 1955. R.: 29.; Farkas 1955. 204.; Dobai 1956. 106.; Haulisch 1964. R.: 5.; Pogány 1970. 25.; Basics 1981. 62-63.; Lyka 1982. 108. R.: XV.; Bakó 1982. 24. R.: 25.; Szabó 1985. R.: 228.; Bodnár 1987. R.: 20.; Bellak 1989. 118-121.; Sinkó Katalin: Dobozi Mihály és hitvese. In: 1995 MNG (kiállítási katalógus) 249.; Szvoboda 1994. 177-178.; Zsuzsanna Bakó: Bertalan Székely: Mihály Dobozi und seine Gemahlin. In: 1995 München (kiállítási katalógus) 52. R.: 53.; Bakó 1997 Vaja. 21. A 16. század krónikása, Istvánffy Miklós esztergomi érsek 1590-ben kezdte megírni A magyarok történetéről című munkáját, amely az 1540 és 1590 közötti eseményeket dolgozta fel írott források alapján, felhasználva Brodarics István személyes élményeken alapuló írásait is. A mohácsi csatát követő állapotokat, a török martalócok pusztításait így írja le: „Szulejmán pedig fosztogató lovasait, akikei akindzsiknak neveznek, két irányba küldte szét. Az egyik rész a Balaton felé menve az egész vidéket tűzzel vassal pusztította, s nyomorult szolgaságba hurcolva a lakosokat, széltébenhosszában dúlt. A másik rész Esztergom és a Vértes erdőség körül, hasonló rémületet hordozott körül. De sehol sem szálltak olly bátran szembe az ellenség kegyetlenségével, mint Marótnál, az esztergomi érsek birtokánál (...) Ide menekült igen sok halandó, a szomszédos vidékekről, feleségestül és gyermekestül, s azt sánccal és árokkal vették körül. Az ellenség mindenféle fortéllyal és erővel ki akarta csalogatni őket, de semmi eredményt sem ért el, mert ők rettenthetetlenül és bátran védték a maguk, feleségük és gyermekeik életét (...) ekkor azonban Szulejmán táborából késedelem nélkül nagy skorpióágyukat vonszoltattak oda (...) Mindnyájukat egy szálig leölték. Emlegetik Dobozi Mihály kiváló vitézségét és híres tettét, mikor ugyanis a maga mögé ültetett és őt szorosan átölelő feleségét, a lő gyorsaságában bízva, biztos helyre akarta vinni, de mégsem tudott elmenekülni, miután feleségét előbb leszúrta, hogy az ellenség kezébe ne kerüljön, ő a sűrű ellenség közé vágtatott s őt ugyanúgy lemészárolták." 2 Istvánffy leírását a 19. században számos történeti munkában felhasználták, így szerepel többek között Budai Ferenc Polgári Lexikonában, és mindenek előtt Szalay László Magyarország története című munkájában, amelynek utolsó két kötete 1857 és 62 között jelent meg. 1 Székely nagy valószínűséggel ez utóbbit használta édesapja javaslatára, aki 1861. április 15-én írott levelében ajánlja figyelmébe: „.. .Magyar Honnak legnevezetesebb és bővebb Historiájja Szálai Úr - kiadott Históriája 6 nagy kötet - (...) abban minden Históriai részleteségeket [sic!] megtalálhatsz és ha pénzed lesz hozasd meg magadnak Pestről" -, levelének második részében pedig már konkrétan meg is említi, hogy Szalay Lászó munkájában benne van Dobozi története. 4 A Münchenben tartózkodó Székely tehát nyilvánvalóan segítséget kért hiteles források megszerzése miatt és nem csak a történetet, hanem a viseleteket illetően is, mivel édesapja egy másik levélben Thúróczy krónikáját említi, amelyben sok hiteles rajzot találhat a magyarok korabeli viseletéből.' 3 A Dobozi Székely egyetlen olyan képe, amelynek ötlete és kivitelezése is Münchenhez kötődik, de keletkezésénél valószínűleg sokkal jelentősebb szerepet játszottak a téma korábbi magyar feldolgozásai, mint München bárminemű hatása, mivel a történetet az irodalom - Kisfaludy Sándor verses költeménye - és a képzőművészet is több alkalommal feldolgozta. 11 Székely motívumválasztása egyedi, mivel a szokásos üldözési jelenet helyett, az öngyilkosság előtti pillanatot ragadta meg. A dráma és a tragédia eszközeit használva egyetlen képtérbe egy egész történetet sűrít, kiemelve a hős „elbukásában", halálában rejlő erkölcsi mozzanat drámaiságát, hiszen a hősök halála saját morális döntésük következménye. Minden művészi eszköz - így főként a színek, valamint a jellemábrázolás megválasztása - a rövidesen bekövetkező esemény kifejezését segíti. A történet, különösen Székely felfogásában, a házastársi hűség, a keresztényi önfeláldozás szimbólumává vált. A festmény 1862-ben szerepel a Pesti Műegylet kiállításán, és Eötvös József ajánlására gróí Zichy Nándorné gróf Zichy Lívia a Székesfehérvári Nőegylet elnöke gyűjtést kezdeményezett, amelyet közzétett a Dtvaí-