Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - KIRÁLY Erzsébet: A kisváros és az otthon képei. Rippl-Rónai kaposvári intérieur-korszakáról

esemény a kaposi főutca kövezése. A por provinciális átkának fölszámolása a század elején országos méretekben folyt. Az eseményt a maga városában Rippl-Rónai több változatban is megörökítette. A Kövezik a kaposi Fő utcát (kat. sz.: 78.) az ő sajátos híradása a feltörekvő, dolgos vidékről. Pasztellrajzán heroizmus nélkül való, kimért tempójú munka folyik. Az idő egy kicsit itt is megállt, mint a kaposvári korai képek többségén, s mint a városban magában. A század első éveiben, az erkölcsi-művészi értékek nagy válságának idején Rippl-Rónai József ezt a gyermekkortól jól ismert, kissé álmatag, kissé zárványszerű vidéket választotta otthonául és festészete tárgyául. Életművének ez a fejezete, az intérieur-korszak azt mutatja, hogy az irodalom által oly sokszor és sokféle módon megrajzolt kis világ, a magyar kisváros, a maga jellegzetességeivel, festészetünk számára is rejtegetett tartalékokat. Rippl-Rónai ezeket, külföldön szerzett ismereteinek szintézisével, jól aknázta ki. Szuverén művész volt, egyaránt távol korának akár naturalista-realista, akár idealizáló, szimbolizáló vagy látomásos irányzataitól. O egy valós karakterét, történeti folyamatosságát őrző, jámbor dunántúli kisváros kissé stilizált portréját adta, a maga egyéniségén átszűrve. A kisvárosban konzerválódott „boldog békeidők" poézisének Rippl csupán rövid időt szentelt. Anyjának, majd apjának és Piacsek bácsinak a halála, végül a Róma-villába való átköltözés 1908-ban le is zárják azt a korszakot, melyet az 1937-es Rippl-emlékkiállítás rendezője, Petrovics Elek így értékelt: „egész pályájának leggyümölcsözőbb évei voltak." Hatvan év távlatából ezt mi sem látjuk másként. JEGYZETEK ' 1906 Rippl katalógus-előszó 2 1906 Rippl aukció katalógusa, sajtóvéleményekkel 3 Petrovics 1906. 116-117. 4 „Jobb mint otthon" volt a neve annak a kaposvári vendéglőnek, amely a Fő utca végén működött - Rippl-Rónai az ott kártyázó társaságról festette képét. (Bernáth Caesar közlése.) 5 Az összefüggésre utal Mémeth G. Béla: A személyiség mint értékcél a századvég magyar lírájában. In: Németh G. Béla: Századelőről - századutóról. Budapest, 1985. 87. A névsor ugyan nem teljesen tőle való, de állítása, hogy a jelenség egészen Váczi Mihályig kimutatható, mindenképp idekívánkozik. 6 Georges Rodenbach: Les Vierges. Paris, 1895. 7 A belga származású költő, regény- és drámaíró tizenöt évet felölelő párizsi munkásságáról tanulmányt írt Brunneman, A.: Georges Rodenbach. PAN 1899. 1. sz. 54-56. Az írás Rodenbach 1898-ban bekövetkezett halála alkalmából készült. Rippl-Rónai belgiumi útjáról néhány katalógustétel emlékezik meg: Belga királyi kastély; Belga királyné szobája; Fehér hattyúk fekete kanálisban; Brüsszeli park tóual; Belga házak és uduar; Brügei fekete kanális. Petrovics Elek cikkében utalás van arra, hogy „Bruges néptelen utcái" a festőt, mint útjának más állomásai is, önálló képsorozatra ihlették. Petrovics i. m. 107. Ha ebből néhány művet ismernénk, a Rodenbach-Rippl-kapcsolatról is többet tudhatnánk. 8 Justh Zsigmondról lásd: Pór Péter: Konzeruatíu reformtörekvések a századforduló irodalmában. Justh Zsigmond és Czóbel M inka népiessége. Budapest, 1971. (Irodalomtörténeti Füzetek 73.) 5-105. 9 A két regényre Ady Endre egy verse kapcsán hivatkozik Reisinger János: Kisvárosok őszi vasárnapjai (Verselemzés). Somogy, 1977. 3. sz. 25. 10 Ady kaposvári útjairól, kapcsolatairól lásd: Andrássy Antal: Ady Kaposváron. Somogy, 1977. 3. sz. 73-96., forrásokkal. Az idézett hely a 89-90. lapon. '

1 A kisvárosok zártságát és számára való idegenségét Ady néhány év múlva majd éppen itt, Kaposváron foglalja versbe. A Kisvárosok őszi vasárnapjai Ady második itteni útján készült, 1909. november 7-én, néhány órával a Korona-szálló nagytermében rendezett irodalmi est előtt. Ez az esemény majd a költő és Rippl-Rónai megismerkedésének alkalma lesz, így részleteit jól ismerjük. Adynak az 1902-ben megtett első útja azonban nem integrálódott a Rippl-irodalomba, sőt az a tény is csak jelentőségén alul, hogy Ady másodszor is kelletlenül érkezett ide. Az pedig szinte egyáltalán nem, hogy a fenti verset a ködös Fő-utcán magányosan megtett sétájának szomorú hangulata ihlette. A mindenütt, minden kisvárosban egyforma vasárnap délután, mely Adynak kamaszkori emlék is, itt, Kaposváron az örök frusztráció érzetét tudatosítja a költőben; a művészmagány élményét hozza elő. Lásd még a vershez Király István: Ady Endre. Budapest, 1972. II. kötet, 134-135. - A verssel csaknem egy időben Móricz Zsigmond, Rippl másik leendő jóbarátja is keserű portrét fest a kisvárosról. Az Isten háta mögött című regényt Schöpflin Aladár így jellemzi: „a komor, sötét hangba bizonyos ingerült bosszúság, sőt megvetés is vegyül. (...) A nagyvárosból odakerült albíró, aki némely helyen, úgy látszik, az író nézeteinek tolmácsa, szóval is kifejezi a lenézést, mely a kisvárost sújtja. Apró, kopott, úriasságot színlelő, alapjában rongyos és ízlés nélkül épült házak, elhanyagolt, rosszul kövezett, tisztátalan utcák, poros akácfák, legyektől hemzsegő, szennyes fehér terítékű söröző korcsma-szoba, olcsó bútorraktárakból összehordott szobák, mindezekben lélek, minden nemesebb rezdülés nélkül élő, kicsinyes, apró bűnökkel terhelt, pletykázó, félművelt, borissza emberek. (...) Valóban, minden ez országban lehetséges helyek között a legutolsó az olyan kisváros, amilyet ez a regény rajzol: egyesíti magában a falusi élet minden kicsinyességet és egyhangúságát a városi élet mindenféle bűnével és szennyével, anélkül, hogy akár a falu, akár a város kellemes oldalaiból bármi is megvolna benne." Schöpflin Aladár: Móricz Zsigmond. In: Schöpflin Aladár: Magyar írók. Irodalmi arcképek és tollrajzok. Budapest, 1919. 286. Nem feladatunk, hogy a költő, az író későbbi, és a festő mostani kisvárosképét itt összevessük. Azt azonban megkockáztathatjuk, hogy a valóság minden rezdülésére, egyedire és tipikusra ugyancsak éles szemmel figyelő Rippl-Rónai ezzel a társadalmi problémák tömegét cipelő életvilággal nem kritikai viszonyban állt. Az ő világképe, mentalitása, neveltetése, ízlése, egész habitusa más volt, mint írótársaié, akikkel egyébként kölcsönösen nagyra becsülték egymást. Ezzel a további kutatások során is számolnunk kell, ha nem akarjuk a Rippl-Ady, Rippl-Móricz, illetve a Rippl-Nyugat-féle elvi-fegyvertársi viszony fölösleges mítoszát tovább görgetni. 12 A vidéki tanító szerepéről Gárdonyi Géza kapcsán lásd Németh G. Béla: „Az én falum" írója - „Az én falum" világa. In: Németh i. m. 143-144. 13 Bernáth Aurél így ír Ripplről: „Igazában ő a szellemi magatartás terén tartózkodó volt. Nem bonyolódott soha semmiféle kérdés megtárgyalásába, még kevésbé vitájába, mert ő nem a vitát, hanem csak a derűs órákat szerette. (...) Ide kapcsolódik az a volt sajátossága is, hogy a művészeti elméleteket körülírni, átadni, kifejteni, főleg azokat önmagára vonatkoztatni teljesen idegen volt számára. Pedig művészi léte, elindulása idején kezdődött a teóriák rohama, amik az ábrázolás tradícióit tették ingataggá, tehát lehetett elég indok ez ügyben az eszméket kicserélni." Bernáth Aurél: Feljegyzések éjfél körül (Napló). Budapest, 1976. 166-167. 14 Figura és tér ilyen összekapcsolása, a két elem egyenértékű kezelése a Nabiknak is sajátjuk. Lásd Koella, Rudolf: Futteral des Menschen. Zur Interieurmalerei der Nabis. In: Frèches-Thory-Perucchi-Petri (ed.) 1993. 91. Rippl műfaji tekintetben, tárgyválasztásban is bizonyára sokat köszönhet a „genres mineurs"-t kedvelő francia művésztársaknak. Vuillard-ral például összeköti, hogy az - mint Koella írja - „végtelen monológ gyanánt" festegette saját szegényes otthonát, anyjával megosztott szobáját, kispolgári miliőjét. Vuillard intérieurjei azonban - Rippléitől eltérően - kifejezetten nyomasztóak. lJ A múlt századi ház pipatóriumának jellemzését néhány irodalmi utalással lásd: Zolnai Béla: A magyar biedermeier. Budapest, é. n. 17-19. 16 A bordalról, főleg Vörösmarty kapcsán lásd: Zolnai Béla: Irodalom és biedermeier. Szeged, 1935. 93-95.