Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - BERNÁTH Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában
3. Rippl-Rónai József: Amerikai kislány, 1893. Magántulajdon I American girl, 1893. Private collection lyeket a 80-as évek eszköztárából képtelen volt befogadni, nevezetesen a müncheni zsáner nagyon is határozott szabályok szerint működő koreográfiáját, valamint azt a zsánerkereteket romantikus hévvel gazdagító és legalizáló vizuális nyelvet, amely Munkácsy sajátja volt. A romantikus és ezzel eszmei szinten valahol rokonságban álló expresszív attitűd Rippl-Rónai művészetéből mindig is kimaradt. Látjuk tehát itt is a gyökereket, csak Rippl épp a művészi teljesítmény szuverenitásával marad adósunk. Nem kiforratlanságról van tehát ez esetben szó, hanem arról, hogy rossz helyre nyúlt: számára asszimilálhatatlan területekről kölcsönözte impulzusait. A Pontaveni korcsma képcím megtévesztő. E bretagne-i falu, Pont-Aven éppen 1888-89-ben válik színterévé a gauguini szintetizmus kiteljesedésének. Ez az oly fontos és meghatározó érvényű dátum úgyszólván sugallta az evidenciát: ha Rippl-Rónai 1889-ben PontAvenba ment, ennek nem lehetett más oka, mint hogy Gauguinnal találkozzék. De Gauguin képei - akkor és ott - ahogy Rippl írja: „nem voltak hozzáférhetők". 14 Bretagne-i útjának ötletét akár a Volpini Kávéházban 1889. június 10-én nyílt Szimbolista és Szintetista Csoport kiállításától is kaphatta, ahol Gauguin tizenhét képével szerepelt. Lázár Bélához írt levelének egy mondata a korai években egy kávéházban látott kiállításról, nyilván utalás a Volpini-féle bemutatóra. 15 Mégis - meggyőződésem -, hogy Rippl-Rónainak még ha szándékában volt is esetleg a Gauguinnel való ismerkedés, eredményében a pont-aveni úttól nem kaphatott ösztönzést. Mert mit láthatott volna akkor Rippl Pont-Avenban? 1889-ben - gondoljunk csak a Torz önarcképre - Gauguin élete legszertelenebb művészi fázisát élte. Ez a fajta festői brutalitás, a természetelvű festészet határait feszegető elvonatkoztatás nagyon távol esik a Pontaveni kocsma, de még a Nő fehérpettyes ruhában című képek mesterének világától is. Ha Rippl akkor PontAvenban látott volna Gauguint, sokkírozó hatása leveleiből vagy Emlékezéseiből felvillant volna. Ami pedig személyes megismerkedésüket illeti, hinnünk kell az Emlékezéseiben szereplő dátumnak: Gauguint Rippl 1894ben, az Öreganyám képének kiállításakor ismerte meg. 16 Pont-Avent tulajdonképpen nem Gauguinek fedezték fel, mint egy olyan eldugott sarkát a természetnek, amely inspirál a munkára. Ott már 1866-tól egy népes amerikai festőkolónia dolgozott (az 1880-as évekre már több mint százan voltak), átalakítottak maguknak egy házat (Lezaven), és mire Gauguinek odaértek, PontAvenban már sokkal nagyobb élet folyt, mint bárhol a környező kisvárosokban. 17 Ennek a helyzetnek az ismeretében egyébként jobban is érthető, hogy Gauguin miért fut innen minduntalan hol Pouldube, hol Arles-ba, hol Párizsba, hol sokkal messzebbre. Még az a hipotézis is felmerült bennem, hogy Rippl egyszerűen nem Munkácsy amerikai kapcsolatai révén indult-e Pont-Avenba? Válasz erre már aligha lesz (3. kép). A FEKETE KORSZAK „Minél kevesebbel minél többet, sokat kifejezni" Sok bizonytalan adatnak, feltételezésnek, közvetett bizonyítéknak kell nyomába erednünk, hogy valamennyire is felvázolhassuk azt a művészi környezetet, feltérképezhessük azt a szellemi depót, mely felé Rippl-Rónai korai párizsi éveiben - mondhatjuk, hogy fuldoklóként - utánanyúlt. Látjuk őt abban a miliőben, amelyben mestere, Munkácsy még épp azt mondja neki, hogy „ha Manet, ez a mázoló bolond megkapja a becsületrendet, akkor én visszaadom az enyémet." 18 Hogy tud felszínre kerülni, eligazodni és dönteni!? Rövidesen már van ereje a teljes szakításhoz, szellemi értelemben is. 19 Gyönyörűségesen bomlik ki ecsetje alól két-három év alatt az a sajátságos és összetéveszthetetlen művészi anyag, mely a Nő fehérpettyes ruhában című képtől (kat. sz.: 7.)* futja be az utat e korszakának csúcspontjáig - mely színvonalat aztán évekig tartani tudja -, a Kalitkás nő című chef-d'ceuvre-ig (kat. sz.: 19.). Rippl, mintha tiszta lappal indulna, és ebből a tényből munkásságában néha gyötrő asszimilációs problémák, de végül is csak rá jellemző megoldások születnek. Emlékezéseiben és leveleiben mindig gondosan ügyel arra, hogy különállását, művészi szuverenitását hangsúlyozza. Ha egy művésztárs teljesítményéről, az övéhez bizonyos stiláris vonásokban hasonlítható jellegzetességekről esik szó, ritkán mulasztja el hozzátenni, A kép datálásával kapcsolatos eltérő álláspontról lásd kat. sz.: 7.
